Szép örökség és önzetlen segítség

Szombaton délelőtt két rendezvénnyel folytatódott az idei Aradi Magyar Napok gazdag programja: az RMDSZ megyei székházában Kurunczi Ferenc fotós tárlatának megnyitásával és a 25 éves aradi Máltai Szeretetszolgálat megyei szervezetének megmutatkozásával.

Ha ez utóbbit az Arad megyei magyarság mondhatni számtalan rendezvényén láthattuk, az említett művész fényképkiállítása (tudomásom szerint) újdonság.

***

Kurunczi Ferenc tiltakozik, ha „művésznek” titulálják: azt mondja, ő egyszerűen fotós – amúgy „civilben” informatikus mérnök –, aki megpróbálja megörökíteni azt, ami napjainkban az aradi magyarság életében történik, főleg a közösségi rendezvényeken. A Szövétnekben rendszeresen látni kitűnő, „fotós szemről” árulkodó fényképeit, néhányszor lapunk is „elorozta” előzetes vagy utólagos engedélyével a bizonyos eseményeken készült, a mieinknél sokkal jobb felvételeit.

A szombaton megnyílt tárlata azonban (számomra nagyon kellemes) meglepetés, az RMDSZ-székház üléstermében falra került 25 fotó nem rendezvények pillanatait örökíti meg (az sem lenne érdektelen), hanem városát, Aradot – kissé fellengzősen fogalmazva: az örökkévalóságnak.

Amióta a fotózás létezik, szerencsére „profi” vagy „amatőr” fotográfusok tíz- és százezrei örökítettek meg történelmi pillanatokat a jelen- és utókornak – talán nem is lévén annak tudatában, hogy azok „történelmiek”.

Kurunczi Ferenc sok éve fényképezi Aradot, és arra törekszik, hogy azt (legalábbis mostani tárlata, s az azon elhangzottak szerint) a legszebb színben tüntesse fel, igazolja, hogy városa nagyszerű építészeti örökség hordozója.

Amit Ujj János, Puskel Péter és mások írásban felmutattak a város múltjáról, mondta, azt ő a lehetőségekhez mérten fotókban kívánta megörökíteni.

Fotótékájában, mondta el a Nyugati Jelennek, mintegy 15 ezer (!) felvétel szerepel, ezekből válogatták ki, többszöri selejtezéssel, a most falra került negyedszázat – a székház falain nem fért el több a nagyméretű (100x60 cm), gyakran a fontos részleteket is megörökítő fotókból.

***

Külön történet, hogyan került Kurunczi Ferenc kiállítása az RMDSZ székházába.

Úgy, hogy Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő az aradi magyar színjátszás idei, 200. évfordulója alkalmából tartott nyári rendezvényen azt kérdezte a fotóstól: mi lenne, ha aradi fotóiddal feldíszítenéd az RMDSZ székházát?

És lőn...

***

Az aradi Máltai Szeretetszolgálat fennállásának 25 évében jár. Szombaton délelőtt ezt a momentumot örökítette meg az Arad Megyei RMDSZ  székházában tartott – igen halk és visszafogott – megemlékezés.

Nem mondanám ünnepségnek, a máltaiak nem akarják ünnepelni magukat, hisz szerényen, az ügynek elkötelezetten, hivatalos elismerést nem várva végzik munkájukat, és önként, emberszeretetből, keresztényi elkötelezettségből vállalják a feladatot.

Szombaton Aradon, az RMDSZ székházának udvarán, ki tudja, hányadszor, újra ott voltak, Farkas Viktória elnöknővel az élen, a törzstagok: Kiss Anna, Kőmíves Mária, Kovács Júlia, Druia Kornélia, Bozor Mária, Somló Margit, Szőcs János és bizonyára mások is. Kérdezem „Vikitől” (Arad megyében majd’ mindenki így ismeri és szólítja): tudja-e, hogy az aradi Máltai Szeretetszolgálat fennállásának negyed évszázada óta hány emberen segített?

Nem tudja; annyin, ahányon csak lehetősége adódott. Mintha emlékezne: volt év, a 2004–2005-ös, amikor 6000 fölötti segítés-esetet regisztráltak a jegyzőkönyvekben.

Ugyanakkor hozzáteszi: az egyik szeme sír, a másik meg nevet.

Sír azért, mert egy ilyen karitatív szervezetre szükség van, azt jelzi, a jelenkori társadalomban rengeteg ember szorul segítségre.

Nevet, mert az adott, pillanatnyilag megváltozhatatlan(nak tűnő) társadalmi körülmények között sok emberen tudnak segíteni: hátrányos helyzetűeknek, szociális kitaszítottaknak, magányosoknak. Az aradi éjjeli menedékhelyre szorultaknak, bárkinek, akik, valamilyen oknál fogva, kívülrekedtek a társadalmon.

***

Az ünnepek többek között arra jók, hogy számba vegyük eredményeinket, megvalósításainkat. A sikertelenségek maradjanak a hétköznapokra...