Döntőben a hátszegi park önkéntesei

Írta:
2014. december 10. 19:04 (szerda) /

Közel 200 hátszegi fiatal került be az Önkéntesek Országos Gálájának döntőjébe. A Volum Egyesület által december 12-én, Bukarestben megrendezendő gálán olyan fiatalokat, illetve ifjúsági egyesületeket is díjaznak, akik az év folyamán eredeti ötletek alapján közösségépítésben vagy kistérségfejlesztés terén folytattak önkéntes tevékenységet.

– A Hátszegi Geoprakban tevékenykedő önkéntesek sok ezer jelölt közül emelkedtek a döntősök sorába. Népszerűségüknek köszönhetően a világhálón elért szavazatszámukkal közönségdíjra is számíthatnak. Emögött azonban nagyon sok, odaadással végzett munka áll – magyarázza Adina Popa, a  geopark szóvivője. A fiatalok ugyanis 2014 folyamán több önkéntességen alapuló projektben is szerepet vállaltak: kijelölték a hátszegi várhoz, illetve a nagypestényi láphoz vezető turistösvényeket, berendezték a geopark alsófarkadini székhelyét, sőt az Erasmus+  keretében zajló  \'Let live the nature if you want to live\' jeligéjű nemzetközi programban is részt vettek. Az önkéntesek gálájára való jelölést azonban a „Vulkánok háza” nevet viselő projekttel érdemelték ki. A nyár folyamán a fiatalok a geopark területén fából, kőből és sárral tapasztott szalmából építették meg a sajátos szerkezetű, formájú házat, amely a vulkánok kialakulását és működését bemutató múzeumnak ad majd helyet.

A Román Akadémia, illetve a Bukaresti Egyetem által adminisztrált geopark amúgy sokévi stagnálás után idén számos megvalósítással zárja az évet. A Nopcsa Ferenc által másfél évszázaddal ezelőtt feltárt törpedinómaradványok alapján, idén három teljes életnagyságú krétakori dinoszauruszt készítettek el neves kanadai paleoművészek. A makettek a geopark alsófarkadini központjának kertjében kapnak majd helyet egy 200 négyzetméteres üvegházban, további 7 krétakori őshüllő társaságában. A nagy népszerűségnek és nyilvánosságnak örvendő dinóprojekt mellett a geoprakban ez év folyamán egymást érték a helyi értékeket és turistalátványosságokat felkaroló programok. Az ősz elején pedig a geopark további négy évre nyerte el az UNESCO-védnökséget. 

Hozzászólások