Kettős könyvbemutató Majláthfalván

Vasárnap, a búcsúi szentmise után, a majláthfalvi templomban tartották meg Jankó András kettős könyvbemutatóját.

A bemutató első eleme egy szavalat volt, György Emese (akit Bányai Aranka magyartanárnő készített fel) mondta el azt az imaverset, amit a templom Historia Domusában talált meg a szerző két évvel ezelőtt. A verset 1831-ben, Szorádi Antal, egy majláti mesterember írta a kolerajárvány idején, amiben Isten segedelmét kéri a falu lakosainak a megmentésére, ami a mostani pandémia idején igencsak aktuális.

Utána két majláti tanár, Andrási György Az Aradi tanyavilág, míg Berta Károly az Élet-tükrök című könyvet mutatták be. Ezt követően a szerző szólt a könyvek keletkezéséről, és két rövid idézetet is felolvasott.

Befejezésül Tóth Yvett – szintén majláti eredetű, a mostani vakációt is nagyszüleinél tölti (írásai jelentek meg a Csiky-Csukiban és a Havi Szemlében), aki idén végzett a Babeș–Bolyai Egyetemen bölcsészet szakán, és már az Utunkban is jelent meg írása – recenziót olvasott fel a könyvekről.

Hozzászólás is volt. Laza Irénke – franciatanárnő volt a Ghiba Birta Líceumban, s férjével már 10 éve kiköltöztek, és majlátinak tartják magukat – azt mondta: ő már kétszer is elolvasta a könyvet, és másoknak is ezt ajánlja, mert így jobban fel tudnak figyelni minden apró motívumra.

Íme a rövid recenziók:

Az aradi tanyák rejtett folklórkincsei

Jankó András könyvében egy eldugott, sokak számára ismeretlen aradi tanyavilág és -kultúra sajátos egzotikuma és lakosainak megannyi frappáns, eredeti története elevenedik meg a lapokon. Különös és talán egy kissé merész analógia, mégis bizonyos elemei bennem leginkább a Bodor Ádám-novellák hangulatát idézik. Ilyen például a romániai magyarság kommunizmustapasztalata, mely ebben a könyvben főként az 1948-ban megalakult Román Munkáspárt kollektivizálási tendenciáiban kerül említésre, hiszen a tanyasi kisközösséget ez bolygatta fel leginkább. Azonban nem pusztán a társadalmi-történelmi kontextusban vélek hasonlóságot felfedezni a Bodor-novellákkal, hanem a szereplők szintjén is. Jankó András könyvének valós szereplői: Répás Jefta, Dobre Misa, Banes „Bányás” Miron, Sanyi, a micis traktorista és a többiek szintén egyszerű emberek, hétköznapi gondokkal, történeteikben mégis van valami rendhagyó, emlékezetes, megmosolyogtató vagy éppen borzongató. A nyelvezete szempontjából is vonható párhuzam a Kossuth-díjas író műveivel, mivel az olyan román kölcsönszavak, mint például a „motorina” és az ehhez hasonlók még autentikusabbá és familiárisabbá teszik az olvasók számára a romániai magyarság jól ismert, sajátos helyzetének tapasztalatát.

Mindent egybevetve kijelenthető, hogy a könyv kiváló olvasmány azon aradiak és nem aradiak számára egyaránt, akik (hozzám hasonlóan) eddig nem is tudtak a hely tanyavilágának, egy ilyen jól rejtőzködő, gazdag kulturális történetforrásnak a létezéséről.

Kis emberek apró történeteinek nagy hatása

Az Élet-tükrök látszólag kizárólag Jankó András személyes, családi történeteinek és élettapasztalatainak a gyűjteménye, azonban valójában sokkal több annál. Az egyik kedvenc történetem mind közül az Anita című, melyben egy roppant elgondolkodtató üzenet van néhány sorba zárva. Az említett történet a szerző egyik unokájának rajzát írja le, illetve képként is mellékeli. Bár elsőre a rajz a nagyapának nem tűnik semmilyen szempontból különösnek, amikor jobban szemügyre veszi, ráébred, hogy a kis alkotás minden egyes gyermeki „kódba” bújtatott szimbóluma egy megindító életleckét rejt. „A piros ruhás leányka tárt karokkal, nyitott szívvel”, aki „szinte száll” a nagyapa tömbháza felé, illetve a szív és a virágszirom, melyeknek nyilak jelzik, hogy szintén oda tartsanak, mind olyan gyermekien őszinte, már-már banálisan egyszerű jelek, melyek azok számára válnak igazán felbecsülhetetlenné, akiknek és akikről szólnak. Ilyenek ezek a rövid, ám annál megindítóbb történetek is, mint például a majláthfalvi kopjafaállítás a II. világháborús hősök emlékére vagy a XX. századi Arad társadalmi tablóját megelevenítő színházi előadás Cristian Ban rendezésében, melyek Majláthfalva és Arad (elfeledett) történelméből és kultúrájából örökítenek tovább verbális szimbólumokat, főként azoknak, akik ezt a két vidéket magukénak érzik.

Elmondhatjuk, hogy jól sikerült ez az ízig-vérig majláti kulturális esemény.