„A politikus is ember…” (II.)

– Milyen a viszonyod az emberekkel?– Bízom abban, hogy nagyon kevés ember van, aki nagyon idegenkedve áll hozzám. Bízom abban, hogy nem nagy az elutasítottságom Arad megyében.– Szoktak szidni mint politikust?– Biztosan. Aki erre az útra lép, tisztában kell lennie avval, hogy a pályája különböző pontjain megjelennek olyan emberek, akik elégedetlenségből össze is szidják, nyilvánosan vagy kevésbé nyilvánosan, névvel vagy névtelenül. Mindenkinek teljesen a kedvében járni nyilvánvalóan nem lehet, ezt meg sem kell próbálni. Úgy gondolom, hogy maximális nyitottsággal állok hozzá mindenhez és mindenkihez, nem zárkózom el az emberek elől, még az egyéni problémák elől sem, még ha ezekre nehezebb is megoldást találni. – Miután bekerültél a parlamentbe, megnőtt a barátaid száma?– Nem. Amikor több volt a szabadidőm, több idő jutott a barátokra is. Amióta annyira tele van a határidőnaplóm, a családra és a barátokra szánt időből veszítek. Öt-tíz évvel ezelőtt még rendszeresen jártam focizni, baráti társaságba, pingpongozni; a hétvégi együttes vacsorák is gyakoribbak voltak. Amióta a politikai pályára léptem, amióta megszületett a kisfiam, aki már nyolcéves, azóta akaratlanul egy kicsit leépültek a baráti kapcsolatok. Bízom benne, hogy ha kicsit idősebb leszek, ezek újból felmelegíthetőek lesznek. „A migráció veszélyforrás”– Mi a véleményed a jelenlegi politikai helyzetről?– Az országos politikai helyzet nagyon érdekesen alakult azután, hogy a 2016-os választásokon a PSD hülyére nyerte magát.  És mégsem képes stabilan kormányozni, meglepő gyorsasággal váltogatja miniszterelnökeit, nem képes következetesen, kiszámítható módon vezetni az országot. Nagyon sokszor kapkodás, fejetlenség érződik náluk, ami rossz. Az is, hogy tulajdonképpeni komoly, megbízható ellenzék sincs az országban. Hatalmas populizmust fedezhetünk fel az ellenzéki pártoknál, semmi kiszámítható, következetes tervük, elképzelésük nincs arra vonatkozólag, hogy mi lenne, ha holnaptól nekik kellene kormányozniuk. Elvárható lenne, hogy valami alternatívát kínáljanak fel. Jobb híján kénytelen-kelletlen evvel a kormánykoalícióval próbálunk zöldágra vergődni bizonyos dolgokban. – Hogy állunk helyi szinten?– A koalíciónk, amelyet a liberális párttal viszünk 2016 óta, alapszinten, nagy dolgokban jól működik. Azt, amit 2016-ban kitárgyaltunk arányaink függvényében, megfelelően megkapjuk, tartják magukat az egyezséghez. Vannak hétköznapi dolgok, gondok, amelyek nem tetszenek, például a szemétszállítás, amelyekre megpróbálunk közösen megoldást találni. De hát ők a nagy párt, ők kellene, hogy megtegyék a legnagyobb lépéseket. És egyelőre ebből a szempontból náluk is bizonytalanságot érzek.  – Hogy vélekedsz az Európai Unió jövőjéről?– Sokunkat foglalkoztat ez a kérdés. Hogyan, merre tovább? A következő hónapokban mindenki csak a kardját fogja élezni, hisz mindenki a május 26-i európai parlamenti választásokra készül. Nagyon sok függ ezektől a választásoktól, hogy fog felállni az új Európai Parlament, miféle többséget tud és kicsoda kialakítani, és melyik irányba fog elmozdulni az Európai Unió. – Mi a véleményed a migrációról?– Ez a migráció alapszinten, ami volt, és ami lenne, ha nem lettek volna bizonyos keményítések, szerintem veszélyforrás az európai keresztény társadalom számára. Nem is kicsi! Megtapasztalták bizonyos nyugat-európai országok, hogy azok a migránsok, akik az elmúlt évtizedekben egy teljesen más kulturális, civilizációs világból betelepültek, nem alkalmazkodtak a helyi szokásokhoz, a helyi kultúrához. Saját minivárosokban élnek, a saját vallásukat gyakorolják, a saját kultúrájukat, identitásukat ápolják, ami Európa számára – tetszik, nem tetszik – veszélyforrás. – Nem segítik elő a munkaerő-hiány pótlását?