Erdély kultúrája

A firenzei akadémikus, Domenico Destini mondja el jegyzetében töviről hegyire útját, amelyet 1780. május 27-től július 16-áig tett meg Bukaresttől Bécsig, az akkori utazási alkalmatosságokon: lovon, szekéren, itt-ott bizony gyalogosan is. 

Az olasz tudós, akit eléggé elkényeztetett hazájának évezredes kultúrája, látó szemekkel halad át Erdélyen, s ha itt-ott panaszkodik is, de észreveszi az útjába kerülő érdekességeket. A tudomány, a művészet alkotásait, a népélet máshol nem tapasztalt érdekességeit. A 144 év előtti Erdély élete elevenedik meg előttünk egy idegen tudós szemüvegén nézve. Erről írt cikket Novai Ferenc dr., minorita rendi áldozópap egy folyóiratban, amelyik megjelent a Vasárnap Irodalmi és Nyomdai Műintézet gondozásában Aradon, 1927-ben, amikor az Arad Megyei Prefektúra cenzúrázta. Az olasz tudós Szebenben megcsodálja Bruckenthal báró műgyűjteményeit és képtárát, Locfkler és Fichtel természetrajzi gyűjteményeit, a volt jezsuita kolostor nagy könyvtárát, kéziratát és ősnyomtatvány-ritkaságait. Feltűnt neki, hogy még a vendéglőben is ezüst evőeszközökkel terítenek a tiszteletére rendezett ebédhez. Gyulafehérvár és Torda római emlékei, a vízaknai sóbányák, a zalatnai zúzdák és kohók épp úgy nem kerülik el a figyelmét, mint a nagyenyedi kollégium könyvtára, vagy a kolozsvári piaristák nyomdája. Az útszéli csárdában ivogató székely parasztok tiszta latin beszéddel szólnak hozzá, és nem győzi dicsérni Temesvár szép épületeit. Mindenütt kiemeli a barátságos vendéglátást. A tudós megerősíti mindazt, amit Bethlen, Thúróczi, Benkő, Fichtel, Szalay és mások ránk hagytak hazájuk műveltségi állapotáról. Az éknek sorsa, hogy felülről nehéz ütések sújtják, mindkét oldalról kemény nyomás szorítja. Szegény kis bérces hazát hol jobbról, hol balról, felülről, alulról, minden oldalról szorította, pusztította külső ellenség, belviszály, saját fejedelmei és idegen zsoldos csapatok. Amit évtizedek békéje teremtett, azt néhány nap vérzivatara letarolta. Öröm, hogy mégis maradt valami, amivel az 1780, vagy ha úgy tetszik, az 1924 utasa előtt eldicsekedhetünk. Sok minden változott a világban, akárcsak 1780 óta is. Erdély ma is ott áll, ahol akkor állott. Tévedés volna a kulturális haladás mibenlétét a gépek nagyszerűségében hagyni. A kulturális előrehaladás országútján álló tilalomfák tehát arra figyelmeztetnek, ne hagyjuk magunkat a látszattól megvesztegetni, sőt higgyük, hogy a kultúrához több kell, mint az anyag, több kell, mint a művészet alkotásai, mint a tudomány vívmányai: kell a szív nemessége!

Erdélynek istenáldotta helyzeténél fogva nagy, dicsőséges hivatása a keletet a nyugathoz közelebb vinni, a súrlódó felületeket lehetőleg kisebbé tenni, az ellentéteket kiegyenlítve, a két kultúrát egymással megismertetve, a haladást elősegíteni. Ehhez szükséges, hogy a kultúrát helyes felfogásban lássa önmaga is. Azt ne a lendítőkerék forgásában, ne a jól válogatott színek egymás mellé való felrakásában, sőt még könyvtárak roskadásig rakott polcaiban se keresse, hanem ezekkel együtt, ezeken felül a szívek összedobbanásában, a lelkek egyetértő munkájában.

Így lesz naggyá, így lesz értékessé két világ javára Erdély kultúrája.

Bauer Zoltán könyvtáros