Élő emlék(mű) Budapesten

Száz év nagy idő annak fényében, hogy ez idő alatt 3-4 generáció is átadja helyét a következőnek. Mi, magyarok, akár végleg el is tűnhettünk volna Pozsonytól Brassóig sok-sok elszakított településen.

Igaz, megfogyatkoztunk, de vagyunk. Nem tudok olyan nemzetről Európában, amelynek tagjai ilyen száz évet túléltek volna, mint mi, magyarok, legyünk és éljünk bárhol a Kárpát-medencében. Ehhez erő kellett és kell a jövőben is.

Ennek az erőnek is emléket állít Budapesten az augusztusban átadott élő emlékmű, amely az Országházzal szemben, az Alkotmány utca–Kossuth Lajos tér sarkán ereszkedik alá az utcaszintnek. A hivatalosan „Összetartozás Emlékhelye” nevet viselő emlékmű valóban élő. Ottjártamkor is épp azt a célt töltötte be – és reményeim szerint a jövőben is folyamatosan ezt fogja tenni –, hogy akik leereszkednek a sétányon, rádöbbennek annak a másik, bennünk élő Magyarországnak a nagyszerűségére, szépségére, nagyságára. Beszélgetésre sarkall, keresésre ösztönöz kis gyerekeket és felnőtteket egyaránt.

A magyar családok egyértelműen felismerik a nagyobb városokat vagy a kisebb településeket, amelyekről hallottak, vagy ahova családi, rokoni gyökereik, baráti kapcsolataik kötik őket. De beszélgettem egy magyar–szerb vegyes családban született, ma már Belgrádban élő, de magyarul is beszélő úriemberrel, aki bár törte a magyar nyelvet, de szinte gyerekes lelkesedéssel kereste és fényképezte Szabadka, Bácskossuthfalva vagy Újvidék névtábláját.

Pár perccel később már egy idősebb házaspárral kutattuk Hegyhát falu elhelyezkedését, amely Zólyom és Besztercebánya között található a Felvidéken. Ezalatt többgyermekes család sétált el mellettünk, s a már iskolás kisdiák Marosvásárhely előtt megállva kiáltott fel örömmel, hogy Vásárhelyről tanultak nemrég az órán. Sőt, még egy német nyelvű csoport is elhaladt mellettünk; nekik valószínűleg Temesvár lehetett kedves emlék, mert hosszabban beszélgettek és fotózták „Temeschwar”-t. Ezekért a találkozásokért, rácsodálkozásért tartom „élőnek” az emlékművet.

Az utcaszint alatt a sétány végén egy öröklángot találunk, amelyet egy hét részre tört gránittömb fog közre. Az örökláng jelképezi a megmaradt mai Magyarországot, míg a hét darab tömb:

• Felvidék (Szlovákia),
• Kárpátalja (Ukrajna),
• Erdély–Bánság–Máramaros (Románia),
• Délvidék (Szerbia),
• Baranya-háromszög és Szlavónia (Horvátország),
• Muravidék (Szlovénia),
• Várvidék (Ausztria)

területének és magyarságának szimbóluma.

S még néhány érdekesség az Összetartozás Emlékhelyével kapcsolatban:

• Zimay Balázs és Mohácsi Sándor tájépítészek (és nem képzőművészek) alkotása az Emlékhely,
• mind a 12 537 település magyar neve megtalálható a kicsi névtáblákon az 1913-as hivatalos nyilvántartás szerint megemlítve,
• a 100 méter hosszú és 4 méter széles sétányon véletlenszerűen helyezték el a településneveket,
• a gránittömbök közrefogta láng 4 méter mélyen van, ahol szinte „megszűnik” a város, és az emlékeinkkel csöndben tudunk maradni,
• olyan települések, amelyek a valóságban egymásnak szomszédai, az emlékművön nem találhatóak egymás mellett,
• három különböző méretű tábla jeleníti meg településeinket annak függvényében, hogy 1910-ben mekkora lakossággal bírt az adott város, falu,
• egy gyors kereső is segíti az érdeklődőt, ha nincsen ideje végignézni a teljes emlékművet (de mindenképpen érdemes rá időt szakítani): https://www.oeh.hu/telepulesnev-kereso,
• az emlékmű építésénél figyelembe vették Steindl Imre, az Országház tervezőjének kifejezett kívánságát is, hogy a Parlament épületének látványát semmilyen irányból ne akadályozza másik épület vagy szobor,
• kifelé jövet az emlékműtől az Országház csodaszép épülete és az Országzászló tárul elénk, mintegy lezárása az emlékhelynek, amely tovább erősíti a nemzeti összetartozás tényét, élményét és valóját.

Miklós Gábor,

a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója