Arad csillagvárában Damjanich hallgat

Merész álom, metafora a szabadság,

színével, illatával magához láncol.

Ülök egymagam, és arra várok, bennem

ismét feleszméljen a múlt és a mámor.

Felragyog a világ, engem is ragyogtat,

míg tekintetem vérszínű eget bájol,

új március, büszke emlékek romjain

szunnyad a köd, és kéken ásít a távol.

Ma kérdez a nemzet, felel rá a költő,

forró derűt ír az idő homlokára.

Imát és hazát hord fellázadt szívében,

Petőfi, Arany lírai bizománya.

Arad csillagvárában Damjanich hallgat.

Fű nő a csend alatt. Megtépázott, csonka

ország él, emlékszik, nevel új virágot,

akaratát az ég fényeibe fonja.

Hajnalodik a tavasz, s arra vágyom,

bárcsak az öröm bennem is fellobogna.