„Ha a gyermek lelkében jó magot ültetünk el, akkor az virágozni fog”

Király Klára, az aradi Kincskereső Óvoda óvónője körülbelül egy év múlva búcsúzik az intézménytől, ugyanis egy életnyi nemes munka után hamarosan nyugdíjba vonul.

De mivel a lantot még nem tette le, egy napsütéses délután meglátogattam az óvodában, ahol az elmúlt évekről, tapasztalatairól faggattam.  

– Mikor kezdte óvónői pályáját?

– 1972-ben végeztem a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium óvónőképző tagozatán, majd szeptember elsején meg is kaptam a kinevezést Szapáryligetre. Több mint tizennégy évet tanítottam az ottani óvodában, természetesen a magyar tagozaton. Nagyon sok gyerek volt akkoriban az óvodában. Csoportvezetőként is, az intézmény igazgatónőjeként is dolgoztam. Kezdetben kissé izgultam, talán úgy gondoltam, nem vagyok eléggé felkészülve, minden új volt számomra, de a gyerekek és a közösség mindent megoldott. Egy nagyon erős pedagógusgárda volt abban az időben Erdőhegyen a magyar tagozaton, mi ugyanis a módszertani tevékenységeket ott folytattuk. Az erdőhegyi kollégák közül szeretném megemlíteni Szentendrei Etelkát, akitől nagyon sokat tanultam és a román módszertani vezetőt, Cristea Sofiát. Tizennégy év alatt sok mindenre szert tettem, pályafutásom első állomása nagyon sokat jelentett nekem és ugyanúgy az utolsó állomás is. Az első állomás Szapáryliget volt, az utolsó pedig, ahol már húsz éve dolgozom a 20-as, majd a Kincskereső óvoda. Közben voltam még óvónő Nagyvarjason és Zimándújfalun is.

– Hogyan emlékszik vissza az első aradi évekre?

– Összehasonlíthatatlan volt a falusi óvodai tevékenységgel, mert itt az igények is nagyobbak voltak. Meghatározó jellegűek voltak ez első évek.

– Mennyiben tértek el az aradi programok a vidéken alkalmazottaktól?

– Maga a közeg sokkal magasabb, igényesebb nívón állt. És már a gyerekek is úgy indultak a közvetlen környezetükből, hisz tulajdonképpen a gyereknek a család után az óvoda a második otthona. Sokkal nagyobb ismeretanyaggal kerültek hozzánk, mint a falusi gyermekek.  

– Most hány gyermekkel foglalkozik?

– 22 gyerekkel kezdtük az én csoportomban a 2009–2010-es tanévet, két gyermeket később hosszabbított programú óvodába vittek el a szülők.

– Az utóbbi években nagyon sok alternatív oktatási módszer jelent meg. Ön mennyiben alkalmazza ezeket, és egyáltalán mi az, amit fontosnak tart a gyermekekkel folytatott munkája során?

– Minden óvónő, aki felelősséggel végzi a nevelési munkáját, nap mint nap keresi a legeredményesebb módszereket, eljárásokat, amelyekkel a rábízott gyermek testi, lelki és szellemi fejlődését elősegítheti. Én egy olyan óvodai nevelésre gondolok, amely nyitott és gyermekközpontú, ugyanakkor lehetőséget biztosít az óvónő szakmai önállóságához, a hagyományok ápolásához, a megújuláshoz. Úgy gondolom, az óvoda nem kell előszobája legyen az iskolának, de biztosítania, segítenie kell a gyermek botladozástól mentes bevezetését az iskolába.

– Az óvodai nevelésben követniük kell egy bizonyos országos programot. Ezen belül hogyan tudják megteremteni a hagyományápoláshoz szükséges légkört?

– Ez az óvónőre van bízva, s azért most már nyitott a rendszer; nem úgy működik, mint a ’90-es évek előtt, amikor mindannyian éreztük, hogy nem volt jó, ahogy akkor tanítottunk. Hisz akkor a hazafias tevékenység volt tulajdonképpen az alapja az óvodai nevelésnek. Mi itt arra törekszünk (ez az óvodánk célja), hogy képességeket, kézségeket alakítsunk ki a gyermekekben. Emellett nagyon fontos a személyiség kibontakozása. Ez a 3 és 6 év közötti időszak sorsdöntő a gyermek életében, ebben a korban alakul ki és formáljuk a személyiségét. Az ismeretek több mint 70%-át ebben a korban sajátítja el a gyermek, ez az időszak meghatározza, hogyan alapozzuk meg a későbbi sorsát. Amit ebben a korban elmulaszt, azt később nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudja bepótolni. Ha a gyermek lelkében jó magot ültetünk el, akkor az virágozni fog, és a virág helyett nem nő gyom!

– Az anyanyelvi oktatásnak rendkívüli szerepe van a gyermek beszédkészségének a kialakításában. Erre milyen hangsúlyt fektetnek? Gondolok itt azokra a gyermekekre is, akik vegyes házasságból születtek, és akikkel nagyon keveset vagy egyáltalán nem beszélnek otthon magyarul.

