„Kikapcsolódás volt ezeket a verseket lefordítani!”

Január 20 –án, pénteken tartották meg az Írószövetség temesvári székházában az Irodalmi találkozások sorozat első idei, rendkívül nagy érdeklődést kiváltó eseményét. Egy rendhagyó, különleges irodalmi találkozásról van szó, hiszen a Temesváron élő Manolita Dragomir-Filimonescu francia nyelvű verseskötetét – A la croisée des poèmes – Böszörményi Zoltán költő, az Irodalmi Jelen főszerkesztője ültette át magyar nyelvre A vers bűvöletében címmel, így született meg az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent kétnyelvű verseskötet.

Az izgalmas kötet temesvári bemutatóján szűknek bizonyult az Írószövetség gyűlésterme, amelyre eljött a helyi írótársadalom színe-java. A jelenlevőket Cornel Ungureanu, az Írószövetség helyi elnöke köszöntötte. Marian Odangiu író, kritikus a sokszínű és sok nyelven alkotó bánsági írótársadalmon belüli kiváló kapcsolatokról, példamutató együttműködésekről beszélt, amelynek szép példája a most bemutatott kétnyelvű verseskötet. Robert Șerban író, publicista a kötet szerzőinek, Manolita Dragomir-Filimonescunak és Böszörményi Zoltánnak a „híd-ember” szerepét méltatta, hiszen mindketten kulturális hidakat építenek. Eugen Dorcescu költő, műfordító Manolita Dragomir-Filimonescu könyvének a jelentőségét méltatta, amelyet a szerző eddigi legjobb kötetének nevezett.

A borosjenei születésű, Temesváron élő költő, Manolita Dragomir-Filimonescu köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a kétnyelvű verseskötet megjelenéséhez és elsősorban a jelenlevő műfordítónak, Böszörményi Zoltánnak, akinek fordításai – úgy érzi – közel járnak az eredeti költemények lírájához, gondolatiságához. Befejezésül Böszörményi Zoltán a kötet megszületésének körülményeit és rendkívül pozitív fogadtatását elevenítette fel, majd a szerzők dedikálták a kétnyelvű verseskötet a temesvári olvasóknak.

 „Manolita Dragomir-Filimonescu keresett meg engem azzal, hogy itt van egy verseskötet, eredeti francia nyelven és Oberten János magyar fordításában – nyilatkozta a kötetről Böszörményi Zoltán a Nyugati Jelennek. – Én Obertent nagyra becsülöm, remek ember, viszont úgy éreztem, hogy kicsit nyers ez a fordítás. Vitatkoztam ezen Manolitával, egy kicsit talán meg is haragudtunk egymásra. Azután egy szép napon Barbadoson elővettem a kötetet, elkezdtem fordítani és láttam, hogy ez nagyon jól megy nekem, tetszett a szöveg! Észre sem vettem, amikor lefordítottam az egész kötetet. Azután hagytam pihenni, elküldtem Manolitának és Pongrácz Máriának is, akit megkértem, hogy nézze meg, hasonlítsa össze az Oberten szöveggel. Többszöri pihentetés és átdolgozás után így született meg a kötet.

– Mekkora kihívás volt Önnek francia eredetiből magyarra fordítani Manolita verseit?

– Fordítottam már francia szövegeket – Apollinaire-t, Baudelaire-t –, de ez nem közlésre történt, csak saját örömömre. Nem hittem, hogy ennyire bele tudok menni ebbe a szövegvilágba és ilyen könnyen tudok benne tájékozódni. Ez egy rendkívül érdekes kirándulás, az idő szillogizmusai, amikor egy nő a mindennapi egzisztenciális világából elvonul és a tengerpartra kivetíti az álmait, a be nem teljesült vágyait, a mindennapi küszködését. Mindent találsz benne, kagylókat, sirályokat, úszó homokot egy furcsa egzotikus világba vezet el. Nem is hiszi el az ember, hogy mi mindent bújtatnak ezek a szövegek. Nekem kikapcsolódás volt ezeket a verseket lefordítani!

– Milyen volt a kétnyelvű verseskötet fogadtatása az olvasók körében?

– Budapesten bemutattuk a Könyvhéten és nem is hittem volna, hogy ilyen hatalmas sikernek örvendünk! Nagyon sokan felfigyeltek rá. Kérdezték, hogy Manolita tulajdonképpen francia, nem, mondtam, ő román és franciául ír Temesváron. Az Irodalmi Jelen honlapján több mint háromezer kétszáz kattintás volt erre a verseskötetre, ami azt igazolja, hogy nagyon sikeres ez a könyv! A mai bemutatón is, úgy érzem, hogy Marian Odangiu, Cornel Ungureanu, Robert Şerban, Eugen Dorcescu és mindenki, aki még hozzászólt, nagyon szépen beszéltek ezekről a szövegekről. Nagyon érdekes találkozása volt ez a két nyelvnek és aztán csak azért keseregtünk, miután megjelentek a román fordítások is, hogy miért nem csináltunk egy háromnyelvű könyvet belőle!