Egy interjú margójára

„Időtlen idők” óta ismerem a Tanító nénit. Meglepett az a kijelentése, hogy furcsállotta a felkérést a beszélgetésre. Hiszen a szerző eddig csupa olyan emberekkel készített interjút, akik letettek valami komolyat a köz asztalára.

Nos, mint említettem, nagyon régóta ismerem a Tanító nénit. S az első és legfontosabb dolog, amit szeretnék megemlíteni vele kapcsolatban, hogy igen kevés olyan embert ismerek, aki többet tett volna ifjú nemzedékek okításában, oly őszinte és mélyreható szeretettel, teljesen önzetlenül. Aki mindenekelőtt a felelősségtudat magját próbálta elhinteni diákjai lelkében, éppen a köz érdekében is, de nem csak.

Szarvashegyi Rozália tette ezt rendületlenül évtizedeken át. Sokszor szigorral, de legfőképpen megejtő humorral. S így maga köré vonta az ifjúságot, mint kotló a csibéit, és tanította őket elsősorban és a legfontosabb szempont szerint EMBERNEK lenni. A példa, az őszinte, igaz és tiszteletre méltó személyes magatartásával. S ez a példa legtöbbször meg is hozta a gyümölcsét.

A pedagógusi pálya esszenciája igazán nem foglalhat magába ennél többet.

Mi lenne ennél felemelőbb, ennél magasztosabb egy ember és a köz életében, érdekében?!

A Tanító néni így saját gyermeke mellett, a különböző korosztályokhoz tartozó nebulókat vezette be az élet rejtelmeibe. Megszerettette velük a tudás birodalmában rejtőzködő valódi értékeket és ismereteket. S akiben hajlandóság mutatkozott a többre és magasabbra vágyakozás terén, azok nem hagyták abba e rejtelmekbe való elmerülést. Így leltek értékesebbnél értékesebb tudásra, így lettek szakmájuk géniuszának sajátos szolgálói.

Létezik ennél gyönyörűbb munkálkodás a köz érdekében?

Nem költői ám ez a kérdés, mert ismereteim szerint a keze alól kikerülő diákseregben szép számmal akadnak a saját szakmai területükön kiváló szaktudósok és nem utolsósorban Emberek.

Amikor pedig Embereket mondok, akkor ide sorolom az összes emberi kategóriát és sorsokat. Az egyszerű embert is, akinek sorsa vagy talán önmaga, ma korlátokat szabott a karrier mindenek fölötti kiteljesedésében. Az egyszerű emberek életét éli, de semmivel sem kevesebb a szaktudásban jártasságot szerzett embernél. Ugyanis nem a kívülről befelé áramló ismerethalmaz, a naprakész információtárolás és elképesztő előadáskészség, ami az emberi életben a legfontosabb. Természetesen az is, mert mutat némi irányt egy bizonyos cél felé.

 A valódi cél azonban egészen máshol és máshogyan jelentkezik a kereső ember életében.

Aki felismeri, hogy mindenekelőtt jó hazafi, jó atyafi, jó kolléga, jó barát, jó keresztény akar és tud lenni, az megérdemli a tiszteletet.

Az ember azonban mindezeken túl azt az igaz ösvényt, utat keresi és céljául jelöli, amely út elvezeti isteni önvalójához. Aki a sötétségből a fényre igyekszik és felismeri, hogy a világban és az egyes ember életében a legfontosabb a valódi szeretet.

Szarvashegyi Rozália e szeretet fáklyavivőjeként nyitotta meg a lelkekben az örök érvényű felé haladás útját.

Ez az egyén és a köz asztalára letett legszebb ajándék.

Fiegel Erzsébet, Elek