„Hallom városom épületeinek a sóhaját” (1.)

– Úgy láttam, sokat adsz a külsődre. Borotválkoztál ma reggel?

– Majdnem minden nap borotválkozom. Húsz éve használok egy elektromos borotválkozó szerkentyűt; rendszeresen karban tartom. Mai napig hű maradt hozzám.

– Régi aradi vagy.

– Tősgyökeres.

– Annak érzed magad?

– Igen. Sőt, igazoltan aradi vagyok. Az 1790-es évektől. Papírok bizonyítják. Pontosabban: gáji. Egy mondás szerint: Gáj nem falu, de nem is város. Aradhoz tartozott, kapitányi hivatala is volt. Láttam papíron: „Születési hely: Gáj, Arad megye.” Ükapám 1826-ban született, és az apja 33 éves volt. Tehát az 1790-es években, a XVIII. században született.

– Őrzöd a család múltját igazoló iratokat?

– Nálunk családi vonás a régi iratok megőrzése.

– Fontosnak tartod ezt?

– Nagyon fontosnak. Vissza tudom vezetni a család kapcsolatát Szentlánnyal. Meg Dombegyházzal. Kertészként tevékenykedtek ott az őseim. Valójában dohánytermesztéssel foglalkoztak. Ők jöttek át a mai Szentlányra az 1850-es években. És megalapították a falut. Amúgy apai ágon battonyai a család. Nagyanyai ága a gáji. Nagyanyám két nővére a nagy kivándorlás idején elment Amerikába. ’33-ban itthon voltak. A család 30 tagja összegyűlt Gájban. Fényképek igazolják… Nagyapám 6 elemit végzett. A bizonyítványában: minden kitűnő és szorgalma „ernyedetlen”. Szakmát a vagongyárban tanult, és valahogy a vasúthoz került. De mivel nem tette le az esküt, hamarosan kirúgták. Apám géplakatosságot tanult. A Hendlnél. Most is őrzök tőle egy hőmérőt, rajta a felirat: „Hendl Ödön ajándéka”. Gyönyörű darab… Két hónapig maradt a fronton. Visszahívták, mert szükség volt géplakatosra. A háború után Élesdre került. Rábízta a tulajdonos a samottéglagyár igazgatását. Ott ismerte meg anyámat. El is vette. Három év után Neuman bárón keresztül visszakerült Aradra a textilgyárba. Ő 42 évig volt az UTA gyárban, én pedig 50 évig.

– Árulj el valami érdekeset magadról is!

– Árva gyereknek születtem. Anyám a szülés során meghalt. Boncolással emeltek ki a méhéből. 1947. június elsején. Egy nevezetes napon, június 4-én kereszteltek meg.

„Régész szerettem volna lenni”

– Emlékszel gyerekkorodra?

– A Katona József utcában, a mai Victor Hugo-ban laktunk. Az utca végén játszottunk. Előttünk a Felsőtemető kriptasora. Nagyanyám elárulta, hogy a 24-es kriptában vannak a vértanúk. Ötéves voltam. Milyen vértanúk?... Az utcában laktak „mesélő” emberek. Mindenki magyarul beszélt. Mihalkovici bácsi, Iovănaș Gyuri bácsi… Meséltek mindenről. Meséket meg történeteket is… Mire iskolába mentem, megtanultam írni, olvasni. Egy év alatt elolvastam az Egri csillagokat.

– Hogy érezted magad az iskolában?

– A ségai elemi iskolában Bujáki tanító bácsi nagyot nézett, amikor kiderült, hogy az első osztály első évharmadában folyékonyan olvasok, méghozzá hangsúlyozva is a szöveget.

– Hol folytattad tanulmányaidat?

– Felvételiztem a 3-as Számú Középiskolába. Kiváló osztálytársaim voltak ott: Matúz Andris, Miltaller Lali, Kántor Jenő, Moldóczki (Olasz) Angéla, Kardos Ági…

– Vannak kellemes emlékeid tanáraidról?

– Gnandt tanár úr volt először az osztályfőnökünk, később Balogh Anna. Kovách Géza tanár úr a kedvencünk volt. Amigó meg Vadász tanár urakat sem lehet elfelejteni. Visszaemlékezni mindig szép…

– Érettségi után…?

