Egy települést az ott élők tehetik naggyá

Vasárnap a kisiratosi nagy kultúrotthonban 17 órakor Juhász Rozália műsorvezető köszöntötte a nagyszámú közönséget, majd a Kisiratos történetére tett rövid visszatekintőjét azzal zárta, hogy 1968-tól a közigazgatási átszervezés nyomán visszavonták az addigi községi rangját, majd faluvá visszaminősítve Kürtöshöz csatolták. Ezt követően mikrofonhoz kérte Korondi-Józsa Erika polgármestert, kinek beszédét az alábbiakban közöljük.

„Megtisztelő és egyben felemelő érzés most itt állni önök előtt településünk, Kisiratos eme jeles ünnepén, újra községgé nyilvánításának 20. évfordulóján.

Mindannyian tudjuk, hogy egy települést nem a mögötte álló évek száma, hanem a benne élő személyek tehetnek csak naggyá. Településünk az elmúlt két évszázad alatt sokat változott. Minden kor, minden nemzedék hozzátett valamit ahhoz a képhez, amely ma mindannyiunk számára Kisiratost jelenti. 

Tették ezt úgy, hogy megfeleltek a két legalapvetőbb követelménynek: az adott időszak kihívásainak és a magyarságuk diktálta kötelességeiknek. 

Bár szívből jövő, magától értetődő feladat mind a kettő, teljesítésük mindig is kitartást, céltudatosságot, de néha bizony áldozatokat is kívánt.

Ma sincs ez másképp, amikor minden egyes célt, minden megvalósuló tervet soha nem látott akadályokon keresztül lehet csak megvalósítani. 

A történelem során településünket sem kerülték el a megpróbáltatások.

A 15. században a török hadjárat elpusztítja a települést, 1818-ban Szalbek Györgynek köszönhetően újratelepítik Kisiratost, amely elkezd fejlődni, majd egy fránya tollvonással idegenek döntenek településünk sorsa felől.

1920-ban, a Trianoni Döntés révén elszakítják az anyaországtól, 1928-ban megfosztják Kisiratost a nevétől, és a Dorobanţi nevet kapja.

1968-ban elveszíti községi rangját, vele együtt önállóságát, és Kürtöshöz csatolják. Így lett Kisiratosból mindenétől megfosztott település, egyedül csak az emberek hite maradt meg, minden kisiratosi szívében ott pislákolt a remény lángja, hogy eljön az idő, amikor nem lesznek kiszolgáltatva idegenek kénye kedvére, hanem saját maguk dönthetnek sorsuk felől.

A rendszerváltás után Almási Vince, dr. Almási Béla, Bognár Levente és az RMDSZ közbenjárásának köszönhetően, elérkezett a várva várt nap, 2004. április 7-én Kisiratos visszakapta önállóságát.

Köszönet a közösségi munkáért

Különös tisztelet és köszönet illet mindenkit, aki részt vállalt ebben az emberpróbáló munkában. Ha végigtekintünk településünk történetén, tenni vágyó emberek, dolgos kezek sora áll mögöttünk. Ugyanakkor fontos, hogy a jelenben is felismerjük és elismerjük a Kisiratosért tenni akaró és tenni tudó társainkat. Büszkék lehetünk elődeinkre, de legyünk büszkék azokra is, akik most is Kisiratosért és a megmaradásunkért dolgoznak. Engedjék meg, hogy kiemeljek pár nevet, akik segítettek: mindenki tanárbácsija, Benedek Sándor, Almási Vince nyugalmazott polgármester, Almási Gábor történelem szakos tanár és nem utolsósorban az RMDSZ.

Valamiért mindannyian szeretjük ezt a tájat, mindannyiunknak más és más oka van arra, amiért itt érzi itthon magát. Ezt kell megőriznünk, és ezt csak úgy tudjuk elérni, ha továbbra is összetartunk, és nem engedjük, hogy újra számunkra idegen személyek akarják eldönteni, mi jó Kisiratosnak és az itt élő embereknek. Ezért kell megfontoltan döntenünk június 9-én!

„Élünk ma is, ahogy lehet,

s Isten-hitünk szent erejével

magyar szívünk szeretetével

őrizzük ezt a gyökeret.”

                      Wass Albert

Isten éltessen Kisiratos!”

* 

„Akarjuk, hogy lögyön mögint szfátunk!” 

Juhász Rozália folytatta: mivel Almási Vince volt polgármester, aki nagyon sokat dolgozott Kisiratos községi rangjának a visszaszerzéséért, manapság kórházi kezelésre szorul, ezért nem tud jelen lenni, felkérte hát Andó László alpolgármestert, Almási Vincének az ünneplőkhöz küldött levele ismertetésére. 

„Tisztelt meghívott vendégek!

Sajnos, üzenetemet a mai napon csak a távoli kórházi ágyból tudom küldeni.

