A roma holokausztra emlékezett a világ

Ma, augusztus másodikán volt a roma holokauszt (a cigány nyelv balkáni dialektusában porajmos, parajmos vagy parrajmos, de más elnevezések is ismeretesek) nemzetközi emléknapja. A megemlékezésről a Roma Világszövetség 1972-ben döntött párizsi kongresszusán, annak kapcsán, hogy 1944-ben az augusztus 2-ról 3-ra virradó éjszakán számolták fel az auschwitz-birkenaui II/E cigánytábort a még ott lévő mintegy 3000 főnyi fogoly kivégzésével.

Máig se tudni – és bizonyára soha nem is fogjuk megtudni –, hány roma nemzetiségű európai polgár esett áldozatául az emberiség talán legnagyobb borzalmának és szégyenének, a holokausztnak. Köztudott, hogy az elpusztított zsidók számát kb. hatmillióra becsülik, a romák esetében sokkal bizonytalanabb a helyzet, kétszáz ezertől kétmillió főig terjedő adatok forognak. Ennek egyik oka, hogy sok helyen a romák elhurcolása mindenféle dokumentum hiányában történt, számos esetről tudnak, amikor a faluvégeken az áldozatok ásta tömegsírba lőtték őket, s az 1990-es évek elejéig lényegében nem is számították a nemzetiszocialista állam áldozatai közé (vagy kárpótlást se kaphattak, mint a zsidó holokauszt túlélői). Pedig üldözésük Németországban már 1935-ben megindult, az árjákkal kötendő házasságot megtiltó hírhedt nürnbergi törvényeket a romákra is kiterjesztették, megvonták szavazati jogukat stb., a következő évben már több száz romát telepítettek ki Berlinből stb.

Mindez azonban csak a kezdet volt, a következő szörnyű években, különösen Európa keleti felében, Magyarországon és Romániában is a romákkal is borzalmas dolgok történtek. Nálunk 1989 előtt „megkülönböztetett óvatossággal” kezelték az ügyet, mint ahogy a hivatalos történetírás a zsidó holokausztról is szeretett volna hallgatni. Az 1990-es évek közepétől jelentek meg olyan munkák és dokumentumok, amelyek igazolják, például, hogy 1942-ben Ion Antonescu (pár száz híján) 25 ezer roma deportálását rendelte el a Dnyeszteren túl létrehozott koncentrációs táborokba, ahol az embertelen körülmények között mintegy 11 ezer fogvatartott pusztult éhen, a hideg és betegségek következtében.

Volt, van tehát mire emlékezni. És újra elgondolkozni azon, mire vezethetnek őrült elmék őrült eszméi, amelyek – gondoljunk csak a szomszédságunkban lefolyt legutóbbi délszláv háborúra – ma sem haltak ki.