Akik elsőként ballaghattak az önálló magyar líceumban

Van valami egyedi, különleges az érettségi találkozókban. A szeretett iskolába való visszatérés, az egykori osztálytársakkal, tanárokkal való találkozás mindig felkavarja az érzelmeket. Mindenkiben mást és mást mozgat meg. 

Egy kedves arc, egy padba vésett név, megsárgult fényképek, az „oszi”, az iskola kapuja, közös kirándulások, rettegett felelések és ki tudja, mennyi minden még!  

Egymásban meglátjuk elmúlt ifjúságunkat, féktelenül ránk törnek az emlékek és azon gondolkodunk, hogyan is telt el ez a pár (10, 20, 25…) év. És mindannyiszor elmondjuk: milyen jó találkozni!

A Csiky Gergely Iskolaközpontban szombaton megszervezett 20 éves érettségi találkozó más volt, mint a többi. Ennek súlyát én is éreztem, hisz beülhettem az osztályfőnöki órára, melyen Kovács István egykori osztályfőnök köszöntötte az 1990–1991-es tanévben végzett XII. D osztály véndiákjait. Ez volt az első magyar líceumi osztály, mely a ’90-ben egyedüli Arad megyei középfokú tanintézetként megalakult önálló Csiky Gergely Líceumból elballagott! Az osztály (elektronika szak) tulajdonképpen csak az utolsó évet töltötte a Csikyben, miután áthozták őket a 2-es sz. Ipari Iskolacsoportból. Akkor (Péter András igazgató idején) velük együtt az 1-es ipariból is átjött egy magyar osztály (XII. E), egykori diákjait azonban nem sikerült összetoborozni.

A XII. D a ballagási tablójára húsz évvel ezelőtt büszkén és bátran írta rá, hogy „Aradi Magyar Tannyelvű Líceum” (Liceul Industrial Maghiar nr. 12 volt a román hivatalos neve) és annak ellenére, hogy csak egy évet töltöttek a magyar tanintézetben, elismerik, hogy az a korszak meghatározó volt életükben.  

A találkozón Polanek Róbert (főszervező) köszöntötte volt osztálytársait, hangsúlyozva: „lényegtelen, hogy honnan jöttek, az a fontos, hogy magyarul tanulhattak”. És ebben kezdetben az őket a 2-es ipariban felkészítő pedagógusgárdának, később a „befogadó” Csiky egykori tanárainak is óriási szerepe volt. „Az a tény, hogy ez az osztályközösség egyben maradt, nagyszerű dolog. A tanárok a szívükbe zárták a diákokat, ennek tanújele, hogy eljöttek, pedig csak egy évet tanították őket. Az osztály meglehetősen egységes volt, néhány kiugró egyéniséggel, ami tulajdonképpen a 2-es ipari iskola tanárainak is az érdeme” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Kovács István osztályfőnök még a névsorolvasás előtt.

Ujj János író az osztály ny. történelemtanáraként a ’89-es évek utáni nehézségekről beszélt, illetve arról a közhangulatról, mely a magyar iskola jogi személyisége kivívásának idején uralkodott a tanintézetben. (Az iskola egy évtizeden keresztül egy román líceummal kényszerült „osztozkodni” a Kálvin utcai épületen.) Annak idején utolsó éves diákként megérte a magyar iskola megszűntetését, 1990-ben pedig tanárként tanúja volt annak is, hogy az iskolát, mint magyar tanintézményt önállósították. „Eltelt közben 31 év és ezalatt az akkor itt virágzó magyar oktatást ebben a tanintézetben a szó szoros értelmében elsorvasztották. A papi szeminárium egyetlen pillanat alatt visszakapta az épületét az egykori Paroşeni utcában, nekünk 11 évet kellett várni arra, hogy innen, az aradi magyarok által felépített épületből, a jogos tulajdonukból kimenjen egy olyan iskola, amely csak azért volt itt, hogy nekünk borsot törjön az orrunk alá. Volt olyan év, hogy 47 (!) osztály működött ebben a kicsi iskolában, melyet eredetileg 16 tantermesre terveztek. Szétvágták az osztályokat, volt, hogy három műszakban tanítottunk. Számomra nagyon sokat jelent, hogy magyar iskolában, magyar környezetben taníthattam. És ez volt az az osztály, ahova mindig szívesen mentem be” – mondta. A sajtónak adott nyilatkozatában az egyre fogyatkozó magyar diákokra is kitért, személyes meglátása szerint kiesett egy generációnak az utóda. 1990 után ugyanis közel 12 000 magyar (főleg fiatal) távozott az országból. Ezen nemzedék utódai hiányoznak most az iskolapadokból.   

A színes osztályfőnöki órán a szervezők egy kis meglepetéssel is készültek. Khell Levente tanító betanításával az iskola elemistái – a találkozóra eljött véndiákok gyermekei – zenés folklórműsort adtak elő, Hadnagy Éva aligazgató (volt kémiatanáruk) pedig bemutatta az iskolaközpontot. És persze – ahogy ilyenkor lenni szokott – mindenki beszámolt életútjáról, családjáról stb.

Az osztálytársak és tanáraik este a Jelen Házban ünnepeltek tovább, sőt a találkozó vasárnap is folytatódott egy szabadban megszervezett, családias piknikkel. Megfogadták, legközelebb is találkoznak!  

Osztálytársak voltak: Balázs Béla, Barabás Enikő, Barta Kinga, Berecky Attila, Demeter Éva, Fülöp Mihály, Gál Ákos, Hegedűs Amália, Horváth László, Horváth Levente, Janicskó József, Kalmár Andrea, Kazareczky Lajos, Kovács Rozália, Kunszabó Andrea, Nagy Anikó, Pántya Csilla, Polanek Róbert, Simó Emese, Szentgyörgyi Krisztina, Szécsényi István, Tanács Zoltán, Tőtős János, Weisz Tibor, Wisnovszky Adrián, Wisnovszky Éva.

Tanáraik, akik eljöttek a találkozóra: Chila Olga, Kóri Erik, Ujj János, Várkonyi Judit, Hadnagy Éva, Piros Dénes és Bem Ágnes.