A habos mindenit...

Minap egy kis cukrászda előtt mentem el a lányommal. Pici, eldugott helyen, talán kevesebb, mint tíz féle süteménnyel, négy féle fagylalttal, mindenféle puccos, cukros üdítők nélküli hely volt.  Talán ezért volt üres. 

Isten igazából, óvakodom attól, hogy cukorfüggő legyek, úgyhogy bármilyen is volt a sütemények látványa, próbáltam kőkemény ellenállást tanúsítani a tejszínhab és a krémek irányába. Pedig az ember manapság úgy van kódolva, hogyha édességet lát, valamilyen formában magához kell vennie a ragadós, nyúlós, habos mannát – legalább egyszer, a nap folyamán. Gondoljunk bele, mennyi cukrot fogyasztunk még akkor is, ha tudatosan elutasítjuk a fogyasztását...

Leültünk a cukrászdával szemközti padra, pár méterre a másik padtól, ahol egy kövérkés kisfiú és nem kevésbé molett édesanyja ültek. A 13 év körüli kisfiú sírt. Némán, beletörődve. Édesanyja a fagylaltját nyalogatta, majd halk zörgéssel elkezdte kicsomagolni a cukrászdában vásárolt süteményeket. Látszólag mindegyikből hozott egy-egy szeletet. Táskájából elővett egy kis ezüstszínű villát, majd módszeresen, gyakorlott mozdulattal, elkezdte végigkóstolni a süteményeket nagy, határozott falatokkal. A kisfia ekkor kezdett bele a hangos szipogásba. Talán eddig bírta. Szegény gyermek már nem tudta nézni azt, hogy az általa is annyira imádott habos süteményt az anyja egyedül falja. Nem elvenni akarta, osztozni vele. De kemény ellenállásba ütközött. A nő ebben a helyzetben már nem az anyja volt a gyereknek, hanem az ellensége. Ocsmány szavakkal illette túlsúlyos fiát, mindennek lehordva, tetézve egy hozzávágott kisdarab süteménnyel. Ebben a szituációban ugyanis a nőnek ez volt a legnagyobb fegyvere, nem a szavak!  A kisfiú levette a 3XL es méretű ingét, majd elégedett mosollyal, potyogó könnyekkel lenyalta róla a kánikulában gyorsan szétolvadó tejszínhabos krémet. Ez a parányi falat abban a tíz másodpercben a világ összes kincsét jelentette számára. Zokogott, de boldog volt attól, ahogy pici sós könnyei az édes habbal keveredtek. Habzsolta a morzsányi falatot. Az ember, ha ilyet lát, összeszorul a torka, de mégis gondolkodásra készteti.

Sajnos az elmúlt években háromszorosára nőtt a túlsúlyos gyerekek száma. Azoknak a gyerekeknek, akik 2000 után születtek és szüleik, iskolájuk hatására nem kezdenek el tudatosan táplálkozni, hát bizony életük valamilyen szakaszában cukorbetegséggel, elhízás okozta szívbetegséggel kell majd megküzdeniük. Ezek sajnos tények, amik nem mutatnak túl jól jövőképünkben.

Míg évtizedekkel ezelőtt a gyerekek nagy része hazasétált az iskolából, mára már mindenkit autóval vagy iskolabusszal szállítanak a 2 célállomás között Amerika szinte minden részén. A főétkezések közötti uzsonnák száma 2 helyett 6-ra nőtt, ami higgyék el, nem zöldségfogyasztásból áll.

A First Lady, Michelle Obama 2010-ben elindította a  Let`s move (Mozdulj meg) mozgalmat, amelynek már gyermekkortól az egészséges táplálkozás és a mozgás bevezetése volt a célja. Megfűszerezte azzal, hogy Chéf-ek részére pályázatot írt ki, melyben feladatuk az iskolai étkeztetés megreformálása volt. A szakácsok 1 hétre beköltöztek az iskolába, össze-vissza reformáltak mindent, majd dolgukat végezvén visszamentek éttermeikbe valami “rendeset” főzni. Ellenben ezalatt az 1 hét alatt döbbenetes változtatásokat értek el, minimális idő alatt. A reformálás előtt a gyermekek 85%-a egészségtelen életmódot folytatott, rendszerint otthoni példát követve. Ezt követően már szüleiket is befolyásolni tudták étkezés és testmozgás szempontjából napi szinten. 