– Az ő jelenlétük a nyugat-európai demográfiai mutatóknak is a következménye. A jóléti társadalomban a családok nem szültek gyerekeket. És ez évtizedek alatt oda vezetett, hogy a nyugat-európai munkaerőhiány következményeként bizonyos hatalmas cégek, amelyek uralják a politikát is itt, Európában, és bizonyos politikusok nem találnak más megoldást a munkaerőhiányra és a gazdasági fejlődés fenntartására, mint azt, hogy migránsokat hoznak be a világ azon részeiről, ahol szegénység van, háború van stb., stb…. Soha senki nem mondta, hogy szükség esetén nem szabad senkit befogadni a komoly háborús övezetekből. Az Európai Uniónak arra kell törekednie, hogy megszüntesse ezeket a háborús gócpontokat, és a sajátjából adva ezeket a helyeket a gazdasági fellendülés, stabilitás irányába terelje. Szerintem körülbelül ez a járható út. A világnak ezeken a részein legyen egy viszonylagos béke, hogy az emberek ne kényszerüljenek menekülni a háború miatt. „A Csiky Gergely Főgimnázium nagyon nyitott iskola”– Milyen a kapcsolatod az aradi, illetve Arad megyei tanügyi intézményekkel?– Az RMDSZ mind megyei, mind országos szinten idejének és energiájának nagy részét a tanüggyel kapcsolatos kérdésekre összpontosítja. Viszonylag jó a kapcsolatunk az Arad megyei oktatási intézmények vezetőivel. Minden évben legalább egyszer-kétszer találkozunk, leülünk beszélgetni. Fut egy csomó program a magyar óvodákban, iskolákban, amelyeket arra találtak ki, hogy minél több szülő válassza gyermekének a magyar oktatást. Egyes szülőket hihetetlenül nehéz meggyőzni arról, hogy a gyermeknek az a legjobb, ha anyanyelvén tanul. Véleményem szerint a gyereknek sokkal több problémája van a román iskolában (kínlódik, szenved, kigúnyolják), mint amennyi a magyar oktatási rendszerben lenne. Az Arad megyei magyar iskolák versenyképesek, az elért átlagok sohasem kisebbek, mint a román tannyelvű intézményekéi. Persze nem vehetjük fel a versenyt a Moise Nicoarával, amely egy elit iskola, nem is az a célunk. Nekünk egyetlen középiskolánk van, oda jön minden magyarul tanulni akaró gyermek, akik között vannak kiemelkedő képességűek és vannak, akik a szakiskolai osztályban tanulhatnak meg egy szakmát. A Csiky Gergely Főgimnázium nagyon nyitott iskola, de kényszerpályán mozog, hisz minden jelentkezőt be kell, hogy fogadjon. Oktatási rendszerünk az aradi átlag felett van. – Miért fontos az, hogy a gyerek anyanyelvén tanuljon?– Az anyanyelv az egyén identitása, öröksége, kultúrája. Az anyanyelv az, amin megtanulja a számokat, az ábécét, azon a nyelven fogja fel a lényeget, anyanyelvén érti meg igazából azt, amit a pedagógus elmagyaráz. Az, hogy élete első napjától magyarul gügyögnek hozzá otthon, magyar óvodába, iskolába jár, hozzájárul ahhoz, hogy közösségünk teljes tagjává váljék. – Ide tartozik: van valaki a környezetedben, aki megírja a beszédeidet, felszólalásaid szövegét?– Ez úgy működik, hogy megvannak az alapgondolataim, tudom, mit akarok elmondani. Általában van két-három üzenetem, amelyek beleférnek egy ünnepi beszédbe. Kell, hogy legyen egy-két üzenetem a mi közösségünk felé, és általában megpróbálom azt, hogy legyen egy üzenetem a rendezvényen velünk együtt részt vevő városi, megyei vezetők felé is.  Fontosabb, nagy beszédeimet részleteiben nem én rakom össze. „Kisiratoson néha halljuk, ahogy nő a fű”– Elárulnál-e valamit családodról?– Nincsenek titkaim. 