Akivel madarat lehetett fogatni! Elment dr. Ferike!

Nem tudtunk úgy kimenni a természetbe – pedig mentünk eleget –, hogy perceken belül ne fogott volna egy lepkét, egy gyíkot, egy madarat, egy mogyorós pelét, egy kígyót, vagy inkább kettőt. Halat kizárólag kézzel.
A pályaválasztása kézenfekvő volt. Érdeklődése hajtotta az ornitológia, rovartan, a lepkék és a hüllők világa felé, de az emlősök is érdekelték. A kétéltűek tudománya hatására Svábországban kötött ki, ahol nemzetközi szinten foglalkozott éjszakai pillékkel és óriáskígyókkal. Tőle tudom, hogy ezeket Kárpátalján mászónak hívják. Ott rakta össze, egy Menyháza melletti barlangban talált barlangi medve csontvázát, kuriózum számba menő pontossággal. Nincs még egy másik barátom, akinek ilyenje lenne.
A Libelula tömbház ötödik emeletén tartott viperát, kaméleont, csíkhalat, sólymot és gekkót. Amikor az anyukája fürdött a kádban, hűdést kapott, mert a gekko futkosott a falon. A kaméleon számára külön muslinca tenyészetet nevelt. Volt egy mókusa is, egyszer beleesett egy veder gázolajba, és kihullott a szőre. (Onnan tudjuk, hogy ez nem más mint egy pocok, csak jobb az imázsa.) 

Egyszer elvitt, mint adjutánst Világosra egy vércsét meggyűrűzni. Visszaúton megálltunk egy kollégájánál, román húsvétkor, ergo a hagyomány szerint össze kellett koccintani a tojásainkat (hai, sâ ciocnim), ő vércsetojást vett elő.
Saját, felismerhető, öntörvényű világa volt.
Nehéz elköszönni tőle, vele együtt eltűnt egy nézőpont is. Neki ez nem csak háttér volt. Örömmel, kíváncsian nézett körül. Ott volt otthon. Történetesen, Aradon és velem egy időben. Aki ismerte, megért. Minden bokorban talált valami érdekeset és ezt humorral tette. Megtanított figyelni a természetre. A fiait és az unokáit is.
Ezek a személyes emlékek többet mondanak egy életrajznál. Isten veled Ferike, akivel madarat lehetett fogatni.

Kövér Péter