Egy asszony, aki állandóan mosolygott

Ma temettük el Bokor Ellát, a Tóth Árpád Irodalmi Kör egykori elnökét és haláláig aktív tagját. 1920-ban született, egyszerű munkáscsaládban, ezüstművesként, majd könyvelőként dolgozott. 16 évig boldog házasságban élt férjével, Bokor Imrével, aki 1956-ba hunyt el.

Ez az év nem csak özvegyen maradását jelentette. Talán éppen avval összefüggésben, ugyanabban az évben elvállalta az IAMMBA gyár kultúrfelelősi állását. Ott aztán megtalálta hivatását: közösségi emberként meg tudta fogni, össze tudta hozni az embereket. Programokat szervezett, a kultúrában és turizmusban, és napról napra gyarapodott az ismeretségi, munkatársi köre is. Aztán összehozta a sors Znoroszky Attilával és vele együtt a magyar kultúrával. S ez volt a neki való hely, amit aztán nem is hagyott el, mondhatom haláláig. Előbb alelnöke, majd elnöke lett a Tóth Árpád Irodalmi Körnek, s benne volt Arad minden fajta kulturális programjában, ha nem szervezőként, akkor résztvevőként.

Két dologra figyeltem fel a temetésén. Előbb meglepettem olvastam a sírfeliraton, hogy volt férje 1956-ban hunyt el, és alatta, a Bokor Ella név alatt 1920 és 19 xx, van vésve, két számnak helyt hagyva. Lám, Ella néninek esze ágában sem volt újra férjhez menni, és eszébe sem jutott, hogy megéri a XXI. századot. Eltartóitól tudom, halála napjáig csak szépet és jót mondott volt férjéről; amikor kiadtuk a krimi kötetét, abból elküldtünk 20 példányt messze földön élő nevelt fiának.

A másik meglepő dolog az a harmonikus, gondok nélküli kapcsolat Ella néni és eltartói között. Igaz, hogy a tántinak megvoltak a követelményei, de mindig jókedvű és megértő volt. Könnyű volt kijönni vele, és halála napjáig meg lehetett vele beszélni a dolgokat.(Mediátorként sok eltartásos üggyel jöttem kapcsolatba, de harmonikussal még eggyel sem, és magánemberként sem tudok ilyenekről.) Ez is mutatja mindig derűs, jókedvű életfelfogását, életvitelét. Talán ezért is élt ilyen sok évet.

Még egy gondolat: ma fejeztem be és küldtem el a szerkesztőnek a Béla bácsiról szóló regényem 25-ik, befejező részét, címe: „Egy ember, aki állandóan mosolyog”. Nos, ha Ella néniről írnék, akkor azt a címet adnám, hogy,,Egy asszony, aki állandóan mosolygott”. És áldom a sorsom, hogy ilyen emberekkel hozott össze.

Jankó András,

a Kölcsey Egyesület elnöke