„A romániai forradalom hősei és áldozatai jobb jövőt reméltek!”

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a December 15. – a román–magyar szolidaritás napja Egyesület TEMESVÁR 36 – December 15. – A román–magyar szolidaritás napja címmel emlékező konferenciát szervezett december 13-án, szombaton Temesváron, a gyárvárosi Új Ezredév Református Központban. A kétnyelvű (magyar és román) konferencia kiemelt vendégei voltak a December 15. – román–magyar szolidaritás napja Egyesület alapítói: Tőkés László püspök, az EMNT elnöke, egykori temesvári lelkész, Gabriel Andreescu jogvédő, egyetemi professzor, Florian Mihalcea újságíró, a Temesvár Társaság elnöke és Szilágyi Zsolt, egykori temesvári diák, az Erdélyi Magyar Szövetség kül- és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője, az Európai Szabad Szövetség alelnöke.

A konferencia résztvevőit az esemény házigazdája, Gazda István lelkipásztor köszöntötte és áldotta meg, majd Molnos András Csaba, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművésze előadta Ferenczes István A diktatúra közhelyei című költeményét.

Tőkés László megnyitó beszédét Isten igéjére alapozta (Zsolt 78, 1–4; 6–7.), amelyben a zsoltáros az emlékezés fontosságára tanít bennünket. „A 36 esztendővel ezelőtti reményeink beteljesületlensége, a demokratikus rendszerváltozás kisiklása, a jelenlegi válságos társadalmi állapotok kilátástalansága ugyancsak arra késztet bennünket, hogy ne feledkezzünk meg Isten dolgairól, az Ő egykori csodálatos szabadításáról, 1989 lélekemelő adventjéről és karácsonyáról, hanem a jövőre nézve is Istenbe vessük reménységünket” – mondta Tőkés László. Szerinte ma már kijelenthetjük: „A romániai forradalom hősei és áldozatai jobb jövőt reméltek; amiért életüket áldozták, amiért életükkel fizettek, reményeik és forradalmi eszményeik alig vagy csak részben teljesültek. Vagy legalábbis küzdelmük és áldozathozataluk folyatásra vár. Hogyha nem ezt tesszük, ha örökségüket nem folytatjuk, méltatlanná válunk hozzájuk. Az emlékezésnek tehát a rendszerváltozás folytatására, a szabadság, a demokrácia és a jogosság teljes kivívására kell indítania bennünket.”

„A mostani megemlékezésünk központi témája a román–magyar szolidaritás. Az a testvéri szolidaritás, mely a forradalmi Temesvárt jellemezte, sajnos veszendőbe ment az elmúlt három és fél évtizedben. A református templom körül kialakult, majd az egész városra kiterjedő, nemzetek és vallásfelekezetek közötti összefogás csodája láttán méltán beszéltünk Temesvár szelleméről, mely egy szempillantás alatt felülkerekedett a nemzeti közösségeinket megosztó Ceauşescu-diktatúra nacionál-kommunista ideológiáján. (…) Utóbb azonban – mintegy vezényszóra – az ellenforradalmi fedezékeiből előbúvó Securitate koreografálta marosvásárhelyi fekete március rossz szelleme rontotta meg a román–magyar testvéri megbékélés összhangját, és a bukaresti bányászjárásokkal kiegészülve térítette le eredeti útjáról a romániai forradalmi rendszerváltozást” – mondat Tőkés László, megköszönve a December 15. – a román–magyar szolidaritás napja Egyesület jelen levő alapítóinak, hogy a temesvári népfelkelést minősítő román–magyar szolidaritásnak a helyreállítására vállalkoztak, külön kiemelve az időközben az élők sorából eltávozott Kincses Előd jogász és alapítótárs szerepét.

