„Igyekeztem leírni valamit abból, amit átéltem”

Az Írószövetség székházában csütörtökön mutatták be dr. Sándor István: Egy élet, két világ című önéletrajzi memória kötetét. 

A könyvbemutató néma tiszteletadással kezdődött a napokban elhunyt Gyalai Korpos István és Aurel Turcuş temesvári írók emlékére. A náci haláltáborokat megjárt dr. Sándor István akadémikus könyvét dr. Bárányi Ferenc és dr. Bárányi Ildikó mutatták be, Mátray László színművész közreműködésével.

Dr. Bárányi Ferenc hangsúlyozta: a szerző nem szívesen mesél az átélt borzalmakról, pedig megjárta a poklot és megcsapta a gázkamrák füstje, amelyek édesanyját és első szerelmét is felemésztették. Dr. Sándor István nem fogja fel tragikusan a tragédiát, kiemeli azt a kevés jót, ami a lágerben vele, a 17 éves kamasszal történt, aki édesapjával együtt végül túlélte a borzalmakat és mindenkinek megbocsát, a német népnek is, csak a nácizmusnak és a náciknak nem. „Dr. Sándor István egyidős Kertész Imrével és ugyanannyi időt töltött a haláltáborokban, mint ő. Kár, hogy ilyen későn írta meg a visszaemlékezéseit, így Kertész Imre megelőzte és a Nobel-díjat is elvitte” – mondta félig tréfásan dr. Bárányi Ferenc, azt is megjegyezve, hogy az Auschwitzból hazatért Sándor István – csak úgy mellesleg – doktor docens, a Román Tudományos Akadémia rendes tagja, embriológiai kutatási módszerei világviszonylatban elismertek.

Dr. Bárányi Ildikó egy szerény, zárkózott, nagy tudású ember szégyellős magamutogatásaként értékelte az Egy élet, két világ című vallomáskötetet, amelyben a lágerben írt, egészen kiváló versek, irodalmi fordítások is megtalálhatók. „A versek, a nyelvtanulás segítették át a borzalmakon a szerzőt – mondta dr. Bárányi Ildikó, aki kiemelte, hogy formailag tökéletes szonettek is vannak dr. Sándor István lágerversei között. Mátray László színművész tolmácsolásában hallottuk a Nr. 71154, az Eljő egyszer, Az álom című lágerverseket és azErlkönig – A rémkirály című világhírű Gothe vers tökéletes magyar fordítását, dr. Sándor István tollából. „Az életbe való visszatéréshez az édesapjába és a tudásba vetett hit segítette a gyökértelenné vált, más mindenét elveszített fiatalembert” – mondta dr. Bárányi Ildikó.

A végszó ezúttal is a szerzőé, dr. Sándor Istváné volt, aki röviden így fogalmazott: „Egyet szeretnék aláhúzni: a könyv második része számomra nagyon fontos, mert egyetemi éveim a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Felsőoktatási Intézetben, az AGYFI-n, az életemnek nagyon fontos része volt. Az, hogy ma már nincs AGYFI, nem akarnak egy részleges AGYFI-t létrehozni, az nekem nagyon fáj és mindent elkövetnék, hogy ne így történjen” A könyvről a tőle megszokott szerénységgel csak ennyit mondott: „Igyekeztem leírni valamit abból, amit átéltem. Ha sikerül, még folytatni is akarom, meglátom.”