1849 tragikus hónapjai

Arad – Az aradiak és környékbeliek tudatába, emlékezetébe mélyen belevésődött 1849. október 6., a magyar forradalom és szabadságharc vértanú tábornokainak kivégzése, s ezt az emléket több mint másfél évszázada ápolják – hol titokban, hol nyíltan, ahogy a körülmények engedték/engedik. A tragikus végső kifejlet kissé háttérbe szorítja az ide vezető eseményeket. Dr. Nagyhalmágyi Pál történész, a makói múzeum volt igazgatója kedd esti, az EMNT aradi irodája munkatársainak szervezésében sorra került előadásában a Jelen Házban éppen ezekről az előzményekről beszélt – jól dokumentáltan, érdekesen olyan dolgokról, amelyeket a nagyközönség kevéssé ismer. Előadását így kezdte: „Tavasszal ott hagytuk abba, hogy a magyar forradalom győzött”. (Nagyhalmágyi Pál ugyanis már tartott előadást Aradon, idén márciusban.) Most az 1849 késő tavaszától októberig terjedő időszak történéseit elevenítette fel. Május 9-én Ferenc József császár – látva, hogy az osztrákok önmagukban nem boldogulnak a „magyar lázadókkal” – Varsóban, megalázkodva Miklós cár előtt, segítségül hívta az oroszokat. A császár 50 ezer fős seregre gondolt, a cár azonban, biztos, ami biztos alapon mintegy kétszázezer embert küldött, s az osztrákok által támogatott óriási túlerővel szemben már nem volt esély a szabadságharc diadalára. Az előadó részletesen beszélt az oroszok betöréséről a Kárpát-medence északkeleti és erdélyi hágóin (az első csapatok június 15-én értek magyar területre), a magyar vezérkar, a Honvédelmi Bizottmány védekezési és csapatösszpontosítási haditerveiről; közülük végül a harmadikat fogadták el, amely Dél–Magyarországot, a Szeged–Arad–Temesvár térséget választotta, többek között azért, mert kudarc esetén menekülési útvonalat biztosított a menedéket jelentő Törökország felé. (Mint ismeretes, Kossuth Lajos, menekülése során, augusztus 17-én lépett török földre. Az Arad megyei Lippa egyik negyedében, Radnán, nagyjából a kisbazilikával szemben, ma is áll az az emléktáblával megjelölt ház, ahol elbúcsúzott családjától.) Az előadó felelevenítette a szabadságharc utolsó csatáit (köztük a vesztes temesvárit, amely után Kossuth, tudatában annak, hogy a további katonai ellenállásnak nincsenek esélyei, Görgeire ruházta a teljhatalmat és az oroszokkal való tárgyalást). Szó volt még egy másik, viszonylag kevéssé ismert vonatkozásról, a magyar kézen lévő nagy katonai erődítmények, Munkács, Pétervárad, Komárom ellenállásáról és sorsáról (az aradi vár október 17-én került osztrák kézre). Érdemes tudni: a napóleoni háborúk óta Európában nem voltak akkora csapatmozgósítások, mint 1849-ben, a magyar forradalom leverése kapcsán.

***

Dr. Nagyhalmágyi Pál, mondhatni véletlenül, egy másik kiselőadással is meglepte az aradiakat: a Galambos Józsefről és a Ford-T-ről szólóval. A Ford-T modell a világ egyik leghíresebb autója, az első hosszú sorozatban (sőt futószalagon) gyártott gépkocsija volt, amely „négy kerékre ültette az Amerikát”; s ha autó volt, út is kellett, a kocsi tehát az országúti közlekedésben és az egész társadalomban valóságos forradalmat indított el.

Hogy hogyan kerül a csizma az asztalra?

Úgy, hogy az est házigazdája, Endreffy Lajos bejelentette: remélhetőleg sikerül elhozni Aradra a makói múzeumnak a Galambos Józsefről készült kiállítását. Galambos József pedig nem más, mint a detroiti Ford-üzemek egykori, makói származású főmérnöke, akinek keze alatt a híres modellt (és számos későbbi változatát) kidolgozták, s aki, nem egészen mellesleg, az egyik első munkahelye, az aradi vagongyár ösztöndíjával került ki az Egyesült Államokba, ahol hatalmas karriert futott be. Az, hogy önkéntesként – az Aradhoz felesége és esküvőjének színhelye szerint szintén köthető – Horthy Miklós keze alatt szolgált, további érdekesség, mondhatni hab a tortán. De elhangzott kedden este egy másik ígéret is: ezek szerint lehetséges, hogy a makói ny. levéltáros, Gilicze János is – a Purgly családról szóló – előadással eljön majd Aradra. Reméljük, mindkettőt sikerül nyélbe ütni.