A mai nap mindannyiunk közös ünnepe. 1968-ban, senkit meg nem kérdezve, egy tollvonással megszüntették Kisiratos önállóságát, és csatolták településünket a szomszédos Kürtöshöz. Ezzel elkezdődött árvaságunk időszaka. Olyan volt ez nekünk, mint egy második Trianon. Abban az időben, Kisiratos lakossága bőven túllépte a 2500 főt. Ennek 95%-a magyar ajkú volt. A továbbiakban az itteni emberek minden apróbb és nagyobb ügyes-bajos dolgukat csak Kürtösön tudták intézni, ahol magyarul beszélő hivatalnokokra nem találtak. Ezért a születési, házassági, elhalálozási okmányok, adófizetési ügyek intézése nehéz megpróbáltatásokhoz vezettek. Legtöbben elindultak reggel, gyalogosan, és csak délután értek haza 1-2 okirat elintézése miatt.

Sokat gondolkodtunk, és beszélgettünk róla: mit tudnánk tenni? 1996-ban, egy lakossági fórumon született az ötlet, hogy a kürtösi vezetőségen belül Kisiratosnak legyen képviselete, legyen a kürtösi alpolgármester kisiratosi. Az ötletet támogatta a teremben jelenlévő több, mint100 ember. Számomra csak az volt a meglepetés, hogy engem kértek fel, hogy ezt vállaljam, miután 16 évig voltam a helyi általános iskola igazgatója. Megfontolva a döntést, konzultálva a családommal, arra az elhatározásra jutottunk, hogy vállalom a feladatot, amit a helyi választások után sikerült is megkapni. A kürtösi testületben rajtam kívül még 4 kisiratosi képviselő volt: dr. Almási Béla, Szanda László, Lőrinc Lajos és Misik József személyében. Elkezdődött a munka, amely által két mandátumon keresztül dolgoztunk a településünk fejlesztésén. Nem szeretnék kitérni minden egyes eredményünkre, hiszen ezt mindenki látta és érezte a saját bőrén.

Adódott aztán egy lehetőség, aminek alapján kérhettük településünk községesítését, tehát a leválásunkat Kürtösről. Lakossági fórumot hívtunk össze, aminek a neve akkor „falugyűlés” volt. Talán soha annyi ember nem volt jelen egy ilyen eseményen, mint akkor. A kultúrház nagyterme színig volt, 400 ember lehetett akkor ott. Elkezdődött a fórum. Most is látom magam előtt a hozzászólásokat. Előttem van, ahogy a néhai Szellelki Pali bácsi a teremben talpra állva, kezét ökölbe szorítva azt kiabálta: „Akarjuk, hogy lögyön mögint szfátunk!” Erre minden jelenlévő talpra ugrott, és hahotázva tapsolt. Ez a pillanat mindent eldöntött. Mégpedig azt, hogy munkára fel, teljesítenünk kell a közös akaratot!

Egyetlen kérdés vetődött fel bennem, abban a pillanatban, ami csupán anyagi jellegű volt, hiszen tudtam, hogy Kisiratosnak olyan kicsi a saját jövedelme, hogy nehezen fogja tudni saját költségvetésből fenntartani magát. Másnaptól viszont elkezdődött a munka. Irány Arad, egyenesen Bognár Levente alprefektushoz, aki megígért számunkra minden támogatást. Ő volt az a személy, aki összekötőként működött Kürtös, az Arad Megyei Tanács, az Aradi Prefektúra és Bukarest között. Ettől kezdve Leventével szinte napi kapcsolatban voltunk, ugyanis több 10 oldalas dokumentációval kellett igazolni, hogy ezt a döntést Kisiratos kiérdemli. Voltak pénzügyi, infrastrukturális, intézményi követelményei, mint a leendő hivatal épületének megléte, saját óvoda, iskola, orvosi rendelő és egyéb. Csak ezeket a feltételeket teljesítve írhattuk ki a helyi népszavazást, amely nemcsak a kisiratosi, hanem a kürtösi szavazókat is magába foglalta.