2010 decemberében született a kisfiúnk. Akkoriban sokat voltak velem ott, Bukarestben; feleségem szempontjából egyszerűbb volt így… Kisiratoson vettünk egy telket, és építettünk egy házat. Kisiratoson, nem Zimándon, ahol gyerekkorom egy részét töltöttem, és ahol mai napig szinte minden arc ismerős. Azért, mert feleségem Kürtösön dolgozott, közel Kisiratoshoz, ahol egy életerős magyar közösség él. Úgy gondoltuk, hogy jól fogjuk ott érezni magunkat. És nem csalódtunk. 2013-ban kiköltöztünk. Gyermekünk ott járt óvodába, most ott jár iskolába. Befogadtak, bár rendkívül kevés időt töltünk a közösségben. Úgy gondoltuk, hogy a gyermeknek nagyon jót fog tenni, ha egy ilyen őszinte, emberközeli, kis közösségben nevelkedik. Másrészt el akartunk menekülni egy kicsit a város zajától, amit Arad nyújt. Ott, a faluban néha az ember azt is hallja, ahogy nő a fű. – Vannak gyerekkori emlékeid, amelyekre szívesen gondolsz?– Legélénkebben azok a gyerekkori emlékek élnek bennem, amelyek a zimándi nyári vakációkhoz köthetőek. Már Aradon laktunk, de minden nyarat Zimándon töltöttem nagymamámnál. Azok a nyári esték, amikor háromórányit fociztunk, beszélgettünk, jelképezték számomra a gondtalanságot. Legnagyobb problémánk az volt, hogy honnan tudnánk szerezni egy pumpát, hogy felfújjuk a labdát.– Tudsz főzni?– Nem.– Hogy étkezel a képviselőházban?– Egészségtelenül és rendszertelenül. A képviselőháznak van két konyhája: az egyik rossz, a másik nagyon rossz. Bár, igazság szerint, nagyon olcsóak is; 15-20 lejbe kerül két fogás. Teljesen igénytelenül elkészített, regáti, fűszer nélküli, összetákolt kajákat kínálnak. Más nem lévén, oda szoktunk lemenni enni két gyűlés között. Esténként viszont le szoktunk ülni néhány kollégával beszélgetni egyet. Olyankor kiadósakat vacsorázunk.  És megpróbáljuk megváltani a világot… – Következik pár villámkérdés. Kedvenc ételeid?– Nagyon szeretem a tenger gyümölcseit, a finoman elkészített marhahúst, a különböző tésztákat. A leveseket lelkiismeretesen megpróbálom megenni, de nem szeretem. – Romantikus beállítottságúnak, vagy inkább realistának tartod magad? – Inkább realista vagyok. – Vannak otthon háziállataitok?– Igen. Két kutyánk, egy kicsi korcs meg egy husky, és egy teknősbékánk. – Vannak-e álmaid?– Legfőbb álmaim reálisak. Arról álmodom, hogy a munkám hasznos, és a családom egészséges és boldog legyen.   „A magyarul megszólaló zene a kedvencem”– Utaztál sokat az országhatárokon túlra?– Családommal együtt nagyon szeretek utazni, járni, nézelődni. Általában európai tájakra jutunk el a családdal. Parlamenti képviselőként nagyon keveset utazom.– Templomjáró vagy?– Voltam. Mostani életemhez, rendkívül zsúfolt programomhoz hozzátartozik, hogy különböző rendezvények alkalmával elmegyek templomba. Elmondanám itt, hogy gyerekkoromban hosszú ideig ministráltam a ségai templomban Király Árpádnál. – Manapság egy politikusnak szüksége van a hitre, illetve Istenre?– Ugyanúgy, mint mindenkinek, a politikusnak is szüksége van mind a hitre, mind Istenre. Elvégre a politikus is ember, neki is szüksége van néha elmélyedni egy kicsit a saját magányában is, hisz abból is fel lehet töltődni. Nem hiszem azt, hogy bárki bármiben sikeres tudna lenni, ha nem hinne abban, amit csinál, és abban, hogy van valahol egy Jóisten, aki ezt figyeli, irányítja.– Mivel töltöd legszívesebben szabadidődet?– Attól függ, hogy saját szabadidő, vagy családra szánt szabad­idő. Legszívesebben a családommal vagyok. Viszont igénylem azt a saját szabadidőt is, amikor olvasgatok, vagy nagyon-nagyon ritkán beszélgetek egy-két barátommal. De szabadidőm 98%-a a családom köré összpontosul. Olyankor elmegyünk együtt valahova, akár Gyulára megenni egy hamburgert.  