Együtt lenni jó!

2013. július 16. 21:21 (kedd) /

„Az idő senkire nem vár. Élvezd minden

drága pillanatát, ami néked megadatik.”

Kellemes hétvégi szórakozásban volt része annak a tíz nyugalmazott óvónőnek, aki részt vett július 12–14. között, a 44 éves osztálytalálkozón.

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium 1969-ben elballagott 33 végzőse közül 10-en jöttek el Aradra, hogy felidézzék a nem fakuló, szép emlékeket, és elmeséljék, hogyan alakult életük egy éve, az utolsó találkozás óta. 2009, azaz a negyvenéves összejövetel óta ugyanis már évente találkoztunk: 2010-ben Szovátán, 2011-ben Gyimesközéplokon, 2012-ben Fenyéden, idén pedig Aradon. Azért éppen itt, mert a vendégek közül jó néhányan még sohasem jártak ebben a városban. Ezért jelen sorok írója, mint a vén diákok egyike, szívesen felvállalta a szervezést, amely ugyan nem kis munka volt, de feltétlenül megérte, mert mindannyian jól éreztük magunkat.

Pénteken délután, miután mindenki megérkezett, egy rövid városnézést iktattunk be, majd közös vacsorával alapoztuk meg a jó hangulatot. A kedélyes beszélgetést a jó hangú óvónők diákénekei színesítették, természetesen a jelenlévő férjek is bekapcsolódtak a dalolásba. Az éjszakába nyúló együttlét után mindenki nyugovóra tért, a szállás a Csiky Gergely Főgimnnázium bentlakása volt.

A szombati program jelképes osztályfőnöki órával indult, azért jelképessel, mert osztályfőnökünk, Király Edit koránál fogva nem vállalta a hosszú utazást. Egy-egy szál vörös rózsa, egy mécses, egy szép aradi képeslap és egy, kifejezetten erre az alkalomra készült könyvjelző fogadta a vén diákokat a Csiky Gergely Főgimnázium egyik tantermében. Az iskola légköre kiváló hátteret teremtett a beszélgetéshez, hiszen így kicsit újra iskolásoknak érezhettük magunkat. Feltörtek a régi emlékek, sorjáztak a történetek, az idő megállt, sőt visszafelé nyargalt velünk. Az objektív okokból távolmaradók közül többen telefonáltak, hogy bár egy kicsit részesei lehessenek a különleges együttlétnek. Amikor pedig megemlékeztünk a szigorú fegyelmű kollégium már elhunyt tanárairól, illetve meggyújtottuk a katedrán álló három mécsest a közülünk már örökre eltávozott osztálytársaink emlékére, a könnyek is előtörtek. De nem merülhettünk el a búskomorságban, mert éppen jókor érkezett a meghívott Komádi Sándor nyugalmazott történelemtanár, akinek egyébként szintén van némi kötődése Nagyenyedhez, hiszen felesége, Marika ugyancsak a kollégium padjaiban formálódott tanítónővé. Sándort azért hívtam meg, hogy a javarészt székelyföldi társaság igazán avatott forrásból ismerhesse meg Arad nevezetességeit. Az előadó egy-egy színes Arad-térképpel lepte meg a résztvevőket, majd kisétáltunk együtt a Szabadság-szoborhoz, ahol részletes tájékoztatást kaptunk annak történetéről. A vértanúk váraljai obeliszkjénél is tiszteletünket tettük.

Az ízletes ebéd után az előző napinál részletesebb városnézés következett: a minorita templomot és környékét Sándor mutatta be a lelkes csapatnak, akik el voltak ragadtatva Arad belvárosának szépségeitől. Kellemes sétát tettünk a Maros-parton, a parkban le is ültünk, és ismét jót beszélgettünk. A jó levegő az étvágyunkat is meghozta, így jóízűen költöttük el búcsúvacsoránkat. Ekkor újabb vendég kapcsolódott a társasághoz, a szintén Enyeden, bár pár évvel később végzett Király Klára személyében, aki könnyeivel küszködve mondta el, hogy az ő évfolyamuk már régen nem szervezett találkozót. Jóízűen idéztük fel közösen tanáraink szigorúságát, megállapítva, hogy „az enyedi iskola olyan alapot adott az élethez, amely ma már ritkaság”.

Ebből a forrásból táplálkozott szakmai pályafutásunk, ott kaptuk az emberi tartást, és ezek az értékek ma is összekötnek bennünket, ezért már azt is eldöntöttük, hogy jövőre ismét találkozunk, ezúttal az Alma Materben, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban. Viszontlátásra jövőre!

Szellelkiné Farkas Erzsébet nyugalmazott óvónő

Hozzászólások