Az energiaügyi minisztertől várják a támogatást a CET H ügyében

Írta:
2017. szeptember 24. 16:24 (vasárnap) /

Az energiaügyi miniszter jelenlétében tárgyaltak pénteken a prefektúrán az aradi vezetők a CET H távhőszolgáltató helyzetéről, a tanácskozást a Társadalmi Párbeszéd Bizottság ülésén ejtették meg. A várost Gheorghe Falcă aradi polgármester és Bognár Levente alpolgármester képviselte, jelen volt többek között Toma Petcu energiaügyi miniszter, a két CET alkalmazottainak az érdekeit tömörítő szakszervezeti vezetők stb. A bizottság tagjai többek között azt a tanulmányt vitatták meg, melynek elfogadásától függ a CET modernizálása és a korszerűsítéséhez szükséges európai uniós pénzek megpályázása. A tanulmánnyal kapcsolatos határozattervezet már négyszer volt napirenden a tanácsüléseken, de minduntalan megbukott. A szavazatok – a PSD és ALDE tanácsosoknak „köszönhetően” – sosem érték el a szükséges kétharmadot (16 igen).

Az aradi polgármesteri hivatal sajtóirodájából pénteken délután kibocsátott közlemény értelmében a prefektúrán a szakszervezetisek azt kérték az ellenzéktől, magyarázzák meg, mi a kifogásuk a tanulmány elfogadása ellen. A szaktárca vezetője és az őt elkísérő Doru Vişan államtitkár hangsúlyozta, hogy ebben a kérdésben elengedhetetlen a politikum és a helyhatósági szervek megegyezése, a CET H korszerűsítése ugyanis már nem tűr halasztást.

Arad polgármestere együttműködésre szólította fel a municípium képviselőit és a politikai pártok vezetőit, ugyanakkor arra kérte a PSD és ALDE tanácsosait:  tegyenek javaslatokat annak érdekében, hogy az ominózus határozattervezetet legközelebb elfogadhassa a többség.    

„Várjuk az energiaügyi miniszter javaslatait, reméljük, hogy a 2012-es, 2013-as és 2015-ös évvel ellentétben idén a nullánál több támogatást kapunk” – nyilatkozta a sajtónak Gheorghe Falcă.

A PSD megyei parlamenti képviselői a tanácskozás után azt nyilatkozták: a miniszter ellenőrzést rendelt el a CET-nél a vállalat pénzügyi helyzetének, adósságainak, ugyanakkor a közpénz felhasználási módjának a kivizsgálására. 

Hozzászólások