Egy régi kosarazótól búcsúzunk

Generációk jönnek, mennek, egyesek szokatlanul fiatalon, mások hosszabb idő után hagyják itt szeretteiket, barátaikat.

Pár nappal ezelőtt emlékeztünk a trianoni, számunkra oly szomorú, eseményekre, és rá két napra, június 6-án, egy német kórházban elhunyt egy régi jóbarát, egy „tősgyökeres” aradi, aki majdnem végigélte, ezt a nagyon mozgalmas száz évet.

Öt évvel a párizsi békeszerződés után, 1925 novemberében született Petrovan Ștefan (Pista), egy ismert aradi család fiúgyermeke. Majdnem 95 évet élt, fantasztikusan hosszú idő, számunkra, a Kárpát-medencében született és itt élő generációk számára egy izgalmas történelmi korszak.

Van, aki otthon maradt, vannak, akik elhagyták a szülőföldet, különböző okokból.

Petrovan Pista bukaresti egyetemen szerzett diplomát, aztán Aradon az Orczy utcai tejgyárban dolgozott, majd a Vagongyár pénzügyi osztályát vezette nyugdíjazásáig.

Felesége Weisz Irma tanárnő 1948-ban érettségizett az Aradi Katolikus Gimnázium utolsó osztályával, kollégái voltak: Deme Gizella, Kirch Ilona, Mózer Pityu, Piros Dénes, Török Árpád, Náhlik Béla, Hendl Ödön. A Ceaușescu-éra után a házaspár kivándorolt Németországba, ahova később két gyermekük Ramona, és Tibor is követte a szülőket.

Egyszer megkérdeztem tőlük, mondjátok, miért jöttetek ki egy idegen országba, hiszen otthon megbecsült értelmiségiek voltatok, saját házban, anyagi nehézségek nélkül élhettetek. Talán a gyermekek karrierje miatt. Otthon zavaros a politikai helyzet, itt talán megtalálják számításaikat – volt a válasz. Hát igen, Ramona az Egyesült Államokban lett kutató biológus, Tibor a német Opel művek mérnöke.

Az élet útjai kiszámíthatatlanok. Az Orczi utcában (ma Ștefan Augustin Doinas) még áll a családi ház, ki tudja, talán lesz hazatérés.

Petrovan a barátaim közül talán a legnyugodtabb, legkiegyensúlyozottabb „haver” volt. Vele egyszerűen nem lehetett veszekedni. Csak nyugi, nyugi, ez volt a jelszava. Talán ez a hosszú élet titka?  Úgy tudom, mindenki szerette, becsülte.

A család a legjobb példája volt a kétnemzetiségű, különböző vallású emberek harmonikus együttélésének. Mert így is lehet élni a Kárpát-medencében.

Nagyon szomorú vagyok, egy nagyon jó barátot veszítettem el, ez már napirenden van az utóbbi években, de nehéz megszokni.

Pistát gyászolják lánya, fia, menye, kis unokája és a még élő barátok Aradon, és német földön. És ne felejtsük a régi, legelső aradi kosarazókból még megmaradt kis „csapatot”: Amtmann Károly, Piros Dénes, Sonnenschein Öcsi, Vadász Ernő és e sorok írója, akik fájó szívvel búcsúznak egy igazi jó sporttárstól és baráttól.

H. Ó., Németország