Emlékezés Márki Sándorra és egy elfeledett könyvre

„A tapasztalás drágán fizetteti meg leckéit. Gyakran oly drágán, hogy kételkedünk, vajon megérte-e az árt? A legnagyobb pazarlás azonban: megfizetni a tapasztalás árát és abból semmit sem okulni.”  (Deák Ferenc)

 Idén 170 éve született Márki Sándor történész, a világos, tiszta gondolkodás és a szép szó mestere.

Ma úgy mondanánk, újító konzervatív volt, érdeklődése a történettudomány, földrajz, népélet minden területét átfogta. Szellemi csillogását és függetlenségét, ragaszkodását Sarkadhoz élete végéig megőrizte. Hála rendkívüli munkabírásának, több mint ötszáz tanulmány, előadás, kötet jelzi alkotói képességeit. 1914–15-ben a kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem rektora, s mint ilyen, un. háborús eszmecseréket, színvonalas értekezéseket szervez, hogy annak bevételeiből – közel ötezer korona – a „nagy háború” sebesültjeit, árváit, rokkantjait istápolják.

Az elhangzottak 1915 tavaszán könyv alakban is megjelentek, az alábbi cím alatt: Háborús előadások a kolozsvári m. kir. Ferenc József  Tudományegyetemen. Szerkesztette dr. Márki Sándor.

Mivel ma nagyon is jelenvaló (mikor nem? – sajna!) a fegyverek dörgése, hát nézzük, mivel lettünk okosabbak, mint jó száz évvel ezelőtt voltunk. Akár rögtön válaszolhatnánk, akár egyetlen szóban, de ne legyünk poéngyilkosok, ha már embergyilkolásról esik szó.

A kötetben tíz egyetemi tanár, történész, közgazdász, pszichológus, jogász szólal meg. Akárhogy is böngésszük a kiadványt, egyetlen ember, egyetlen szóban sem lelkesedik a háborúért. A háború az erkölcs, az ész és a kultúra csődje. Pont. Plusz jóvátehetetlen halál, fájdalom, kegyetlenség. Pont.

A háború(k) okai:

- a hatalomvágy (és szépen hozzáragasztva, a hatalmi gőg, az arrogancia);

- a zsákmányszerzés, a háborús profit: „A háború a legnagyobb üzlet”;

- az emberi butaság, a képzelőerő hiánya, nyájszellem;

- az uszító sajtó, az uszító politikusok, a gyűlölködés, a hazudozó propaganda: „Minden háború első áldozata az igazság”;

- a meggondolatlanság, a felfokozott hisztéria. A háborúban csak két dolog bizonyos: a bizonytalanság és a halál. A frontharcos katona számára elveszíti értelmét a jövő, a múltat meg otthon hagyták, elmerült. Csak jelen van, pillanatokban, percekben mérhető élet, a tervek, álmok sem haladják meg a mai napot. A másnap, a holnap csillagászati messzeségekbe tűnik;

- az önbizalom, a presztízs visszanyerése (Oroszország, az Osztrák–Magyar Monarchia és – részben – Franciaország), vagy a túlzott önbizalom kiélése (Nagy-Britannia, Németország, Szerbia);

- a győzelem ígérete, rövid háború: „Mire a falevelek lehullnak, itthon lesztek”;

- az emberi természet: „Az embert angyalból és ördögből gyúrták. Képes a legnagyobb jóra és a legnagyobb gonoszságra”;

- minden kormány, minden hadvezér Istent szeretné megnyerni szövetségesének, különösen II. Miklós orosz cár és II. Vilmos német császár jeleskednek ebben.

Ha csatát nyernek, akkor hálaadásokat zúdítanak az égre, ha meg éppen veszítenek, akkor fohászokkal, könyörgésekkel próbálják elhappolni a mennyei kegyeket a másik elől. Isten, mint üzlettárs, mint tettestárs...!

A kötetben van egy nagyon előre mutató felismerés: a tudomány és technika fejlődése megsokszorozta az ember erejét, de az erkölcsi fejlődés megállt, nem követte a pusztító képességek többszöröződésének iramát. Sőt, az erkölcsi normák kiürültek, képmutatássá, önigazolássá váltak. Tudás és erkölcs között egyre szélesebbé válik a szakadék. A legérdekesebb, hogy a II. világháború után Albert Speer, Hitler minisztere ugyanezt írta emlékirataiban. Épp csak hogy meg nem tapsolták e korszakos felismerésért...

