Adalékok a vár múltjához és jelenéhez (II.)

Mária Terézia intézkedéséből a vár katonai jellege 1746-ban szűnt meg, amikor a helyőrséget az aradi várba rendelték. A katonaság kitelepítése után a vár az uradalom birtokosainak kezébe jutott, az évek során megcsonkult várépület, amely aztán a még használható részeiben gazdasági alkalmazottaknak lakhelyéül szolgált, 1870-től kincstári tulajdon lett, azután ismét honvédek laktanyájául szolgált 1901 őszéig.

1849. augusztus 21-én Vécsey magyar tábornok serege itt, Borosjenőn rakta le fegyverét Rüdiger orosz tábornok előtt, Ratischielow ezredes és Makowski kapitány jelenlétében. Az orosz sereg gúlákba rakott puskákkal a vár épülete előtt állott. Naplementéig a piactéren mintegy hatvanezer tört, hasznavehetetlenné vált kard, pisztoly, puska, karabély hevert a földön.

Ugyancsak a szabadságharchoz kötődik, hogy Borosjenőben, a katolikus templom sírboltjában volt eltemetve a 13 aradi vértanúk közül gróf Leiningen Westerburg Károly, akit 1849. október 6-án kötél által végeztek ki. Eredetileg Monyorón, sógorának, Urbán Gyulának parkjában, a dombon volt eltemetve, de amikor ő a birtokát eladta, 1879. augusztus 11-én nagy ünnepséggel idehelyezték földi maradványait, majd 1974. szeptember 28-án az aradi vesztőhelyen felállított emlékoszlop alá helyezték hamvait örök nyugalomra.

Miután a törökök kivonultak a várból (1693-ban), a római katolikus hívek az 1658-ban épített, a vár délnyugati oldalán állott mecsetet katolikus templommá alakították, és itt tartották istentiszteleteiket 1858-ig, amikor az Aczél család jóvoltából megépült az új templom. A mecsettemplom haranglába külön állott a templomtól, vele szemben, annak a bástyának a tetején, amelynek némi rommaradványa ma is látható. A mecsettemplomot 1930-ban a püspöki hatóság a lugosi görög katolikus püspökség tulajdonába bocsátotta, de az nem gondozta, zsindelyteteje 1931-ben beomlott, majd az 1950-es évek elején a lakosság lebontotta, a téglákat és a köveket házépítésekre használták fel.

Aczél Péter építtette át

A ma látható, átalakított négy saroktornyos várkastélyt 1870-ben Aczél Péter főispán javíttatta és építtette át. Ámbár az újjáépített várkastély már elvesztette hadászati jelentőségét, nemcsak a főúri gazdaság központját jelentette, de szabályos négyszögű alaprajzával, sarkain a hengerbástyákkal, keskeny és kifelé néző, a földszinten kisméretű, az emeleten nagyméretű ablakokkal, a kapu fölött emelt toronnyal kellő védelmet is nyújtott birtokosainak.

A várkastélynál két új jellegzetes elem tűnik fel: a lőrések helyét a nagy terjedelmű ablakok foglalják el, a belső fatornác helyére árkádos folyosó kerül. A kapubejárat fölött a címer helye található, a párkányzatok sokkal díszesebbek, mint a hajdani várnál. A kapubejáratot a várakhoz hasonlóan erősebb védelemmel látták el, itt tanyázott az állandó őrség. Az épület déli oldalán, ahol a Fehér-Körös folyik, a földszinti részen is találunk megnagyobbított ablakokat, viszont az északi oldalon, ahol a vár nem volt vizesárokkal védve, nincs a földszinten ablak.

A várkastély erős védelmi rendszerére később nem volt szükség, a lőrések nagy részét megszüntették, a helyiségeket lakályossá, fűthetővé tették.

A várkastély két udvarral rendelkezik, ez a megosztás azonban már nem a kastély védelmét, hanem a gazdasági tevékenységet szolgálta, a henger alakú sarokbástyák sem bírtak semmiféle hadi jelentőséggel.

1904-ben helyezték a várba a gyengeelméjű, mindkét nembeli gyermekek, ifjak részére az állami intézetet, és ezt szolgálta 1998-ig. 

Általános javítási munkálatokat a régi rendszerben 1974–1976 között végeztek, amikor a várban a speciális iskola működött, vagyis a szellemi fogyatékosok tanintézete, amely a Munkaügyi Minisztériumhoz tartozott. Akkor megerősítették, és ha kellett, kicserélték a tartó gerendákat, a tetőzetet, megjavították a falakat (főleg a déli oldalon), új egészségügyi felszereléseket helyeztek el, kicserélték az elektromos vezetékeket és bevezették a központi fűtést. Amióta a helyi tanács tulajdonába került, a város anyagi források hiányában csak minimális állagmegőrzési munkákat végeztetett el. 

2008–2009-ben Gyula városával együttműködve próbáltak forrásokat szerezni a vár(kastély) turisztikai hasznosítása érdekében, de a pályázatot 2010 augusztusában elutasították.