Gabriel Andreescu jogvédő, egyetemi tanár, a December 15. – a román–magyar szolidaritás napja Egyesület kezdeményezője és társelnöke felidézte, hogy az 1989 december 15-én és utána még egy ideig a hazai közéletben is megnyilvánuló román–magyar szolidaritás azért szorult háttérbe, mert a magyaroknak és a románoknak egymás ellen való uszítása a rendszerváltozás után is folytatódott, a nacionalista-kommunista ideológia örökségének felvállalói már 1990 márciusában színre léptek. Az egyesület létrehozásának az ötlete onnan jött, hogy ezt a háttérben működő nacionalista-kommunista hálózatot fel kellene kutatni, és le kellene leplezni a nyilvánosság előtt, és ez a fiatal kutatók feladata lett volna. „Az ötletünk, hogy az egyesületünk neve December 15.  – A román–magyar szolidaritás napja legyen olyan heves ellenkezést váltott ki, hogy a kormány főtitkársága elgáncsolta a kezdeményezésünket. Marian Neacșu, az akkori kormányfőtitkár megakadályozta, hogy a bíróságon bejegyeztessük az egyesületünket, ami a kiindulási pontja lett volna a további tevékenységeinknek” – mondta Gabriel Andreeescu, aki ebben a helyzetben annyit tudott tenni, hogy beadvánnyal fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához az egyesület bejegyzésének elutasítása miatt.

Florian Mihalcea újságíró, a Temesvár Társaság elnöke hozzászólásában kihangsúlyozta, hogy a román forradalom valóban 1989. december 15-én kezdődött, de szerinte csak 1990. június 15-én ért véget, amikor Ion Iliescu akkori elnök a bányászok segítségével véget vetett a tiltakozásoknak. Ami a nacionál-kommunizmus továbbélését illeti, „ez az oka annak, hogy az egyesületünket nem engedik bejegyezni, működni és december 15-ét, mint a román–magyar szolidaritás napját is elutasítják. A nacionál-kommunizmus napjainkban új erőre kap és a román–magyar szolidaritás egyre törékenyebb lesz” – mondta Florian Mihalcea.

A konferencián részt vett és felszólalt Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, parlamenti képviselő, aki elmondta, hogy a forradalom évfordulóján rendszeresen eljön Temesvárra, az emlékezés, a töltekezés és az eszközkeresés okán. „A korrekt emlékezés azért fontos, mert ha nem jó helyről indulunk, akkor nem is jutunk el jó helyre – mondta Zakariás Zoltán. – A töltekezésre elsősorban a politikai csetepaték miatt van szükségem, amelyekben részt kell vegyünk a parlamentben. Az eszközkeresés az egyik legfontosabb tényező, mert a mi politikai közösségünk szerintem 1990 elejétől ugyanazt akarja: a magyar közösségnek a jogállása tisztázódjon, és olyan szintre emelkedjen, amelyre jó példákat látunk az Európai Unióban. Ahhoz, hogy ezt elérjük, minél szélesebb párbeszédre lenne szükség a román közösséggel. 36 éven keresztül nem találtuk meg az eszközt, amivel ezt a párbeszédet ki tudjuk szélesíteni, pedig a román–magyar kérdés megoldása nélkül meggyőződésem, hogy Románia soha minőségi előrelépést nem fog elérni a nemzetközi színtéren.”

Szilágyi Zsolt politológus, volt parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Szövetség kül- és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője, a hozzászólások moderátora így összegezte a konferencia első paneljének gondolatait: „A kommunista és a fasiszta eszmék elutasítása, a szabadságvágy egyesít bennünket. December 15-e és Temesvár szelleme ma is egyesít bennünket, akkor is ha a bukarestiek vagy mások el akarnak ettől téríteni. Azért vagyunk itt, mert normálisan szeretnénk élni, ahogyan azt a temesvári forradalmárok is szerették volna harminchat esztendővel ezelőtt, akik ezért az életüket is feláldozták.”

A konferencia a Temesvárról és Erdély nagyvárosaiból (Gyulafehárvár, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad stb.) meghívott előadók visszaemlékezéseivel folytatódott, akik szintén a román–magyar összefogás szellemében elevenítették fel a lakóhelyükön végbement 1989-es forradalmi eseményeket. Mint köszöntőjében Tőkés László fogalmazott: „Jelenlétük jelképes – és hiányos –, hiszen az elmúlt harmincöt év alatt az akkori idők sok jeles közszereplője távozott el a minden élők útján, vagy éppen egészségi állapota miatt nem lehet közöttünk.” A konferencia szervezői arra emlékeztettek: 1989-ben Temesvár nemzeti és felekezeti közösségei példát mutattak bátorságból és szolidaritásból az ország más településein élő közösségeknek, az összefogásból származó közös akarat pedig csakhamar megbuktatta Európa egyik legsötétebb diktatúráját.