– Régész szerettem volna lenni. Elmentem Kolozsvárra felvételizni. Több mint háromszázan jelentkeztünk 40 helyre. Nem jutottam be. Utána két hónapig ki sem mozdultam a házból. Totál megviselt lelkileg a dolog. Végül, annak ellenére, hogy humán beállítottságú voltam, bementem az UTA gyárba és a magasfeszültségű berendezésekhez kerültem. Onnan vittek el katonának Bukarest mellé. Miután leszereltem, beiratkoztam egy energetikai technikumba. Egy év alatt el is végeztem.

– Mivel foglalkoztál energetikusként?

– Az energetikai berendezések karbantartásával, a periodikus mérésekkel, a megfelelő paraméterek ellenőrzésével, négytonnás transzformátorok, kapcsoló rendszerek működésének követésével. 

– Meddig maradtál az UTA gyárban?

– Miután 2004. augusztus 9-én leállt a gyár, 4 ember maradt ott, köztük én is.

„Vécsey érckoporsóját meszes teknőnek használták”

– Miért szereted Aradot?

– Első számú indítékom a család, aztán a szűkebb környezet, a hely szelleme, aztán kiteljesedve az iskolán át a múlt, személyes élettörténetem… A házak beszélnek, ugyanis konkrét események kötődnek hozzájuk. Annyira ismerem és megszerettem ezt a várost, hogy mostanában idegenvezetéssel is foglalkozom. Szinte hallom ezeknek a házaknak a „sóhaját”. Meg a temetőkét. Összeszorul a torkom, ha visszagondolok arra, amikor a szomszédos temetőben azt látták, hogy Vécsey üresen maradt érckoporsóját meszes teknőnek használták…

– Hogy alakult ki ez a szerelem?

– Kisgyerek koromtól látogattuk a múzeumot, hatéves koromtól kijártam a vesztőhelyre. Akkoriban még sokan beszéltek magyarul Aradon, és sok volt az idős magyar ember. Az UTA stadion körül futballoztunk, sok mindent hallottunk Neuman báróról. Az UTA Kolóniában meséltek az öregek a különféle eseményekről. Meg is írtam néhányat: „A svábasszonyok bosszúja”, „Hogy estek be az oroszok a pakuratartályba?”… Aztán hallottam a város kulturális múltjáról, híres személyiségekről, akik kötődnek Aradhoz: Tóth Árpád, Kuncz Aladár, Jávor Pál. Büszkeséggel tölt el az emlékük. 

– Tudod, hogy mi volt egykor a Libásdűlő (ma Poetului utca) környékén?

– A szemem előtt van mindaz, ami a mai Pécskai úti tömbháznegyed előtt volt. Ségára és Polturára építették rá. A Pécskai útig Séga, a Pécskai út túl oldala meg Poltura, egészen Kakasváros alá. A szeszgyár Polturán volt. Hogy felhasználja a szeszgyártás melléktermékét, a melaszt, Neuman Ede ökörhizlaldát hozott létre. Az ott dolgozók részére pedig 40 házat építtetett. Ez lett Kakasváros… A temető végétől, a Poetului utca és a vasút közötti részt Kis Szentpálnak hívták, azért, mert szentpáliak vettek ott telkeket. Aztán ráfáztak, mert azt a területet is beblokkosították… Minden érdekel Arad múltjából. És büszke vagyok rá. Hogy mondta Tóth Árpád? „Óh, fájó büszkeségem s vigaszom, Arad”.

– Mit tettél azért, hogy sikerüljön mélyebbre leásnod a város múltjába?

– Kezembe került Fränkl Jucitól, az ismert tornatanárnőtől Lakatos Ottó háromkötetes Arad története. Beleástam magam és tanulmányoztam. Ezen kívül hozzájutottam különféle tanulmányokhoz Aradról. Tulajdonomban van az Aradi Evezős Egylet vörös pecsétes alapítólevele… Arad nagyságai valamikor mind sportolók voltak… Megszereztem helytörténészeink, Puskel Péter és Ujj János köteteit. Rengeteg információt találtam ezekben. Másrészt, Kovách Géza összes könyvét őrzöm.

„Most már le kell tennem a lantot”

– Tagja vagy az Aradi Kölcsey Egyesület vezetőségének. Milyen feladataid vannak?

– Engem bíztak meg a kultúrának avval a szegmensével, amely a régiségek, a régi aradi épületek megőrzésével foglalkozik… Vannak, akik eltávolodtak az Egyesülettől, meg az RMDSZ-től is valós vagy vélt sérelmeik nyomán. Azt hitték, hogy ez egy ugródeszka. Én kitartottam.