Hosszadalmas, megfeszített munka eredményeként, össze tudtuk állítani azt az irattömböt, amit jóvá kellett hagyjon a kürtösi tanács, Arad megye tanácsa, az Aradi Prefektúra, valamint Románia Parlamentje. Megelégedésünkre, minden szervnél sikeresen szerepeltünk. Nagy örömmel fogadtuk Bukarestből a hírt, hogy önerőből megszervezhetjük a népszavazást, amely Kisiratos jövőjéről dönt. Az önerő azt jelentette, hogy a népszavazás minden költségét a kürtösi hivatalnak kellett állnia. Jómagam és az akkori képviselők meggyőztük Kürtös vezetőségét, hogy vállalják ezeket a költségeket. Ezek után jött a népszavazás megszervezése. A sikeres szavazás feltétele az volt, hogy a voksolásra jogosult kisiratosi és kürtösi lakosok legkevesebb 50 százaléka megjelenjen a szavazáson, és a résztvevők több mint fele igennel szavazzon Kisiratos leválására. A mi falunk esetében ez nem jelentett problémát, hiszen a szavazatra jogosultak 92%-a az urnákhoz járult. A szavazás napján, a délutáni órákban, nyilvánvalóvá vált, hogy a kürtösiek közül kevesen jelentek meg, így még legalább 1500 szavazatra volt szükség este 8-ig ahhoz, hogy a népszavazás sikeres legyen. A kürtösi lakosság esetében ez nem az ellenállásukat jelentette, pusztán azt, hogy számukra ez a kérdés érdektelen volt. A helyzetet felmérve, az akkori kürtösi hivatali alkalmazottaim megígérték, hogy minden támogatást megadnak, hogy sikeresek legyünk ezen a rövid időn belül. Nyakukba vették a várost, és hozták a szavazókat, olyan számban, hogy urnazáráskor sikerült elérni azt az arányt, amit a törvény előírt. Ez annak is köszönhető, hogy a 8 év kürtösi alpolgármesterségem idején igen jó kapcsolatot alakítottam ki mind az alkalmazottakkal, mind az ottani lakossággal. Feleségemnek is nagy szerepe volt ebben a munkában. A népszavazást megelőző napokban a gyógyszertárba nem lépett be olyan ember, akit ne kért volna meg, hogy vegyen részt a szavazáson.

A népszavazás sikeres lett, és a következő lépésben, 2004. április 7-én a kormány meghozta a határozatot: ettől a naptól Kisiratos újra önálló település lehet. Nekünk sikerült az, ami például Tornyának nem, mert Pécskával együtt nem tudtak megfelelő szavazatszámot elérni, és Nadábnak sem, mert Kisjenővel együtt nekik sem gyűlt össze a szükséges szavazatszám.

Ideiglenes polgármester

Az Arad megyei prefektúra ettől a naptól kezdve kinevezett engem ideiglenes polgármesternek, Lőrinc Lajost ideiglenes alpolgármesternek, a júniusban bekövetkező önkormányzati választásokig. Lőrinc Lajos barátom nem vállalta az ideiglenes kinevezést, így csak papíron maradt alpolgármester, tehát maradtam jómagam a Kürtösről áthozott Korondi Józsa Erika művelődési referenssel, és a 2 akkori éjjeli őrrel, Szécsényi Mihállyal és Papp Mihállyal. Nekiláttunk a korszerűsítési munkálatoknak, próbáltuk a ránk maradt régi néptanács épületének a modernizálását, olyannyira, hogy a szükséges szerszámokat otthonról hoztuk, bútort, szőnyeget, hűtőszekrényt stb. Végül, 2004. június elején a helyi önkormányzati választásokon megalakult Kisiratos vezetősége, amelyben polgármesteri tisztséget kaptam, az alpolgármester pedig Hallai János lett. Egy fájdalmas emlék is kötődik sajnos számomra ehhez a naphoz, ugyanis az önkormányzati szavazás napján, a szavazatszámlálás ideje alatt, a kürtösi házunkban feleségem karjai között hunyt el az anyósom.

Hallai Jánossal 12 eredményes, békés, barátias évet töltöttünk el, együtt dolgozva Kisiratosért. Szeretnék köszönetet mondani a hivatali munkatáraimnak, akikkel egy összetartó közösség kovácsolódott össze, és örülök, hogy méltó utódaink lettek Korondi Józsa Erika és Andó László személyében.

Szeretnék köszönetet mondani a kisiratosiaknak! Köszönöm, hogy mellettem álltak a nehéz pillanatokban is, hiszen a 12 év alatt értek megalapozatlan támadások, volt olyan, aki hatalomvágytól vezérelve engem alaptalanul vádolt meg, ami miatt megyei és országos szervek is vizsgálatot indítottak ellenem. Ennek terhe alatt kellett tovább végeznem a rám bízott feladatot, és tennem azt, amit mindig is tettem – Kisiratosért, a kisiratosi emberekért dolgozni. A kisiratosiak támogatása és szeretete nélkül erre nem lettem volna képes. Szerencsére, minden ellenem felhozott vád alaptalannak bizonyult a hosszú kivizsgálási időszak lejártával, és megrágalmazásomért, meghurcoltatásomért sohasem tettem ellenlépéseket, mert hiszek a mondásban: „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!”

Munkám elismeréséért több kitüntetést kaptam: RMPSZ Márki Sándor Díjban részesítettek, az RMDSZ országos szervezetétől Ezüst Fenyő-díjat, Magyarország köztársasági elnökétől Arad megyében elsőként megkaptam a Magyar Érdemkereszt Arany Fokozatát, és amire a legbüszkébb vagyok: Kisiratos Díszpolgárává avatott.

Tisztelt hallgatóság!

20 év egy emberöltőben nem sok, a történelem egészét nézve csak egy pillanat, de mi azt kívánjuk, hogy ebből a 20 évből 100-200 és ennél is több legyen!  Éljen Kisiratos!

Isten áldd meg ezt a népet!”

(Folytatjuk)

A kultúrotthon nagytermét az emberek megtöltötték az önállóság 20 évének a megünneplésére