A forradalom árnyékában: emlékek, remények, valóság

1989 decembere Aradon, akárcsak Románia más városaiban, a forradalom lángjától izzott. A temesvári történések hullámai gyorsan elérték a várost, az események az elnyomó Ceaușescu-rezsim végét és egy új korszak kezdetét jelentették – bár a remények és álmok gyorsan szembesültek a valóság kihívásaival. Most, harmincöt évvel később, résztvevők és szemtanúk tekintenek vissza arra az időszakra, amely meghatározó maradt a szívükben és az ország történelmében.

1989. december 22-én Matekovits Mihály tanár lakásán Hosszu Zoltán ügyvéd, Kocsik József kultúrbizottsági felelős, valamint Matekovits maga egy 12 pontból álló dokumentumot állított össze, amelyben az aradi magyarság követeléseit foglalták össze. Ez az írás később az Aradi Román Demokrata Front Magyar Nemzetiségű Lakossága Bizottságának neve alatt jelent meg a Vörös Lobogóból Jelen névre átkeresztelt helyi magyar napilapban. A 12 Pont megírása után elindultak Ujj János tanár lakása felé, amikor egy magyarországi tévéstáb megállította őket, és Hosszu Zoltán beolvasta a 12 Pontot, amely így már aznap nyilvánosságra került.

„Eleinte azt hittük, hogy minden rózsaszín lesz, de hamar kiderült, hogy politikailag és gazdaságilag nagyon polarizálódik a helyzet. A baráti kapcsolatok teljesen átalakultak. Volt, akivel a forradalom után már nem barátkoztunk, és volt, akikkel épp akkor kezdtünk el jobban összetartani. Ez az emberi kapcsolatok szétesését és újjászerveződését is hozta” – emlékezik vissza Matekovits Mihály, nyugdíjas matematikatanár, az aradi magyar közösség aktív képviselője.

Elmondása szerint a forradalmi lelkesedés, amely kezdetben mindenkit feldobott, gyorsan alábbhagyott. „Egy esemény iránti lelkesedést nem lehet konzerválni. Ahhoz képest, amit vártunk, hamar jöttek a gazdasági válságok, és a kultúrában, oktatásban is megjelent az országos nacionalizmus. Ez különösen nehéz helyzetet teremtett az aradi magyar közösség számára. Mi nem voltunk erre felkészülve, nem gondoltuk, hogy forradalom lesz, de a forradalmi hangulat feldobta az embereket – emlékezett vissza Matekovits Mihály. – Karácsonykor narancsot lehetett kapni, amennyit akartunk. 50 láda banánt kaptunk egy magyarországi testvériskolától.”

Nagy Andrea, aki akkoriban az Arădeanca babagyár inox részlegén dolgozott, pontosan emlékszik arra a napra, amikor a város élete megváltozott:

„Éppen nitteltem a munkahelyemen, amikor puskaropogást, lövéseket hallottunk a városközpont felől. Tudtuk, hogy valami történik. Egy nappal korábban már érezni lehetett a forrongást: az emberek a temesvári eseményekről beszéltek. Másnap, amikor a lövések dördültek, letettük a munkát, az ablakokhoz rohantunk, majd mi is elindultunk a városközpont felé. Ott már rengetegen voltak, a szabadságért, a demokráciáért vonultak. Azt akarták, hogy ne sötétben, hidegben, izoláltan éljünk, hanem szabad emberek lehessünk.”

A tüntetőket hamarosan fegyveresek vették körül, és a tankok bevetésének híre csak fokozta a feszültséget. „Aznap este hallottuk, hogy a rezsim megbukott, de a következő napokban is folytatódtak a félelmetes pillanatok: lövések hangjai, rémhírek terjedtek a mérgezett vízről és a terroristák támadásáról. Édesapám szomszédokkal együtt fejszékkel ’védte’ a tömbházunkat” – meséli Andrea.

A szabadságvágy hatalmas volt, de az emberek gyorsan ráébredtek, hogy a változás nem egyenlő az azonnali boldogsággal. 

Tari Éva Andrea emlékeztet arra, hogy sokan máig visszasírják a kommunizmus bizonyos elemeit: „Idegesít, amikor azt mondják, hogy akkoriban milyen jó volt a közbiztonság, és mindenkinek volt munkahelye. Nem emlékeznek a sorokra a húsért, kenyérért, tejért, vagy arra, hogy az üzletekben csak halkonzerv és likőr volt?” 

