Hunyadi János tölgyfából készült egész alakos szobrát avatták a hétvégén a Hunyad Megyei Magyar Napok keretében a vajdahunyadi Magyar Ház udvarán.
„Nagyon fontos az, hogy Vajdahunyadon, Hunyadi Jánosról beszéljünk” – szögezte le az ünnepség alkalmával Ferenczi István helyi RMDSZ-elnök, a szoborállítás ötletgazdája, kezdeményezője, megemlítve, hogy korábban több javaslat is felmerült a megjelenítendő személyiséget illetően, ám a Hunyadi család várától pár száz méterre egyértelműen a népét, hitét védő nagy hadvezér emlékét illik, kell ápolni. „Ragaszkodtunk ahhoz, hogy itt, a Magyar Ház udvarán álljon a szobor, hogy legyen a sajátunk, és akkor és úgy ünnepelhessünk, ahogyan mi jónak gondoljuk, és a saját történelmünket mondjuk el, őszintén, torzítások nélkül beszéljünk magunkról. Úgy gondolom, Hunyadi János ma igen aktuális. Évtizedekig harcolt nemzetéért és a keresztény világ megvédéséért. Azt hiszem, ma, amikor az értékvesztett Nyugat részéről annyi támadás ér, és sokan úgy gondolják, hogy nem kell már hinni Istenben, nem kell figyelnünk embertársainkra, elég a saját hasznot nézni, pénzt, befolyást, hatalmat növelni, nagyon nagy szükség van arra, hogy Hunyadi Jánosra irányítsuk a figyelmünket, és kiálljunk a keresztény értékek mellett, igyekezzünk egy kiegyensúlyozott, szép és jó világot építeni” – fogalmazott a szoboravatás alkalmával Ferenczi István.
Az egymásra figyelésnek szép példája a Hunyadi-szobor. A magyarországi Vas megye vezetősége és számos kisebb település önkormányzata szívvel-lélekkel állt a vajdahunyadi magyar közösség mellé. „Vajdahunyadnak hosszú évtizedekre visszanyúló testvérkapcsolata van a Vas megyeiekkel. És pár évvel ezelőtt olyan embereket láthattunk vendégül, akiknek első szavuk az volt: miben segíthetünk benneteket? Az elején csak azt kértük, hogy jöjjenek minél gyakrabban, érezhessük azt, hogy valaki figyel ránk, és mellettünk áll. Aztán lassan körvonalazódtak a közös terveink is. Támogatásukkal nagyon szépen sikerült felújítani a Magyar Házat, berendezni úgy, hogy nagyobb csoport számára is kényelmes szállást biztosíthassunk. Most, ez alkalommal mégis szűknek bizonyult a Magyar Ház, olyan nagy számban jöttek a Vas megyeiek, jelezve, hogy fontosak vagyunk számukra, és jól érzik magukat közöttünk” – mondta Ferenczi István. A közös projektek sorába került be a Hunyadi János-szobor is, melynek teljes költségét Vas megyeiek állták. A vajdahunyadi magyar közösség a frissen alapított Hunyadi János-díjjal tüntette ki Marton Ferencet, a Vas megyei közgyűlés alelnökét, Kaczor Zsoltot, Győrvár polgármesterét, Fehér Ferencet, Ikervár polgármesterét, illetve Bene László faragóművészt, a szobor megalkotóját. A vendégek rövid felszólalásukban hangsúlyozták: valóban szívükön viselik a vajdahunyadi magyarság sorsát és azt tapasztalják, hogy ez a kapcsolat mindkét fél számára megerősítést hoz, hiszen a hunyadiak helytállása, vendégszeretete mindig feltöltődést jelent a magyarországiaknak is. „Tíz esztendeje erősödött meg ez a kapcsolat a vajdahunyadiakkal, és próbálunk értékteremtő munkát végezni. Ma többedmagammal úgy fogalmaztam, hogy ez a Hunyadi-szobor a jelképe ennek az összefogásnak. Jelképes a tölgyfa is, amiből készült, és Bene László fafaragó munkája mellett benne van a Vas megyei közgyűlés, az ikerváriak, a győrváriak támogatása, a kiszállításban, felállításban is. Ez egy nagyon komoly csapatmunka eredménye. Hál' Istennek olyan kapcsolat alakult ki a helyiekkel, hogy mi is jövünk, ők is jönnek. Most 79-en vagyunk itt, Vas megyei értékeket ápoló civilszervezetekkel, a Zöld Küllő Egyesülettel, a jánosházi Millenium Polgári Egyesülettel. És nyílván jönnek a vajdahunyadiak is hozzánk gasztrófesztekre, falunapokra. A fontos, hogy élő emberi kapcsolataink legyenek. Ne a közösségi médián keresztül kommunikáljunk, hanem találkozzunk, beszélgessünk, erősítsük egymást” – fogalmazott Marton Ferenc, a Vas megyei közgyűlés alelnöke. Hasonló gondolatokkal köszöntötte az ünneplőket Ikervár, illetve Győrvár polgármestere is. A vajdahunyadiakkal szembeni megbecsülésük jeléül, a Vas megyeiek is kitüntetésben részesítették a helyi közösség „mozgatórugóit”, Ferenczi István helyi RMDSZ-elnököt, Winkler Gyula EP-képviselőt, megyei RMDSZ-elnököt, akinek díját felesége, a közösségi életben szintén aktív részt vállaló Winkler Gyöngyi vette át, valamint Takács Ibolyát, a vajdahunyadi Nőegylet elnökét. Díjban részesült Bene László faragóművész is, valamint azon Vas megyei tisztségviselők is, akik részt vállaltak e testvérkapcsolat felélénkítésében.
A szoboravatáson felszólalt Széll Lőrincz alprefektus is, aki intézményi háttérből támogatja a Hunyad megyei magyar közösségek, köztük a vajdahunyadiak építkező munkáját is. És pár szó erejéig köszöntötte az egybegyűlteket Stefka István, aki a PestiSrácok képviseletében érkezett Vajdahunyadra és a szoboravatás előestéjén bemutatta A halál népbiztosa címet viselő dokumentumjellegű játékfilmjét.
Vajdahunyadon szombaton a huszárvárban folytatódott a Hunyad Megyei Magyar Napok keretében zajló rendezvénysor. Délelőtt tucatnyi üstben főtt a gulyás, a pörkölt. A helybeli és a Vas megyei civilszervezetek képviselői nagy sikert arattak a hunyadi várat látogató turisták körében is a sajátos magyaros ízekkel. Közben a színpadon a Zöld Küllő Egyesület, illetve a jánosháziak léptek fel, majd a dévai Rennaissance Táncegyüttes. Az estét a Dupla kávé és Köteles Cindy nagysikerű koncertje zárta.
Hozzászólások