FARAGÓ PÉTER, az Arad megyei RMDSZ-elnök beszéde

Tisztelt Miniszter úr, Szövetségi elnök úr, Esperes úr, Prefektus úr, Tisztelt Egyházi és Világi Méltóságok, Tisztelt Aradiak!

1849. október 6. Reggel fél hat. Az aradi vár északi sáncában először a golyó általi halálra ítélteket vezették elő, majd sor került a kilenc akasztófára ítélt tábornokra. 174 évvel ezelőtt ezen a napon végezték ki az 1848–49-es szabadságharc 13 tábornokát.

„Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa?” – hangzott el a legenda szerint Lázár Vilmos főtiszt utolsó kérdése azon a reggelen, amikor életét áldozta a szabadságért.

Tisztelt Emlékezők!

A mai gyásznap legyen az emlékezés és a számvetés napja. Tegyük fel újból a kérdést: ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? 

Úgy gondolom, hogy nem a megtorlás, nem a vesztes csatáink és nem a levert forradalmaink tehetnek arról, hogy nekünk, magyaroknak ilyen sors jutott. Épp ellenkezőleg. Sorsunkat azok formálták, nemzetünket azok erősítették, akik a történelem folyamán a sor elejére álltak, akkor is, ha a sor a bitófához vezetett. A sor elejére álltak és életüket áldozták a szabadságért, amely által nemzetünk számtalanszor újjászületett, megerősödött és megmaradt ennyi nemzedéken keresztül.

Tisztelt Emlékezők!

Tekintsünk csak vissza a magyarság történelmi kalendáriumába. Múltunk számtalan fordulópontja veszteséggel és megtorlással járt. Minden egyes gyásznap mindannyi kopjafa, amelybe a nemzet megkapaszkodhat. Ezek által tudhatjuk honnan jöttünk, hová tartozunk és talán azt is, hová tartunk. Mindezek a történelmi események olyanok egy nemzet tudatában, mint a szőlő mellé állított karók. Ezek tartják meg az új hajtásokat, hogy a gyökereik minél mélyebbre hatoljanak és bő termést hozzanak.

Minden pusztítás, minden kivégzés és megalázás egyre mélyebb és elpusztíthatatlanabb gyökeret vertek nemzetünkben: a szabadságszeretet gyökereit. És ezt más sem igazolhatná jobban, mint az, hogy ma is itt vagyunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ma nem a 13 tábornokot gyászolni gyűltünk össze, hanem emlékezni mindazokról, akik a sorsunkat formálták, akik megtámasztották a fiatal, mélyről táplálkozó hajtásokat. Azokról, akik nélkül nemzetünk talán már nem létezne. Azokról, akik a sor elejére állva a megújulást és a megmaradást választották.

Arra kérem Önöket, hogy miközben ma azokról emlékezünk, akik Aradot nemzetünk golgotájává tették, és akiknek emléke mély gyökereket vert nemzetünk tudatában, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az új idők új viharaiban a vértanúk halálának csupán az adhat értelmet, ha belőle új hajtás sarjad, amely képes a legsúlyosabb megpróbáltatások után is erős gyökeret ereszteni, megújulni, megerősödni, megmaradni és ezáltal tovább formálni nemzetünk sorsát. 

Ez csupán úgy történhet, ha a mai problémák és kihívások tüzében is, a vértanúinkhoz hasonlóan, kezünkbe vesszük saját sorsunk- és a magyar nemzet sorsának alakítását. Ehhez pedig nekünk kell a sor elejére állnunk!

Isten minket úgy segéljen!