– Az RMDSZ-ben is aktiválsz…

– Kerületi elnökségig jutottam el. A Vlaicu-Séga kerületben. Ez a legnagyobb. Bálok, nótaestek szervezését is vállaltam. Érzem, hogy most már le kell tennem a lantot.

– Miért?

– A fiatalsággal már nincs meg a kapcsolatom. Nem találjuk a közös hangot.

– Nem fogadják el személyedet?

– Figyelnek rám…. De oda jutottam, hogy például a mikelakai elnök „csókolom”-mal köszön… A legközelebbi közgyűlésen lemondok.

– Marad a Kölcsey?

– Ott szívvel-lélekkel csinálom mindazt, amit rám bíznak.

„Az embernek ismernie kell a múltját!”

– Mit tervezel még Arad múltjának megismerése terén?

– Szeretném látni, hogy átadják a várat a civil szférának. Nagyon szeretném, hogy az egykori MARTA autógyár adminisztratív épülete olyan kezekbe kerüljön, amelyek képesek legyenek azt rendbe szedni, restaurálni. Négy ilyen típusépület létezik még. Három Magyarországon, kettőből irodaház lett és egy ipari múzeum. És itt a negyedik. Majdnem összedőlt. Szeretném megmenteni. Galamb József is bábáskodott ebben a gyárban, az, aki a Fordnak tervezte a T-modelleket. Ezt meg kellene menteni!

– Szerettél volna valaha Aradon kívül élni?

– Nem! Sehol!

– Miért?

– Nem tudom. Azt hiszem, ez lokálpatriotizmus.

– Mit jelent ez számodra?

– Arad levegője, a föld szaga, ha felnézel az égre, mindig ugyanazt az égboltot látod… ’91-ben átmentem Magyarországra. Eljutottam Szombathelyre, jó messzire. Ott egy órát kérdezgettek. Megkaptam az engedélyt, hogy alkalmazzanak. Már csak a szállást kellett volna megoldanom; eltűntek a munkásszállások. Ott voltam az állomáson. Jött a rendőr. Elküldött. Bevágtam magam az első vonatba, Pestre. Hazajöttem. Ezek itthon majdnem elájultak. Akkor megmondtam: sehova!... Nekem az aradiság azt jelenti, hogy itt kell maradnom ebben a földben.

– Hogy lehetne a mai fiatalok érdeklődését felkelteni Arad múltjával kapcsolatban?

– Sajnos, a nagy többséget nem érdekli a téma.

– Miért kellene, hogy jobban ismerjék városuk múltját a fiatalok?

– Van egy mondás: „Az embernek ismernie kell a múltját, hogy a jelenben érezze a jövő perspektíváját!”

– Mit kéne tennie a pedagógusoknak, az iskolának a cél érdekében, hogy változzon egy kicsit ez a helyzet?

– Nem sok esélyt látok a megoldásra. Hiányzik az a közeg, amelyben mi éltünk fiatal korunkban. Mi állandóan jártunk kirándulni, zsúrokat rendeztünk, sportklubokban tevékenykedtünk, egészséges közegben, közösségben éltünk, amatőr színjátszó csoportunk volt… A mai gyerekek nem kötődnek eléggé az iskolához.

„A család minden tagját szeretem”

– Elárulnál-e valamit családodról?

– A nősülés után két lányom született: Kinga és Csilla. Kinga testnevelő tanár a Csiky Gergely Főgimnáziumban. Két fia van. Csilla természetgyógyászatot tanult Nagyváradon. Aztán Olaszországba került. Olaszul is kitanulta a  természetgyógyászatot. Ott született az unokám. Echte „magyar” fiú: Simone di Michele. Itt járt óvodába, meg a Csikyben is… Csilla most szabadúszó.

– Ki áll hozzád legközelebb a családból?

– A család minden tagját szeretem. 

– Van sok igaz barátod?

– Nincs. Ismerőseim viszont vannak sokan. Van nekünk Gájban, Sándor Tivadar plébános úrnál egy dalárdánk. Minden csütörtökön összegyűlünk, elbeszélgetünk. Jól érezzük magunkat.

– Mitől igazi egy barátság?

– Az igazi barátra akkor is számíthatsz, ha nagy sz…rban vagy. És segít akkor is, ha nehezére esik.

– Vannak keresztgyerekeid?

– Igen. Kettő. Az egyik Olaszországban, a másik egy ortodox embernek, Iovănaș Gyuri bácsinak az unokája.