A tanítónő élesen emlékszik a kommunista évek nyomorúságára, és arra, hogy milyen reményekkel indult a forradalom: „Gyerekként már akkor sem éreztem azt a ’biztonságot’, amit egyesek most visszasírnak. Órákig álltunk sorban húsért, kenyérért, tejért, az üzletek üresek voltak, és mindenki egy szál halkonzervet vihetett haza. A forradalom idején azonban mindannyian úgy hittük, hogy véget ér a nélkülözés. És tényleg, egy időre minden megváltozott: volt narancs, banán, sőt, egyszerre akár kettőt is megettünk, mert végre volt miből. De hosszú távon a helyzet másképp alakult.”

Nagy Andrea szerint a fiatal generációk számára most is érdemes lenne átgondolni, mit hozott és mit vett el a forradalom. „Szabadok vagyunk, de a fiataloknak nincs munkájuk. A fiam két egyetemmel és egy mesterivel annyit keresett, mint egy nyolc osztályt sem végzett. A nyugdíjasok alig tudnak megélni, és a kultúra, az olvasás haldoklik. Vajon azok, akik az életüket adták, elégedettek lennének azzal, amit most látunk?”

Tari Éva számára érthetetlen, hogy mit sírnak vissza az akkori rendszerből, mire értik, hogy sokkal jobb volt, mint most.

„Akkoriban külföldre sem lehetett menni, csak minden második évben kaphatott az ember útlevelet és akkor is csak az, akinek a családjában nem voltak olyan elemek, amiket az akkori rendszer nem szeretett. Mert ha volt olyan rokon, aki esetleg kiszökött az országból, annak a közeli rokonai nem kaptak többet útlevelet” – meséli Éva.

A forradalom és a diktatúra bukása hatalmas eredmény volt, de sokak szerint az új rendszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Ahogy Matekovits Mihály megfogalmazta: „A forradalom nemcsak a politikai rendszert, hanem az emberek gondolkodását is megváltoztatta. A kezdeti összetartás, a közös célok hamar háttérbe szorultak a gazdasági és társadalmi kihívások miatt.”

„Ami a fiatalokat illeti, én örülök, hogy nem élték meg, és nem tudják, hogy mi volt akkor. De, üzenem nekik, hogy nem kellene mindent átvenni, ami nyugaton történik. Jó lenne szelektálni. Hallgassák meg, mit mondanak a szülők, pedagógusok, a lelkészek stb., és saját maguk döntsék el, hogy mi az, ami nekik jó” – mondja Matekovits.

A romániai 1989-es események nem csupán egy diktátor bukását, hanem egy elnyomott társadalom bátorságát és elszántságát is tükrözik. Bár sokan vitatják, hogy valóban forradalomról beszélhetünk-e, kétségtelen, hogy azok az emberek, akik az utcákra vonultak, megmutatták, hogy a szabadság iránti vágy és a változás ereje képes átalakítani még a legkeményebb rendszereket is. Az események örök tanulsága, hogy a remény és az összefogás képes túllépni a félelem határain.

A 12 Pont

1.) Önálló, demokratikus alapon választott népképviseletet, mind a központi, mind a helyi állami és társadalmi szervezetekben!

2.) Az anyanyelv korlátlan, szabad használatát a közélet minden területén!

3.) Alkotmányosan létrehozott és valóban működő nemzetiségügyi minisztériumot!

4.) A magyar nyelvű sajtó és tömegtájékoztatási eszközök demokratikus alapon való újjászervezését és szabad működését!

5.) A romániai oktatási rendszer átalakításával egy időben, az anyanyelvű oktatás sajátos szempontjainak a messzemenő figyelembe vételét minden fokon, az óvodáktól az egyetemekig!

6.) Kulturális és történelmi örökségünk szabad ápolását!

7.) Az erőszakolt asszimilációs politika azonnali leállítását!

8.) Az emberek és az eszmék szabad mozgását az országban és az országhatárokon át!

9.) A munkások, a parasztok és az értelmiségiek dolgozhassanak a szülőfalujukban, városukban vagy annak közelében!

10.) A magyar és a vegyes anyanyelvű helységekben a magyar nyelvű feliratok, a helységnevek hagyományokon alapuló magyar elnevezésének szabad használatát!

11.) A család- és keresztnevek helyes anyakönyvezését!

12.) A tényleges és teljes vallásszabadságot!