Egy percre…

Együtt díszítettük a karácsonyfát. Amikor kinyitottuk a díszekkel teli dobozt, kigurult egy, és összetört. Ijedten néztek rám, megtörtént a baj. Óvatosan szedegettük a szilánkokat, és az egyik nagyobb darabnál megálltam… egy percre. Déjà vu. Megtörtént velem is egykor, amikor a Három Királyokat vártam. Valamikor.

Meglátták magukat szépen felöltözve, fejjel lefelé a homorú tükörszilánkban. Rácsodálkoztak, mint aki először lát ilyent.

Abban a percben beköltözött az ünnep, és bocsánatot nyertem.

Egy percre egyszerűvé vált minden.

Egy percre nem gondoltam a gonddal.

Egy percre felderült a lelkünk, fényt hintett a mosolyuk a téli napfordulón, a fény ünnepén.

Egy percre éreztem, hogy van miért, felragyogott a remény.

Egy percre azt kívántam, bár ne múlna el.

Egy percre boldogok voltunk… kár, hogy ez csak egy perc az örökkévalóságban.

Egy percre megértem… hogy ezt a mesét így megértem. 

Ezt a percet nem lehet kibeszélni. A hálát sem ezért az ajándékpercért. Közös emlékünk van, ha már az eredeti percre már alig emlékezhet valaki. 

Egy percre messziről nézett vissza egy rég behavazott karácsony.

Kövér Péter