Sorskérdéseink hordozója

Úgy érzem, a lehető legjobb időben látott napvilágot a fenti címmel Kolozsváron megjelent könyv. Amikor még élnek olyan idősebbek és középkorúak Erdélyben, akik fülében ismerősen cseng Csép Sándor neve, még jól emlékeznek arra a személyre, akit a cím takar. Arra a személyiségre, akit 1983-ban politikai okokból (indoklás nélkül!) eltávolítottak a Román Televízió magyar szerkesztőségéből, amelynek (nem túlzás a meghatározás!) kimagasló sztárriportere volt. Az ország magyarsága korábban a rádióból a hangját, jó évtizeden keresztül a televízióból az arcát is ismerte. Aztán bátor hangú és merész tematikájú riportjaiért teher lett a diktatúrának, ezért eltüntették a süllyesztőben. Eltiltották a közléstől, három éven keresztül még munkát sem kapott. Az 1989-es váltás után a fiatalabb generációból csak a Kolozsváron és környékén élőknek volt lehetősége őt ismét a képernyőn látni. 

A tevékenységét kevésbé, vagy egyáltalán nem ismerőknek elevenítem fel pályafutásának főbb állomásait. Aradon született, ezt mindig büszkén emlegette. Borosjenőn és Ágyán gyerekeskedett (édesapja ott volt tiszteletes), Aradon járt iskolába, és itt is érettségizett. Mint minden papgyereknek, tanulmányai során neki is meg kellett járnia a kálváriát, elsősorban az egyetem elvégzésének rögös útját. (Földnélküli szüleit a kuláknévsorba is besorolták!) Csakhogy ő olyan volt, hogy sohasem adta fel. Tizenkét évet járt egyetemre, két diplomát is szerzett. Az első karról az állam- és jogtudomány kommunista professzora (mellékesen az intézmény káderese), mikor megtalálta az addig dugdosott káderlapját, kiváló tanulmányi eredményei ellenére azonnali hatállyal kirúgatta. Akkor elvégezte a református teológiát, majd a lazulás éveiben a kolozsvári tudományegyetemen a történelem és filozófia szakot is. 

Előbb rádió-, majd tévériporter lett. A figyelem középpontjába a Kalotaszegen forgatott Egyetlenem című dokumentumsorozatával került be. Az értékelések szerint „a film nemcsak Kalotaszegről, hanem egész Erdélyről, az anyaországról, és a határon túl élő minden magyar családról szól”. Ő volt az, aki evvel az alkotásával először kongatta meg a Kárpát-medencében, de Európában is a „demográfiai vészharangot”. Amely azóta is kong, Európa nagy részén mindhiába. Avval és az azt követő műsoraival, színdarabjaival, írásaival érdemelte ki a „Sorskérdéseink hordozója” titulust. Aki nem értené: a romániai magyarság sorsának taglalása foglalkoztatta, annak létfenntartó küzdelmének a bemutatása az 1989-es fordulatot megelőzően és követően a marosvásárhelyi véres márciusig, utána a szélsőnacionalizmus nyílt feltöréséig, felsőfokú tanintézményeink ellehetetlenítéséig, számbeli fogyásunkig. 

A felésége, Albert Júlia színművész összeállította könyvben összeszedte férjének azokat az írásait, nyilatkozatait, feljegyzéseit, amelyek kapcsolódnak ehhez a változatos, fordulatos, rögös életúthoz. Fiatalságától a meghurcoltatásáig, vélt és valós barátaival való viszonyáig, 1989 után a magyarság vezetőivel a tévés kollégákkal való konfliktusáig. 

A kötet második része a Barátok, munkatársak emlékei összefoglaló címet viseli. Ezek közül kiemelném azt a kiválóan dokumentált vitairatot, amelyet Tóth Sándorral, egykori egyetemi tanárával, majd barátjával folytatott Gaál Gáborról közölt könyvével kapcsolatban. Ugyanide sorolhatnám figyelemre méltó eszmefuttatását a transzilvanizmusról. Ugyanitt olvashatók a róla írt laudációk, valamint a halálakor megjelent nekrológok is. 

A volt főnökei, kollégái, munkatársai sok-sok dicsérő megemlékezése közül kettőből választanék néhány mondatot. 

Beke György, a kiváló erdélyi riporter az Egyetlenem bemutatója után írta: „Riporteri feladatát – úgy érzem – Csép Sándor a felelősség és a szakmai tudás legmagasabb fokán teljesítette (…) érzelmek húrján játszott (...), de soha nem vált érzelgőssé (...) Nem sértett senkit, személy szerint legalábbis. De sérteni akart és sértett is, élesen, okosan, igazul, önpusztító felfogást, átkot, tékozló fennhéjázást, ostoba rövidlátást.” 

Egykori főnöke, az RTV magyar adásának főszerkesztője, Bodor Pál: „A hetvenes években azután, Csép Sándort a lehetetlen feladatok vonzották. Ha egy témára mindenki azt mondta, „hozzá se lehet nyúlni, börtönbe kerülsz, megölnek, lehetetlenné teszed magad” – abba biztosan belekezdett…” 

Hát ilyen karakán, bátor, egyenes gerincű ember volt Csép Sándor. Érdemes elolvasni a Kriterion Könyvkiadónál megjelent, róla szóló, önvallomásokban is bővelkedő könyvet.

És megőrizni emlékét!