De mint minden, ez a csoda is 3 napig tartott. A kezdeti fellángolást felváltották az éhes szülők megmozdulásai. A szervezetük szó szerint 1 hétig bírta a hamburgertelenséget. Akár hiszik, akár nem, a gyorsétkezdék ételeinek hiánya megvonási tünetet okozott egy-egy “súlyosabb egyénnél”. Ahogy a szülők szépen lassan kezdtek visszaszokni a zsírral teli, ellenben gyorsan elfogyasztható csomagolt óriás “hagymásmustárosgrillezetthusis” 800 kalóriás étvágygerjesztőkre vacsora előtt, gyerekeik is hamarabb irányt vesztettek. Pár hét után már a zöldségek is kevesebb varázserővel bírtak... Nem volt az a hercegnős, pókemberes reklámú mártogató szósz, amit a gyerekek szívesebben ettek volna, mint mondjuk egy adag sült krumplit. Néhány szülő pedig nem volt rest levelet írni az igazgatónak azzal a kéréssel, hogy állítsák vissza a normális ételeket a büfében. Nos, a gond ezzel az, hogy amerikai iskolában minden gyerek legalább 3 féle reggeliből és uzsonnából, 4 féle ebédből választhat naponta. Rajtuk múlik, mit esznek. Áruk ugyanaz, összetevőjük merőben más. Mi több, a szülők e-mailben vagy SMS formájában megkapják az információt arról, gyermekük aznap mit evett, hiszen a konyhás néninél lehúzott beléptető kártyájuk elárulja őket. Tehát a gyerekek, ha otthon megtanulják azt, hogy egészségesen is lehet jót enni (lásd főzelékek, rakott zöldségek, gyümölcsszószok), az ebédválasztásnál a kevésbé zsíros ételeket fogják választani.  Az ebédcsere sem működik már mindenhol, hiszen gyermekeinket pásztázó kamerák figyelik!

De az iskolás reformcsoda végezetével és a nem teljes kudarc élményével, a gyermekétkeztetésnek új ajtaja nyílt meg a zsírtalanság felé. Zseniális ötlettel álltak elő az egészséges életmód követei. Pályázatot hirdettek 8–12 év közötti gyermekek számára, hogy saját recepteket alkossanak korosztályuk és az ország iskolái számára. Több mint 1200 pályázat érkezett, melyből 54 nyertest hirdettek ki. Minden államnak 1 nyertese lett, továbbá az amerikai fennhatóság alatt álló 3 sziget és Washington D.C.-ből is egy-egy gyerek receptje vitte haza a pálmát. 

A pályázóknak mindössze arra kellett figyelniük, hogy 5 összetevőből (gyümölcs, zöldség, protein, tejtermék, teljes kiőrlésű liszt) állítsanak össze egy ízletes ételt, majd ezt ellássák egy jópofa, “ehető” névvel. Végignézve a kis nyerteseket érdekes volt látni, hogy egyelőre még ők sem tudnak szakítani a hamburgerrel és társaival. Aranyosnak találtam az egyik kisgyereket, aki teljes kiőrlésű zsömlébe belerakta a szinte eredeti hamburger összetevőket. Ő ezt látta 9 évesen reformnak. Tüneményes volt. Érdekes módon nagy sikert aratott a tojássaláta, a brokkolis omlett, de pálmát vitt Virginia a hallevessel, Delaware a töltött paradicsommal, Arkansas a csirke salátával, Vermont a tortillával, Utah a lencselevessel. 

És az egész hajcihőnek nem is a reform és az egészség volt a csattanója. Az 54 nyertest Michelle Obama vendégül látta a Fehér Házban, ahol mindenki megkóstolhatta a többi nyertes fogást. A gyerekek legnagyobb meglepetésére Barack Obama is benézett a rendezvényre, aki közvetlenségével és vicces szójátékaival nemcsak a gyermekeket, de a csinos anyukákat is pillanatok alatt levette a lábukról. Így választás előtt, nem is volt ez egy rossz ötlet...

Nos, az írásom elején említett kisfiú és az elnöki ebéden részt vevő gyermekek között talán nincs sok különbség. A nyertesek közül is egy-egy gyerek bizony mostoha körülményből érkezett. Egy különbség mégis van közöttük! Talán tudják is, hogy mi az...

Példaképek vagyunk, ha akarjuk, ha nem. Ahogy a pici szemükkel gyermekeink ránk tekintenek, a bizalmukat és reményeiket fektetik belénk. Ha nem is mondják soha, de tekintetükben benne van egy velőig hatoló mondat: Ugye vigyázol Rám?  Nézzünk vissza rájuk és öleljük meg őket! Tudni fogják a választ...

Wiesenmayer Éva