Arad Megye Tanácsa döntésének értelmében európai uniós pályázat keretében felújítanának négy Arad megyei várat: Aradon, Solymoson, Világoson és Borosjenőn. 

Az örvendetes határozat valószínűleg azért is született, mivel figyelembe vették, hogy a szomszédos Hunyad megyében milyen növekedés következett be a turizmusban a beruházásokat követően.

Borosjenő polgármestere megköszönte a megyei együttműködést, de a vár felújítását önerőből akarták megoldani. 2011-ben a polgármesteri hivatal 25 évre koncesszióba adta a bukaresti Artex Services cégnek évi 8700 euróért. Négy év alatt a fővárosi cég biztosította a vár őrzését, de semmit sem tett annak javítására, vagy állaga megőrzése érdekében, ezért 2015 decemberében a polgármesteri hivatal felbontotta a szerződést. 2016-ban saját költségvetésükből több mint negyvenezer lejt költöttek állagmegőrzésre, a hengerbástyákat, a megrongálódott tetőzetet, az ablakokat műanyag fóliákkal vonták be. 

A vár területén végzett régészeti ásatások során értékes leletekre bukkantak: a XII. századi Dénes-monostor faragott kőmaradványaira, amelyeket az 1530–1540-es építkezések során a közeli Árpád-kori monostorból és a ferences rendházból hordtak át az erődítmény javítására. A leletanyag jelenleg az aradi múzeumban van, de rövidesen a borosjenői vár külön termében lesz kiállítva. Miután elvégezték az előírt előtanulmányokat, beleértve a régészeti, geológiai talajtani kutatásokat, Călin Abrudan polgármester benyújtotta a pályázatot. 

A Regionális Operatív Program 23,273 millió lejt biztosított a beruházásra, amiből vissza nem térítendő uniós támogatás 19, 782 millió lej lett volna, azonban a kivitelezésre kiírt tendert kisebb összeggel, 18,972 millió lejjel nyerte meg az Aradi Tehnodomus Kft. 

2022 júliusában megkezdődtek a helyreállítási munkálatok, amelyek jelenleg is folynak. Azért késtek a munkák elkezdésével, mivel a szükséges engedélyek megszerzése a vártnál sokkal nehezebben ment. 

A helyreállítási munkálatok a tetők felújításával, a korhadt gerendák kicserésével kezdődtek, az épületekre, a bástyákra felkerült az új cseréptető, restaurálták a vár ornamentikáját, helyükre kerültek a díszítő elemek, amelyek tönkrementek az évek során. A vakolat eltávolítása után láthatóvá váltak az építési periódusok: a középkorban és a kora újkorban kővel falaztak, a jelentős XIX. századi átépítés során leginkább téglát használtak.

A jelenlegi munkálatok során a külső falaknak egy részét nem vakolják be, de védőlakkal vonják be, hogy láthatóak maradjanak a felhasznált kövek. A vár felújítása 90%-ban kész, a nagyközönség előtt a tervek szerint 2026-ban nyitják meg, mivel még folynak a belső munkálatok (nyílászárók, fűtőtestek, világítóeszközök beszerzése és beszerelése), amelyek újabb költségeket (kb. 13,5 millió lejt) igényelnek. 

A tervek szerint a felújított műemlék új kulturális és turisztikai funkciókat kap: múzeumot, kiállítótermeket, könyvtárat, konferenciatermeket, házasságkötő termet, vendéglőt, cukrászdákat, mesterségeket bemutató termet fognak működtetni.

És remélik, a bevételekből sikerül biztosítani, hogy önfenntartó intézménnyé váljon.

Dr. Vajda Sándor

Könyvészet:

1.       Aba Sándor: Erdélyi útikalauz, a magyar városok ismertetése (Nagyvárad, 1935)

2.    Borbély Andor: Adatok a magyar várak és városok ábrázolásához a XVI–XVII. századból (Budapest, Hadtörténeti Közlöny, 1932)

3.       Forster Gyula: Magyarország műemlékei (Budapest, 1906)

4.       Fügedi Erik: Vár és társadalom a XIII–XIV. századi Magyarországon (Budapest, 1977)

5.       Gerő László: Magyarországi várépítészet (Budapest, 1955)

6.       H. Takács Marianna: Magyarországi udvarházak és kastélyok (Budapest, 1970)

7.       Karácson Imre: Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1660–1666 (Budapest, 1908)

8.       Kiss Gábor: Erdélyi városok, várkastélyok (Budapest, Panoráma kiadó, 1987)

9.       Könyöki József: A középkori várak, különös tekintettel Magyarországra (Budapest, 1906)

10.     Márki Sándor: Arad vármegye és Arad szabad királyi város története (Arad, 1872)

11.     Rácz Károly: A zarándi egyházmegye története (Arad, 1880)

12.     Sorbán Kornél: Az ineui (borosjenői) római kath. plebánia története (Nagyvárad, 1934)

13.     Szita László: A törökök kiűzése a Körös-Maros közéről, 1686–1695 (Gyula, 1995)