Jámbor Gyula

Autózunk Gyula (Arad magyarországi, határ menti testvérvárosa) felé az ortodox húsvét első napjának délelőttjén, s a kocsiban valaki megszólal: fogadjunk, hogy tele lesz a strand románokkal.

Párom hívja fel a figyelmemet: a szomszédos, tőlünk mintegy 35-40 méterre lévő tömbház negyedik emelete erkélyének falán városi varjak munkálkodnak, egymást váltva lyukat fúrnak. Fészkelőhelyet akarnak kialakítani? Sosem láttam még varjút falban fészkelni, be se férne akár egy madár is a pár centiméteres odúba.

A Nyugati Jelen rendszeres olvasójának aligha kell felemlíteni, hogy az idei esztendő Mátyás-király-emlékév: a Kolozsvárott született Hunyadi (Corvin) Mátyás királlyá választásának 560., születésének 575. évfordulója.

Tegnap, az idei húsvét nagypéntekének délelőttjén megüti a fülem egy rádióban elhangzott politikusi nyilatkozat: a húsvét nemcsak a hívők számára fontos, hanem azoknak a nem hívőknek is, akik a keresztény ünnepben a továbbélés, a remény gondolatát fedezhetik fel.

Románia gazdasága 0,59 százalékos deficittel zárta az idei esztendő első két hónapját, jelezte a napokban a Pénzügyminisztérium, ami konkrétabban azt jelenti, hogy az egész évi tervezett költségvetés bevételeiből már most, február végén hiányzik jó 5,5 milliárd lej, azaz több mint egymilliárd euró.

Aki érvényesnek fogadja el az „Aki a múltat nem ismeri, annak jövője sem lehet” mondást (aligha van racionális okunk az elutasításra), az minden bizonnyal érdeklődéssel lapozza fel, olvassa el az Őr és Úr című, 2018-ban a Kárpátia Stúdió kiadásában megjelent kötetet.

Valamikor jó humorú, a történelemben jártas barátommal arról diskuráltunk, hogyan írják a históriát. Hát ez nagyon egyszerű – nézett rám az „alkalmakra” felvett huncut-ironikus arckifejezéssel –: valamikor pálcikákkal, agyagra, aztán lúdtollal, később acél hegyű pennával, töltőtollal, majd írógéppel, golyóstollal, legújabban számítógéppel.

A vasárnap esti előadás után egy másodvirágzását élő hölgy rám szólt: „Aztán jó kritikát írjon, mert nagyon tetszett az előadás”. Vox populi vox dei – mit tehetnék ezek után?

Két évtizeddel ezelőtt senki se hallott a Facebookról. Hogyan is hallhatott volna, amikor nem létezett? Ma – elképesztő! – eléri a havi kétmilliárdot (!) felhasználóinak száma.

A szerda esti előadást követő vastaps után egy éltesebb, rendszeres színházlátogató hölgy megjegyezte (nem kitaláció, valóban megtörtént): „borzalmas darab volt, de nagyon tetszett”.

Közismert újságírói közhely, hogy valaki (sportoló, író, képzőművész, tudós stb.) „a semmiből tűnt fel”, azaz hirtelen, váratlanul, ismeretlenül „berobbant” a köztudatba.

Hogy mi az összefüggés a világ (egyik) legjobb labdarúgója és a történetesen Sophia (magyarul bölcsesség) névre hallgató, mesterséges intelligenciával felruházott robot között, első pillantásra nehéz megmondani.
A legjobb focistát, egyébként, a legjobb teniszező, golfjátékos, kosárlabdázó stb. személyével is lehetne helyettesíteni.

Nézzen ki az ablakon, akinek nem kell nagyon korán felkelnie: reggel hétkor, egy héttel a nyári időszámításra áttérés előtt, már világos van.

Az óriásról vagy óriásiról mindenki tudja: valami nagyon nagy. Az infúzió talán egyesek számára némi értelmezésre szorul, bár sokan életük folyamán, egészségi állapotuk kapcsán rászorultak.

Ha eddig a kedves olvasó nem hallott volna egy Ibăneşti (magyarul Libánfalva) nevű helység bizonyára nevezetes túrójáról (hogy tehéntől vagy juhtól származik-e, bizony meg nem mondom), most itt az alkalom az ismerkedésre, méghozzá a székely eredetű, közismert kürtőskalács társaságában.