Újabb könyv az aradi gyógyászatról

Az utóbbi években örvendetesen megszaporodtak az aradi gyógyászatról írt könyvek. Magyarul is, románul is. Dr. Dumnici Sándor professzor két, a városi kórház és a zsidó gyógykezelés történetét taglaló könyvét követően most jelent meg Cserni Alex román nyelvű összefoglaló munkája az Arad megyei gyógyászatról. Sajnos, a könyv bemutatója egybeesett egy magyar történelmi témájú előadással, így több, mindkét esemény iránt érdeklődő nem lehetett jelen a Kultúrpalotában is.

A több mint 330 oldalas könyvet átforgatva, bele-beleolvasva, a gazdag, jórészt ismeretlen képanyagot szemezgetve állítom: megérdemelte volna a jóval nagyobb érdeklődést. Miért is?

Mert a korábbi, részleteket tárgyaló munkákat követően ez az első kimerítő összefoglaló az Arad vármegyei gyógyításról. A középkori orvoslásról levéltári dokumentumok híján csak nagyon röviden (sajnos, ennyit tudunk róla!), az utóbbi három évszázadról jóval bővebben. A szűkszavú ismeretek ellenére, a figyelmes olvasó talán nem siklik el azon tény felett, hogy a szerzetesrendek milyen nagy szerepet játszottak a helyi és bánsági gyógyításban is. Már Szent Gellért legendájában szó esik arról, hogy a püspök milyen szeretettel kezelte a hozzá forduló betegeket. De őt követően folyamatosan gyógyítottak Csanádon, az ottani kolostorban, avagy megyénkben a Hodos-Bodrog kolostorban. Ezt a részt a könyv bevezetőjének tekinthetjük.

Mint szerte a kontinensen, vidékünkön is a hadseregek orvosai mellett a nagyobb településeken letelepedett borbélyok, hályogkovácsok, vajákosok látták el a betegeket. Az osztrák hadsereggel a 18. században Aradra érkezett minorita rendbeliek egyik gyors és hasznos tevékenysége az oktatás, valamint az egészségügy megszervezése volt. Cserni Alex információi szerint a (második) aradi várban már kórház is működött, az ottani gyógyszertár pedig a város polgárságát is kiszolgálta. A könyvben a szerző külön fejezetben tárgyalja a régiót, benne a megyét évszázadokon keresztül sújtó járványokat (elsősorban a pestis és kolera, majd a spanyolnátha), a gyógyszertárakat (közöttük a város emblematikus patikáit, mint Rozsnyay, Földes, Kárpáti), a kórházakat, szanatóriumokat. A gyógyászati intézmények bemutatásakor mindenütt szó esik nemcsak az alapítókról, hanem azokról a mecénásokról is, akik saját javaikból bőkezűen adományoztak a közösség javára. Közöttük számos magyarra. Az ő nevüket is érdemes lenne megjegyeznie az utókornak.

Ha a 19. századi Darányi-kórház neve immár kiment a köztudatból, a 20. századi aradi köz- és magánkórházak a régi aradiak számára ismertek. Mert a hölgyek a Fischer Elízbe mentek szülni, a Therápia vagy a Pozsgay pedig elegáns szanatóriumnak számított. Az újaradiak számára a Dengl vagy a Radó szanatórium közelebb esett. A laikusoknak valószínűleg meglepetés, hogy a közismerteken kívül hány kisebb-nagyobb elfeledett gyógyintézet működött a városban. (Külön fejezetet a közfürdőknek szentelt!) A megyében a lippai, borosjenői kórház, vagy a Wenckheim gróf 1891-ben építette menyházai gyógyfürdő érdemelte ki a kissé bővebb taglalást. A beteget gyógyító, a könyvben megemlített rengeteg orvos és a gyógyulást elősegítő gyógyszerész neve között magyar, román, zsidó, német nemzetiségű egyaránt felfedezhető.

Cserni Alex alapos összefoglaló munkát tett az asztalra, amelynek kiegészítése, a részletekben való elmerülés a következő feladat. Mert minden intézményről egy-egy bővebb vagy rövidebb történelmet lehet írni. A vezérfonal megvan, érdemes követni!