Lássuk a dolgokat közelebbről:

Kiábrándítóan hat, de a történelmet nem a ráció (ésszerűség) kormányozza, hanem legalább annyira az irracionalizmus is – ösztönösség, esztelenség, káosz. Az ész legtöbbször csak tűzoltó. Bár Churchill Amerikáról mondta, mégis bármely hatalomra érvényes, hogy „végül mindig eljut a helyes megoldáshoz –miután az összes többit már kipróbálta”. Néha elég egy szikra, egy rossz mozdulat, egy meggondolatlan szó, és kész a katasztrófa.

De minek keresgélnénk a végtelen Időben, a nagybetűs Történelemben a példákat. Meg tudná valaki magyarázni, mi a szerelem? A nagy Freud megpróbálta, azt hitte ő is, és hála neki mások is, hogy sikerült, hogy aztán e nagy koponya élete végén kijelentse: még mindig nem tudom, mit akar a nő. Lehet, hogy a kérdés rosszul van feltéve, lehet, hogy fölösleges volt feltenni, vagy lehet, hogy nincs is rá válasz. Okosabbak lettünk? Boldogabbak lettünk? Jobbak lettünk?

Lélektanilag talán Heinrich Heine ragadta meg a lényeget, olvashatjuk a könyvben: bár a háború a legkegyetlenebb rossz, mégis az ember szellemi-lelki nagyságát mutatja, mely képessé teszi arra, hogy leghatalmasabb, legyőzhetetlen ellenségével, magával a halállal is szembeszálljon.(Pontosabban, a halálfélelemmel. Aki legyőzi a halálfélelmet, azt a halál nem győzheti le. Legfeljebb megsemmisítheti. Már Damjanich János is megmondta.)

A háború egyre személytelenebbé válik. A tüzér már nem látja, kire lő, néha a gyalogos sem, és „ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol született itt Vörösmarty Mihály”.

Hogy mit jelent ez ma? Amikor Oszama bin Ladent kinyírták az amerikai kommandósok, a Fehér Házban élő egyenes közvetítésben, valós időben, kényelmes fotelekből, bombabiztos irodából nézték végig a szenzációt. Hogy a drónokról már ne is beszéljünk. Túl morbid, netán bunkóság lenne, ha összehasonlítanánk ezt az I. világháborús magyar bakák ádáz szuronyrohamaival („Isten ne segíts, csak csodálkozz!”), vagy a géppuskatűzzel szembe vágtázó huszárokkal? Akik úgy akarták legyőzni a halált és az ellenséget, hogy ott legyenek, ahol a VÉG – szemtől szemben?

Márki Sándor  A háború parainézise címen tartott előadást. A parainézis görög szó, jelentése buzdítás, biztatás és ugyanakkor intelem, óvás. Tudjuk ezt Kölcsey Ferenc óta. Idézi egy elesett székely közvitéz, a csomakőrösi Magyari István búcsúlevelét árván maradt feleségéhez: „Egy tudat mindig boldogíthat. Ez a tudat az, hogy hazámért haltam meg s így sok könnyet ne hullass, mert hős katonát illik emlékezetben tartani, de nem illik siratni. Hisz emlék lesz a megmentett haza, ahol virág terem és gazdagon terem a búza. A katonát mostan senki se sirassa.

Emlékfám lesz: jöjj el majd, ha csendes lesz az élet és hazánkban újra virul minden. Egy koszorút elfogadok tőled, hisz tefelőled álmodtam és úgy haltam meg. Virág lesz belőlem, s ha virágot látsz, jussak eszedbe...” Tiszta beszéd. A háború előtt sem volt titok, hogy az ellenséges szomszédok Magyarország feldarabolását tervezik.

Ezt a levelet ésszel nem lehet felfogni. Csak szívvel. Évszázadok magyar hősi halottainak üzenete. A végzet elfogadása és mégis szembeszállás vele. Most talán jobban értjük Heine fentebbi gondolatait is.

A hazafi kész meghalni a hazáért, de nem azért, mert másokat ölhet.

A háborúba minden belefér. Bátorság, gyávaság, bánat, öröm, fájdalom, diadal, igazság és hazugság. De leginkább a vér és a könny.

Egy világhírű olasz író mondta a II. világháború után: „A háborút a legyek nyerték meg”.

A Sarkadi Városszépítő Egyesület részéről

Szabó István