Példa nélküli év után felejthetetlen ballagásban volt részük az idei végzős diákoknak. A másfél évnyi online oktatás és bizonytalanságban való készülődés után a Csiky Gergely Főgimnázium aradi diákjai a Szabadság-szobor előtt ballagtak be a Nagybetűs Életbe.
A rendhagyó ballagásra június 4-én, pénteken, a nemzeti összetartozás napján került sor, mely alkalomból az RMDSZ különleges meglepetéssel készült az egybegyűlt diákseregnek. Mivel a pénteki nap a végzős diákokról szólt, az iskola csak pár órára tartotta fel őket az eseményre való készülődésben.
Az őket búcsúztató tizenegyedik osztályosokra heroikus munka várt, hisz az iskola folyosóit, az osztálytermeket és a Megbékélési park székeit nekik kellett feldíszíteniük, illetve elrendezniük az egyéb ilyenkor szokásos kellékek előkészítésével együtt.
A ballagásra idén a megszokott rendtől eltérően nem reggel, hanem délután került sor, így a ballagó osztályok utolsó osztályfőnöki óráját 16 órakor tartották, az osztályfőnökök pedig az osztályokban osztották ki a máskor az iskola udvarán átadott különdíjakat és dicséreteket, melyekkel nemcsak a jó tanulmányi eredményeket elérőket, de az egyéb tárgyakban jeleskedőket is kitüntették. Az iskola udvarán sor került a tavasszal elmaradt szalagtűzésre is, mellyel a ballagók számára egyértelművé vált: hivatalosan is felnőttek, és az iskola elvégzése után már a maguk erejéből kell boldogulniuk és felelős döntéseket hozniuk.
A 83 idei végzős 18 órakor énekelve ballagott át a Megbékélési parkba, ahol a szülők és a hozzátartozók felállva várták érkezésüket. A rendezvény nézőtérén Bognár Levente városi tanácsos, Király Árpád marosi főesperes, Tóth Csaba, Arad megye prefektusa, Pellegrini Miklós, Arad megye főtanfelügyelő-helyettese, Ilyés Ibolya kisebbségi tanfelügyelő, Kranowszky-Nagy Andrea, az Alma Mater Alapítvány elnöke és Lészay Ildikó, a Csiky Gergely Főgimnázium szülői bizottságának elnöke is jelen volt. A nagy eseményt Faragó Péter parlamenti képviselő és az RMDSZ Arad megyei elnöke nyitotta meg, elmondva: az, hogy a diákok a ballagásig eljutottak csupán a kezdet, hisz innentől még nehezebb kihívások és feladatok várnak rájuk, melyek közül talán a legközelebbi az érettségi diploma megszerzése, amit szintén nem a semmiért osztanak ki. E mellett támogatásáról biztosította és arra buzdította a fiatalokat, hogy a sok tanulás, munka és tapasztalás mellett ne felejtsenek el magyarnak lenni.
Faragó Péter után az iskola igazgatónője, Spier Tünde vette birtokba a mikrofont. „Nem volt könnyű ez az időszak, de megtanított minket arra, hogy megértsük azt a bölcsességet, miszerint, ha az élet citrommal kínál, készíts limonádét. Tehát alkalmazkodtunk, és megpróbáltuk kihozni a legtöbbet a lehetőségeinkből. Talán ez titeket is arra sarkall majd, hogy bármilyen helyzetben helyt tudjatok állni, és ne hátráljatok meg soha” – bíztatta az igazgatónő a ballagókat, továbbá megköszönte a szülőknek és az eseményt, illetve az iskola tevékenységét támogatóknak a segítséget.
A tizenegyedikesek nevében Back István Levente búcsúztatta a ballagókat, Csonka Nikolett és Mészár Anna Orsolya a tizenkettedikesek nevében olvasták fel búcsúbeszédüket: „Másfél éve a világ fenekestül felfordult és egy embertelen világ lett. És most itt állunk rémülten, izgatottan, de együtt, mert együtt csináltuk végig. Azt érzem, hogy talán könnyebb lenne most itt állni, ha valaki figyelmeztet arra, hogy egyszer ennek is vége lesz. Hiszitek vagy sem, ennek most itt vége van”. Tóthpál Eszter (XII. A) Reményik Sándor Mi mindig búcsúzunk című versével búcsúzott, mely szavalat után a kulcsátadás ceremóniája következett.
A kiemelkedő tanulmányi előmenetelért járó díjakat a XII. A matematika–informatika/természettudományok–intenzív angol nyelv szakos diákoknak osztályfőnökük, Hadnagy Éva adta át. Az első helyen holtversenyben Csonka Nikolett és Mészár Anna Orsolya osztoztak. A második helyen Varga Gabriella végzett, míg a harmadik helyet Sallai Eszter érdemelte ki. A XII.B turizmus osztályfőnöke, Nyári Andrea elmondása szerint első díj híján Tóth Orsolya kapta a második helyért járó elismerést, Bőhm Rebeka Melinda pedig a harmadik helyezést érte el. A XII. C-ben a kitűnő tanulmányi eredményeket Szente Gabriella osztályfőnök jutalmazta. Első helyen Cioară Alexandra végzett, a dobogó második fokán Péter Noémi állhatott, míg a harmadik helyet Vörös Bertalan érdemelte ki. A XI. szakiskola ballagó diákjait Zait János díjazta, Bicski Norbert kapta a második helyért járó oklevelet, Némedi Márk pedig a harmadik helyért járót.
