A fél világot bejárta a Románia – egy szív Ázsiáért

Szeptember utolsó napján hazajöttek, de csak ma álltak a sajtó elé a Románia – egy szív Ázsiáért elnevezésű expedíció résztvevői. Két second-hand Subaru Forester terepjáróval augusztus 3-i indulásuktól hazaérkezésükig 23 863 kilométert autóztak le Európában és Ázsiában. 

Mivel az Egyenlítő 40 ezer kilométer, s ők ennek több mint a felét megtették, némi túlzással azt mondhatnánk: a fél világot bejárták, holott valójában – Románián kívül, amelyet szintén keresztül szeltek, „csak” 8 országban (Ukrajna, Oroszország, Mongólia, Kazahsztán, Azerbajdzsán, Irán, Törökország, Bulgária) jártak. De micsoda helyeken, s helyenként milyen járhatatlan utakon! S micsoda kalandokon keresztül!

Nem egészen két hónapos útjukról, természetesen, egy hétig tudnának mesélni, mai sajtótájékoztatójukon csak ízelítőt kaptunk abból, amit az expedíció újságíró-tévés tagja talán decemberre elkészülő könyvében és egy kétórás filmben bővebben el fog mesélni. Abból a pár tucat fényképből, videofelvételből is kiderül azonban, amit a ma láttunk, hogy rendkívüli heteket éltek át olyan helyeken, amelyeket aradi vagy romániai ember nemigen tud elérni.

Láttuk a terepjárókat, például, folyón úgy átgázolni, hogy a víz a motorházukig ért; láttuk a mongóliai puszta „főútjait”, földutakat persze, ahol az elágazásoknál egyetlen útjelző tábla sincs, s ha a „főút” járhatatlan, vágnak maguknak mást az autósok. Láttuk éjszakai táborhelyüket a szibériai erdőben, ahol, minden híresztelés dacára, nem is veréb nagyságúak a szúnyogok; láttunk teve- és jakcsordákat, mongol jurtát, iráni vendéglőt, ultramodern kazahsztáni várost, a Bajkál-tavat és a hajót, amelyre ötven órát vártak úgy, hogy ki se mozdulhattak a kikötőből, és a csapat szerelőjét is, aki naponta elképesztő ügyességgel javította a kocsikat, amelyeknek hol egy rugójuk, hol egy teleszkópjuk tört el, a húsznál több durrdefektről már nem is beszélve. A fiúk így is csodálkoztak, hogy milyen csodálatosan kitartottak az eszméletlen körülmények között.

Mit mesélt még Moldovan Adrian újságíró, Vlăduţoiu Marcel, az expedíció vezetője, Magocs Eugen off-road specialista és Perjariu Silveriu autószerelő?

Azt, hogy a keresztény, muzulmán, buddhista és Zoroaszter-vallású országokon keresztül vezető útjuk során szinte mindenütt kedvesen fogadták őket (az irániaktól különösen el voltak ragadtatva), integettek, dudáltak nekik, mosolyogtak rájuk, bár sokszor jelbeszéddel kellett megértetniük magukat. A legmegrázóbb élményük, mondják, a mongóliai kancatej volt – sós, csípős és savanyú egyszerre, másokat az itthonról vitt szilvapálinkájuk rázott meg, ami mindenütt erős valutának bizonyult és megnyitotta az emberek szívét. Iránban most, a perzsa naptár szerinti 1391-es évben a legolcsóbb a benzin (egy lej/liter); a legdrágább egyébként Törökországban (9 lej/l), de átlagban úgy 3,3 lej. És sokat költöttek üzemanyagra, hisz kocsiik átlag 10 litert fogyasztottak százon. Eredeti útitervükben szerepelt Üzbegisztán és Türkmenisztán, oda azonban nem kaptak beutazási engedélyt, így helyette Kazahsztánt választották, ami sok plusz kilométert jelentett egy jellegtelen sivatagos vidéken.

Ma megkérdeztem a nemrég hazatérteket: nekivágnának-e még egyszer, immár a nehézségek ismeretében, egy ilyen útnak?  Habozás nélkül igent mondtak, hisz nem egészen két hónap alatt annyit láttak, tapasztaltak, amennyit más talán egy életen át sem.