Általában megelégszünk kis dolgokkal, mert csak azokra jut idő. – Szeretsz fehér ing, nyakkendő nélkül, rövidnadrágban járni?– Nagyon szeretek minél lazábban öltözködni. Hétköznap általában farmert hordok, melegítőt viszont házon kívül soha.– A zenét kedveled-e?– Fiatalabb koromban elég komoly rock-, metálrajongó voltam. Hosszú hajjal csápoltunk az Eddától kezdve a Metallicán át mindenre. Mai napig kedvelem ezeket a zenei stílusokat. Különben a magyarul megszólaló zene a kedvencem; az szólít meg igazán engem. – Szeretsz részt venni táncmulatságokon?– Sohasem voltam nagy táncos, nem is szeretek táncolni. – Nótázni szoktál?– Mostanában kezdek bizonyos affinitást mutatni, de bevallom, hogy semmi hangom sincsen. Nótázó társaságban jól érzem magam. – A bort szereted, vagy a pálinkát jobban?– A száraz, fehér bort. „Egész életem a nyilvánosság előtt zajlik”– Optimista vagy?– Alapszinten igen. Pozitívan gondolkodom, bizakodóan szoktam hozzáállni a különböző élethelyzetekhez, mind a magánéletemben, mind a munkám során. Nem tolom előre a rosszat, inkább megpróbálom elkerülni. – Jut időd olykor elolvasni egy verset vagy egy novellát?– Világéletemben nagyon szerettem olvasni, regényeket, szépirodalmat. Verset kevésbé. Így alakult. A közismert ifjúsági regényeket mind elolvastam. Mostanában, amikor van időm, kézbe veszek egy-egy politikai tanulmányt is.– Van elég intim pillanata életednek?– Valószínűleg nincs. Nagyjából, akarva-akaratlanul, az egész életem a nyilvánosság előtt zajlik. Mindenki mindent tud rólam. Egy politikus élete valamilyen szinten nyitott könyv. – Terveid? Azt képzeled, hogy életed végéig politikus leszel?– Tavasszal tisztújítás lesz a helyi, illetve megyei szervezetekben, RMDSZ-kongresszus is lesz. Úgy gondoltam, hogy erre a mandátumra leteszem a jelölésemet, ha megkapom a bizalmat, a támogatást. Elvállalnám a következő két évet, amelyben négy fontos választás vár ránk, ahol helyt kell állnia az RMDSZ-nek. Nem tudom, mi lesz utána. A politikában nem lehet hosszú távra tervezni, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy azt mondhassuk, öt-tíz év múlva is ezt fogjuk csinálni. Nagyon régóta ezt végzem, minden jó és minden nehéz oldalával együtt. Szeretem azt, amit csinálok. És egyelőre nem kaptam nagyon sok negatív visszajelzést.– Boldog vagy? – Igen. Inkább boldog, mint bármi más.– Mi kell a boldogsághoz?– Legyen egészséges a család, fel tudj mutatni bizonyos eredményeket, tisztában légy avval, hogy mennyi az erőd, mit vagy képes elérni, magánéleted rendben legyen. – Van hiányérzeted?– Legfőbb hiányérzetem az, hogy sokszor nincs annyi időm, amennyit szeretnék magamnak. Azért van még hiányérzetem, mert a közösségből kezd egy kicsit kiveszni a „csak azért is” kötelességtudat. Lehet, hogy ebben mi is ludasok vagyunk. Lehet, hogy az egész világ ebbe az irányba változik, és mi is, mint egy apró porszem ebből a világból. – Megfogalmaznád politikai hitvallásodat, ars poeticádat?– Munkámnak lényegében az a célja, hogy itthon jól érezze magát a magyar közösség. Ez mindent magában foglal: legyen fontos az emberek identitása, vigyázzanak rá, teremtsük meg ennek a körülményeit, amennyire tudunk, javítsunk a gazdaság helyzetén, hogy ne úgy keljen fel mindennap a magyar ember, hogy innen menni kell. Legyenek minél vonzóbbak az iskoláink, nagyszámú magyarsággal rendelkező településeink úgy fejlődjenek, hogy ne érezzük, ha átmegyünk Magyarországra, ott a fű is zöldebb. Ezekért próbálok mindennap tenni valamit.