A csütörtök délutáni fagyközeli hidegben, 1224 néző előtt lejátszott POLI IAȘI–UTA-mérkőzés egyetlen gólját a Mircea Rednic által csereként beküldött (simonyifalvi születésű) Zsóri Dániel szerezte a 79. percben. Bár Dániel nem igazán edzett a héten, mégis jó formát mutatott, a győztes gólját követően jól blokkolta egy jászvásári védő kirúgását, de az elcsípett labdát nem tudta másodszorra is a hálóba juttatni. Végeredmény 0:1.
Az UTA-nál bemutatkozott a Kolozsvári U-tól leszerződtetett kapus, Andrei Gorcea – aki bár az első percekben kiejtett egy beívelt labdát, de utána szép lassan belejött, párszor remekül hárított. Az igazság, hogy Gorcea bajnoki meccsen tavaly májusban, az ezt követő kupameccseken is rég és keveset védett.
Helyzetei voltak mindkét félnek, a hazaiak is többször veszélyeztettek – volt, hogy centikre ment el a labda Gorcea vinklijétől.
Nagyon kellett ez a 3 pont, jó, hogy az UTA megszerezte idei első győzelmét az, úgymond kemény visszavágónak ígérkező UTA–CFR előtt – mint ismert, az odavágón, Gruiában az aradiaknak sikerült 3:1-re legyőzniük a kolozsvári vasutasokat. Hátha február 10-én este 20 órától Aradon is sikerül meglepniük őket! HAJRÁ FIÚK!
(Fotók: uta-arad.ro)
Hozzászólások