Különös táncos-aukció

A tudás hatalom, hallottam először talán még gyermekkoromban. Az információ hatalom, mondják manapság, és abszolúte igaz, különben miért kellenének a világ minden valamirevaló országának nagy költséggel fenntartott információs (bel- és külföldi) kémszolgálatok?

Olykor azonban, véletlenszerűen (ami nem feltétlenül erősíti a szabályt) az információ hiányának is lehetnek előnyei. Magam, például hétfőn, estefelé úgy állítottam be az aradi Delta Galériában meghirdetett eseményre, hogy (véletlenül) nem olvastam az aznapi Nyugati Jelenben megjelent, a rendező Aradi Kamaraszínház és a partner, Képzőművészek Romániai Szövetségének aradi tagozata szervezte performansz-estre vonatkozó cikket.

Szerencsére; ilyenformán előítéletek nélkül élvezhettem a produkciót mintegy harminc, többnyire magyar nézőtársam társaságában.

Sajnálnám, az utólagos élmény birtokában, ha elmulasztottam volna.

Gergye Krisztián (Magyarország, rendező, koreográfus, kortárs táncos, színész) Aradon, tudomásom szerint, eddig nem látott performanszot mutatott be. (A performansz – előadás, eljátszás, véghezvitel, teljesítés, teljesítmény –, a modern művészetek egyik megnyilvánulási, előadási formája, az 1960-as évek végétől terjedt el.) Az addigi koncepciók szerint szokatlan, formabontó, a bevett szokásokkal szakító, azoknak esetleg  ellentmondó, mint a művészetben (képzőművészetben, zenében stb.) volt számtalan új irányzat.

Némelyiküket a nagyközönség egy része elfogadta, mások elutasították, utólag azonban a formabontó, korukban szó szerint éhínségre kárhoztatott művészek (említsem csak példának van Gogh-ot) óriási pénzügyi karriert futottak be.

Gergye Krisztiánnak az előadás utáni beszélgetésben megemlítettem: pár napja egy olasz képzőművész jelentős sikert aratott műalkotásával, amelyen egy közönséges, valódi banán szerepelt fehér falon, ragasztószalaggal rögzítve. 120 ezer dollárért (!) kelt el a „műalkotás”. A (festékei miatt még négernek látszó) művész elismerően bólogatott: ennyivel maga is elégedett volna.

Amennyi munkát befektetett (remek) produkciójába, szerintem bőségesen megérdemelné.

Egy nálam pillanatnyilag tájékozottabb barátomtól hallottam hétfőn este: a falra ragasztott banánt valaki – talán a konkurencia? – levette és megette. Nem gond: a művész előzőleg bejelentette, hogy készül a második műalkotás, az ára 150 ezer dollár lesz.

Mondása szerint több hónapon át készült a produkcióra...

***

Ne kalandozzak messze Gergye Krisztiántól és előadásától.

A Delta Galériában egy adott pillanatban kialudtak a fények – a rögtönzött emelvényt bevilágítókat kivéve –, és megjelent, kifogástalanul fehér öltözékben, lenge nadrágban, frakkra hajazó kabátban az előadó. Operaáriát, vagy klasszikus dalt idéző (számomra ismeretlen, magyar nyelvű) súlyos, komor hangvételű zenére táncolni kezd, s a néző az első mozdulatokból látja: egy remek táncos produkálja magát. Egy adott pillanatban fekete festékkel keni be mellét, fejét. (Brittich Erzsébet festőművésztől hallottam – az előadó utólag megerősítette –: akrillal, ami vízben ugyan oldódik, de száradás után nehezen lemosható.)

A fekete szín után vörös következik, a két kézzel kiemelt (viszkózus) festékből bőven lecsepeg a padlózatul szolgáló fehér vászonra, s a művész – testével, lábaival, kezeivel – szétkeni a színeket, kört alkot belőlük, utóbb sárgával, kékkel, szürkével színezve az alkotást.

A Delta Galéria kirakati ablakán keresztül jó néhány főutcai aradi alkalmi járókelő bámulta, mi zajlik az üvegen túl, egy teljesen szokatlan jelenetben.

***

Eleinte a cikk (beavatatlan) írója nehezen tudta magát betájolni a helyzetbe, nemigen tudta, mit lát egy nagyszerű táncos, színész produkciójában. A festékben-fetrengés is furcsának, excentrikusnak tűnt. A végén (az „árverésen”) csattant az ostor, s derült ki, mire megy ki a játék.

A produkció elején balga módon azt gondoltam, hogy egy feltűnési viszketegségben szenvedő emberről van szó (magam sok-sok ilyent láttam már), aztán kiderült: egy nagyon is tudatos művész (meghökkentő) produkcióját láthattam.

A végén pedig az derengett fel, hogy egy modern művészeti (akár egy fetrengéssel létrehozott, bár ezúttal nem egészen véletlenszerűen) alkotás mennyire sokféleképpen értelmezhető.

***

Az Alfa Galéria (Arad legrangosabb kiállítótermének) tárlatán valamennyi, Gergye Krisztián-alkotta festmény elkelt, gyalázatosan alacsony, a felhasznált vászon árát is alulmúló áron. Megjegyzem: a szellemes felszólítás dacára sem tudtak a jelenlévők mit kezdeni a licitre szóló felhívással, nem tudták, hogy ez valós-e, vagy a játék része.

Ha arra gondolok, hogy pár napja egy fehér falra szürke rögzítő szalaggal függesztett közönséges, natúr (azaz valódi) banán-műalkotás – egy darab banán romániai önköltségi ára egy lej alatti – 120 ezer dollárért kelt el, alig tudok kommentálni.

Gergye Krisztián ehhez képest nagyon alaposan megdolgozik a (szerintem sokkal-sokkal értékesebb) produkciójáért. De hát a világ, pláne a művészeti nem az érdemek szerint működik.

Hogy mit érnek a hétfőn este végül is elkészült és kiállított képek, nem tudom. Azt igen, hogy egykoron elefánt- és majom-festette alkotások (?) kitűnő árakon keltek el.

Egy amatőr festőművész szerint az aradi jobb alsó, az ősrobbanást idéző kép egészen kiváló.

Nocsak. A művésznek, fogadom, eszébe sem jutott, amikor a kis emelvényen kifeszített vásznon fetrengett. Bár biztos vagyok benne, hogy remek produkcióját gondosan felépítette.

A spontaneitást igen kívánatos alaposan megszervezni, előkészíteni.