A decemberben elmaradt, a négy éven át kimagasló teljesítményt nyújtó diákoknak járó Csiky-díjak kiosztására is sor került, melyeket Csonka Nikolett, Mészár Anna Orsolya és Tóthpál Eszter kaptak meg. A Mákvirág-díjat idén Csonka Nikolett kapta a tantárgyversenyeken és egyéb tevékenységek során nyújtott teljesítményéért. A Wieser Tibor-díjat, mellyel az Alma Mater Alapítvány jutalmazza az évfolyamelső diákokat, idén Csonka Nikolett és Mészár Anna Orsolya (XII. A.) kapta. A Bolyai-díjat, az évfolyam legeredményesebb matematikusának járó díjat szintén Mészár Anna Orsolya érdemelte ki. Az Erdélyi Károly-díjat Sipos Richárd (XII.A) érdemelte ki a matematika és informatika területén elért eredményeiért. Idén először kiosztották a Réhon József-díjat, melyet a kémia és biológia terén elért eredményeiért Csonka Nikolett érdemelt ki. Dr. Vekov Károly, erdélyi magyar történész éveken át ítélte oda az Országépítő-díjat az iskola legjobb történészének. Idén, halála után, fia és felesége folytatta a hagyományt. Az Országépítő-díjat Almási Lóránt vehette át. A Böszörményi-díjat, mely a magyar nyelv és irodalom tantárgyversenyek, szavalóversenyek legjobbjaihoz kerül, idén Csonka Nikolett és Tóthpál Eszter érdemelte ki. Az Alma Mater Alapítvány a hagyományőrző tevékenységéért, valamint a néptánccsoportban elért kiemelkedő teljesítményéért Almási Csengét (XII. A), Almási Dórát (XII. A), Csapó Vivient (XII. A), Bartucz Norbertet (XII. B), valamint Borbély Hunor Attilát (XII. A) jutalmazta. A szakoktatás során legügyesebbnek bizonyult diákokra gondolva a gasztronómia és a gyakorló cégben végzett munkájáért Tóth Orsolya (XII.B) a Turizmus különdíjban részesült. Lévai Karola (XII. C) a gyakorlócég igazgatójaként bizonyította rátermettségét, mellyel rászolgált a kitüntetésre.
A ballagási ünnepség Király Árpád marosi főesperes áldásával ért véget, mely során közös imádságot mondtak az egybegyűltek. A ballagási ünnepség második fele tartogatta az igazán nagy meglepetést, mivel a Megbékélési parkban felállított színpadon Falusi Mariann és a Sárik Péter Trió hosszú kihagyás után újra felléphetett a számukra talán a világot jelentő deszkákra. Ha belegondolunk, milyen nehéz lehetett egy nagy csoport maszkos ember előtt énekelni, akiknek még csak a reakcióit sem látja az ember, talán azt mondhatja, „hagyjuk a csudába”, de ez a mondat egy ballagáson nem hangozhat el. Noha a közönség eleinte nehézkesen, de Falusi Mariannal énekelte, először az LGT Nem adom fel című számát, majd sorban a Neoton, a KFT, a Bikini, a Quimbi és más előadók és együttesek közkedvelt számai következtek. Gyanítom, ha nem lettek volna a vírus miatti korlátozások, sokan felugrottak volna székeikről, hogy ne csak énekeljenek, hanem táncoljanak is a jó talpalávalóra. A hangulat a végzősök által egy kívánság erejéig kézben tartott, majd zenei aláfestésre elengedett léggömbök magasba emelkedésekor hágott a tetőfokára. Egy percig mindenki a léggömböket figyelte, jelezve, hogy a padokban töltött hosszúnak tűnő órák, valójában mind olyan gyorsan elszálltak, mint a lufik, s hogy most már csak búcsút inteni lehet azoknak a szép éveknek. Talán ez volt az a pillanat, amikor maguk a ballagók is rájöttek, hogy valami véget ért, mert még ha nem is törtek elő könnyeik, tekintetük elárulta, máris visszavágynak az iskolapadba.
A koncert véget ért, és immár nehéz feladat várt a felnőtt, és már nem sokáig csikys diákokra, hiszen helyt kell állniuk az életben, a nagyvilágban… Nem könnyű, de nem is lehetetlen. Biztos vagyok benne, hogy a ballagással egybekötött koncert, melynek minden száma a ballagóknak szólt, sokszor fog még erőt adni a vizsgák és az Élet során. Szóval… Ne adjátok fel!
Hozzászólások