– Ötvenhét gyermekkel foglalkozunk összesen az óvodában. 5-6 gyermek származik vegyes házasságból, de ott is a családban azért a magyar nyelvet beszélik leginkább. Általában ahol az anyuka magyar, ott otthon is magyarul beszélnek. De ahol az anyuka román, ott már hajlik a gyermek anyanyelve is a román felé. A szép és helyes beszédkészségre a tevékenységünk minden pillanatában oda kell figyelnünk az óvodában. Az anyanyelvi tevékenységekben az irodalom minden ágát felhasználjuk, ezenkívül a gyerekeket többek között alkotó vagy szabadon választott játékokba, zenehallgatásba, bábozásba vonjuk be.

– Bizonyára azt is nyomon követik, hogy a szülő az óvoda elvégzése után milyen anyanyelvi oktatású iskolába íratja majd a gyermekét. Ezt a kérdést, hogyan vitatják meg a gyermekek szüleivel?

– Ha például az egyik szülő román nemzetiségű, három év alatt végigkísérem, hogy merre hajlik a gyermek. Minden nap elbeszélgetek a szülőkkel, és már tudom, hogy azokat, akik eleve elhatározták, hogy ők román iskolába adják gyermeküket, nem lehet meggyőzni.

– Román iskolába íratják, de előtte a magyar óvodát választják…

– Igen, mert szeretnék, hogy a gyermek megtanuljon magyarul…

– Ez azonban nem elegendő…

– Hiába. Volt egy tiszta román orvos családunk is, melynek testvérpárját hozzánk hozták, mert itt szerintük „más volt a környezet, a légkör”. 70-80%-ban megtanultak magyarul, majd német iskolába íratták őket. A fő hiba általában a szülőkre visszavezethető. A vegyes házasságokban, ha az anyuka román iskolába járt, a leggyakrabban a gyermek is románba fog járni.

– Milyennek látja a mai gyermekeket?

– Sokkal nyitottabbak és többet kérnek mind a nevelőtől, mind a szülőktől. Sokkal szélesebb látókörűek. A technika vonzza a gyermeket. Mindig hangsúlyozom a szülőknek, hogy a gyermekek keveset töltsenek a televízió és számítógép előtt. Egy mese, egy vers, egy felolvasás sokkal többet jelent a gyermek életében, mint a számítógép. A szülőknek azonban nagyon kevés idejük van a gyermekre. Vannak anyukák, akik estig nem kerülnek haza a munkahelyükről. Pedig nagyon fontos, hogy a szülő a gyermekével minél több időt töltsön el.        

– Fontos az, hogy a gyermeket hány éves korában íratják be az óvodába?

– Nagyon fontos! Hároméves kortól a gyermek már érett a közösségre. Vannak problémás, nehezen alkalmazkodó gyermekek is, azokat nem szabad erőltetni. De vannak kétéves gyermekeim is, és megértem magam velük. Ők másfél órát, két órát itt töltenek és nincs problémánk velük. Természetesen a differenciált foglalkozásnak nagy jelentősége van, mivel vegyes csoporttal foglalkozunk.

– Mennyire fontos a szülő és az óvónő közötti jó kapcsolat?

– Talán az óvodai nevelői munkában a legfontosabb. Természetesen a gyermek egy csoda, ő a központ. Az óvónő akkor a legboldogabb, ha érzi, ha tudja, hogy az óvoda a gyermek számára egy öröm. A szeretet és a példaadás az alapja az egész pedagógiai munkának.

– Mi az, amit magával hozott ide Aradra a vidéki évekből?

– Az óvónőnek szabad kezet kell adni a szakmai önállósághoz és a hagyományok ápolásához. Ezt én megélhettem. Talán egy falusi gyermeknek nagyobb lehetősége van a hagyományok megőrzésére, hisz abban nő fel. Ez most is így van. Vidéken régen a farsangi ünnepség például az utcán zajlott le és ez élmény volt nemcsak a gyermekeknek, hanem a közösségnek is. Ezt itt nem tudod megcsinálni. Viszont a városi gyermek több ismeretre tud szert tenni.

– Ennyi év után hogyan gondol vissza a pályájára? Milyen érzésekkel fogja elhagyni ezt az intézményt?

– Nagyon nehéz lesz, nagyon fognak hiányozni a gyermekek és a szülők is természetesen. Ha újra kezdhetném, ugyancsak ezt választanám. Nagyon szeretem ezt a hivatásomat, és úgy gondolom, a szívem az itt marad. Eljövök majd szinte minden héten, mert nehezen fogok tudni elszakadni a gyerekektől. Most is szinte minden hétvégén bejövök és előkészítem a következő heti tervemet. Megújulok a gyermekek között. Itt nem érzem a fáradtságot. Aki nem lélekből dolgozik a gyermekkel, az ne válassza soha ezt a pályát! És mert tudjuk, hogy a szem a lélek tükre, egy Szűcs Imre idézettel zárnám:

                     „A gyermekszem: virág, csillag, oltalom

                     Csupa játék, csupa mosoly, izgalom

                     A gyermekszem: tág világ és kikelet,