Szerdán, szeptember 27-én 18 órakor a Jelen Ház nagytermében lesz Tóth Mária A futár halála című kötetének a bemutatója. Az Aradi Magyar Napok égisze alatt megtartott rendezvényre a Magyar PEN Club és az Irodalmi Jelen Közös szervezésében kerül sor. A kötet idén jelent meg a Magyar PEN Club kiadásában, a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával.
A futár halálát Böszörményi Zoltán József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja díjas író, a Magyar PEN Club elnöke mutatja be, aki a kötet ajánlójában így ír:
„Tóth Máriának a bukaresti Kriterion Kiadónál 1979-ben megjelent A futár halála című regénye negyvennégy év után új szerkesztésben lát napvilágot, ezennel Budapesten. Két évvel ezelőtt, amikor aradi otthonában meglátogattam az írót, nem sejtettem, hogy életre szóló élményben lesz részem. A dedikált regényt magammal vittem Barbadosra, és együltömben elolvastam. Napok múlva visszalopakodtam a történet színhelyeire, a történelem emberi tragédiákkal zsúfolt folyosóira, a szereplők sorsát görgető idő ösvényeire, és nem tudtam a hangulatuktól megszabadulni. Csingiz Ajtmatov A versenyló halála és Az évszázadnál hosszabb ez a nap világhírű regényeinek életterei visszhangoztak bennem. Tóth Mária tisztán, sallagmentesen, fájó őszinteséggel, biztos kézzel rajzolja meg elbeszélésének alakjait. Annak a történelmi kornak állít emléket, amely a huszadik század vérzivataros esztendeit tükrözi. A magyar irodalom egyik remekművét tartja most a kezében a kedves olvasó.”
Az est végén, melyre a szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt, egy pohár bor melletti kötetlen beszélgetésre is sor kerül.
Hozzászólások