Mi a pálya?

Írta:
2025. január 28. 15:37 (kedd) /

• A Liverpool és a Barcelona már biztosan nyolcaddöntős a Bajnokok Ligájában, amely alapszakaszának utolsó fordulóját egy időben, szerdán (holnap) 22 órától rendezik meg. A Juventus–Benfica-meccset Kovács István fogja vezetni.

• Hétfő (tegnap) este nagyon megnyomta az első félidőt, ezzel megalapozta hazai győzelmét a Kolozsvári CFR. A gólerős támadó, Louis Munteanu mesterhármast szerzett korábbi csapata, a Konstancai Farul ellen. Hagi csapatából Casap szépített a 71. percben és állította be a 3:1-es végeredményt. Hétfő délután a Petrolul Ploiești (szintén) 3:1-re nyert a vendég FC Botoșani ellen.

• Sajtóinformációk szerint Emil Săndoit Vasile Miriuță válthatja a Jászvásári POLI kispadján, aki legutóbb még a 2019–2020-as idényben volt edző az élvonalban, amikor az FC Hermannstadt együttesét vezette.

• Második felkészítőjén a Temesvári POLI 5:0-ra verte a Perjámosi Lendületet – amely ezúttal nem igazán jött lendületbe a POLI 2-es Bázisán.

Linzi tenisztorna, WTA-ranglisták

Babos Tímea bejutott a negyeddöntőbe párosban az egymillió dollár összdíjazású linzi női keménypályás tenisztornán. A 31 éves magyar játékos a brazil Luisa Stefanival indult negyedik kiemeltként, s hétfőn a spanyol Yvonne Cavalle-Reimers és az olasz Angelica Moratelli állt a háló túloldalán.

A páros mezőny másik magyar tagja, Stollár Fanny a lengyel Katarzina Piterrel kedden (ma) mutatkozik be Linzben, ellenfelük a hazai közönség előtt szereplő Julia Grabher és Sinja Kraus párosa. 

Egyesben Bondár Anna a selejtező nyitókörében búcsúzott az ausztriai versenyen, A. Sasnovich verte 6:3, 6:3-ra.

A melbournei AO 24 helynyi előrelépést jelentett a 3. fordulóig eljutó Jaqueline Cristiannak (WTA 61.) – aki lekörözte Sorana Cîrsteát (WTA 70.). Sore Linzben 5:7, 6:2, 6:3-ra legyőzte a holland A. Rust.

A hazai feltörekvő tenisz-csillag, Anca Todoni – bár a linzi selejtezőben kikapott Ruzicstól – már közelíti a Top 100-at, jelenleg a 108. helyre ugrott (10 helyet javítva a WTA-rangsorban).

• Már nem Csercseszov – a Fradi korábbi edzője – a kazah labdarúgók szövetségi kapitánya

• A Standard Liege színeiben vasárnap bemutatkozott Szalai Attila legnagyobb célja, hogy visszakerüljön a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.

• A teremfoci-bajnokság II. Ligáját vezető Kereszthegyi (Remetea) ACS 12:3-ra elpotyolta a Simándi Sólymokat – az utóbbiak február 9-én Simándon Románia Kupa nyolcaddöntőt játszanak az I. Liga 3. helyezettjével, a Marosvásárhelyi CSM-vel.

• Mai friss hír szerint a Craiovai Universitatea (is) megvált edzőjétől, Constantin Gâlcătól.

Szerkesztette: Kurjatkó Péter

(agerpres, szekelysport, MTI)

Hozzászólások