Ha SW19, akkor az Wimbledon (V.)

Hogy ne csak az utolsó 3 év (néha meghökkentően) negatív kicsengésű újdonságairól beszéljünk, íme néhány idei pozitívum is:    

– a torna történetében először fognak játszani az eddig pihenőnapnak számító első vasárnapon;

– először rendeznek versenyt a 14 évesek, vagy annál fiatalabbak számára (a már rég bevezetett, 18 év alatti juniorok versenye mellett);

– idén ünneplik meg az akár 17 ezer nézőt is befogadó Center-pálya (Centre Court) centenáriumát.

Az 1922-ben épült teniszstadion az első volt a világon, melyet 2009-ben, mozgatható tetőszerkezettel láttak el. Ilyen tetőt kapott 2019-ben az 1997-ben elkészült, 11 ezres 1-es pálya (No. 1. Court) is.

És az is újdonságnak számít, hogy a négy GS-torna rendezői végre megegyeztek abban, hogyan „kezeljék” egységesen a döntő (nőknél ez a 3., férfiaknál az 5.) játszmákban előforduló, 6:6-os állást. Eddig az „ahány ház, annyi szokás” elve volt érvényben.

Az egy évre, kísérleti jelleggel bevezetett szabály kimondja, hogy a fent jelzett állás után, egy 10 pontig tartó „match tie-break” dönti el a győztest, persze csak akkor, ha megvan a 2 pontos különbség is. Ha nincs, akkor a felek addig folytatják, amíg valamelyik játékosnak sikerül összehoznia ezt a kétpontos különbséget.

Ezt a rendszert az idei RG-n alkalmazták először, majd a wimbledoni selejtezőtornán folytatták. Az itt lejátszott 224 mérkőzés közül mindössze öt esetben kellett alkalmazni.

Egy biztos: ezzel az új szabállyal a 18-as pályán 2010-ben megtörtént eset már nem ismétlődhet meg. Akkor az ötjátszmás Isner–Mahut-meccs 3 napon keresztül folyt, és összesen 11 óra 5 percig tartott úgy, hogy a döntő játszma 70:68-ra végződött! 

Erre a világrekordra emlékeztet az a fényképes tábla is, mely a 18-as pálya külső falán látható.

haas m.