„Hallom városom épületeinek a sóhaját” (2.)

„Tisztában vagyok korlátaimmal”

– Jó vagy rossz embernek tartod magad?

– Valószínűleg vannak rossz tulajdonságaim is.

– Tudsz róluk?

– Régebben otthon talán túl erélyes voltam, most már 47 év házasság után nehezebben viselem a rigolyákat, de azt hiszem, megnyugodtam. Járok vásárolni, porszívózom, bekapcsolom a mosógépet, kiteregetek, sőt még vasalok is.

– Örül neki a feleséged?

– Nagyon. Mondja is esténként: „Jaj de jó, hogy vagy nekem.”

– Milyen házimunkát nem végzel?

– Nem főzök. De szeretek barkácsolni lent a pincében. És villanyszerelést is vállalok, ha megkérnek rá a szomszédok. De már nem létrázom.

– Tudsz szeretetre méltó lenni? Szeretnek az emberek?

– Igen, szeretnek. Főként a nők. De tisztában vagyok a korlátaimmal.

– Vannak irigyeid?

– Vannak… Mikor még a gyárban voltam, irigyelték, hogy nyugdíjam is meg fizetésem is volt. 53 évesen mentem nyugdíjba, mert lehetett. Utána még 14 évet lehúztam a gyárban.

– Vannak álmaid, amelyeket még nem sikerült megvalósítanod?

– Nincsenek. Amit a helyzet, a rendszer és az élet megengedett, megvalósítottam, amit meg nem, azon túl vagyunk.

– Voltak nehéz percei életednek?

– Igen. Például akkor, amikor szinte egyszerre halt meg apám és anyósom. És a forradalom után anyagi nehézségeink is voltak.

– Bántottak a múlt rendszerben?

– Kimondottan nem, de rendszeresen jelentkeznem kellett a „hivatalban”, mert bizalmi állásban voltam a gyár energetikai központjában. Azért is kellett belépnem a pártba. Piszkáltak amiatt is, hogy víkendházam volt a Hármas Szigeten, meg motorcsónakom.

„El kell engedni a múltbeli sérelmeket!”

– Értek kudarcok életed során?

– Első kudarcom akkor ért, amikor nem sikerült bejutnom az egyetemre, nem lehettem régész. Bekerülve a gyárba, folyt sablonosan az élet, kiteljesedtem szakmailag, el is ismerték munkámat, a gyerekek megnőttek… A régi rendszerben nem nagyon érhettek kudarcok. Bele voltunk ágyazva egy bizonyos szituációba: ne dumálj sokat, végezd csendben a dolgodat, és akkor békében hagyunk… Mikor 70 éves lettem, leírtam hajnali gondolataimat. Ez meg is jelent valamelyik Évkönyvben: „A száraz levél gubbaszt az őszi fának lehajló, csupasz ága alatt, és várja a végzetét. Vagy lehull a természet törvénye szerint, és társaival együtt elenyészik az avarban vagy pedig dacolva a téllel, tavasszal, amikor új rügyek fakadnak, megnyugodva hullik alá a frissen zöldellő fűre.” Tehát lásd be, hogy csináltál, amit csináltál, irányítgattad is a dolgot, el kell engedni a múltbeli sérelmeket, és a frissen sarjadó, zöld fű visz tovább mindent.

– Szereted a verseket?

– Szeretem.

– Ismersz sok verset?

– Ismerek.

– Kedvenc költőd?

– József Attila… Azért nem vagyok én költő, mert nem én találtam ki, hogy „Érted haragszom, nem ellened”, „Az igazat mondd, ne csak a valódit.”

– Sok fiatalkori emléked van. Miért szépek az emlékek?

– Azért, mert bennük megszépül a múlt, amikor fiatal voltam. Beugranak egykori társaimhoz kapcsolódó pillanatok, szívemhez közel álló személyek. Ha belenézek egy tükörbe, egy pattanásos arcú kamaszt szeretnék látni. Helyette egy öregember jelenik meg.

„Elismerték szakmai felkészültségemet”

– Mi a véleményed az aradi magyar tanügyről?

– Senkit sem akarok megbántani. Fő gond a gyerekállomány. Könnyű kiváló eredményeket elérni az elitiskolákban, ahol válogatott a társaság. A magyar iskolában mindenkit be kell iskoláznunk, aki anyanyelvén akar tanulni. Sajnos a tanerők is szívesebben mennek az elitiskolákba, hogy biztosabban tudjanak felmutatni jó eredményt.

– Mit kellene tenni azért, hogy több gyereket vonzzon a magyar tannyelvű iskola?

– Nagyon nehéz megváltoztatni a szülők felfogását.

– Volt hátrányod az életben amiatt, hogy magyar vagy?

– Nekem nem volt. Sokan panaszkodnak, de nekem nincs miért. A múlt rendszerben elismerték szakmai felkészültségemet. Nem volt mit a szememre vessenek.

– Van hiányérzeted?

– Most már, öregkoromban, van. De ebbe nem szeretnék belemenni.

„Azért vagyok büszke, mert magyar vagyok”

– Mi nem tetszik Aradon?

– Először is nem tetszik a városkép. Nem tetszik, hogy nem valósították meg azt, hogy a Választó utcán is legyen tömegközlekedés. Nem tetszik, hogy a várat nem tudták átadni a civil közösségnek. A város társadalmi összetétele sem tetszik, a lanyhaság, hogy azt mondják, az ország más részein még rosszabb a helyzet. Nem tetszik, hogy sok emléktábláról hiányoznak fontos információk.

– És mi tetszik?

– Tetszik, hogy újabban egyre több épületet tataroznak, és tervezik rendbe hozni a régi színház épületét is. Több magyar vonatkozású emléktábla jelent meg a városban; ez is jó dolog. Jó, hogy új bölcsőde épül a magyar gyerekek részére. Tetszik az új villamospark.

– Mivel magyarázod, hogy lemaradtunk Temesvárhoz és Nagyváradhoz viszonyítva?

– Arad sehova sem tartozik, mint terület. Sem a Bánsághoz, sem Biharhoz. Már az impériumváltáskor Aradot félretették. Mindent elvittek innen; az Állatorvosi Egyetemet, a magyar színházat, a meteorológiai intézetet, a vámot…

– Mivel töltöd legszívesebben szabadidődet?

– Már nem focizom az unokáimmal, de rengeteget biciklizem. Az idegenvezetést is örömmel csinálom. Ezen kívül meg olvasok.

– Kedvenc íród?

– Ziegler.

– Szégyellem, de nem tudom, ki az.

– Ki írta az Egri csillagokat? Gárdonyi Géza. Az öreg Ziegler raboskodott itt, a várban egy ideig, ő meg újságíróskodott itt az Arad és Vidékénél. A Zsinagóga mellett lakott. Nem járt sem a Haltérre a kupiba, se máshova. Fuvolázott. Nem tudott beilleszkedni. Meg akarták tenni a múzeum igazgatójának. Nem vállalta el. Elküldték.

– Boldog vagy?

– Igen.

– Miért?

– Azért, mert egészségileg jól állok. Rendszeres életet élek. Minden reggel tornázok, fél hatkor kelek. Elégedett vagyok mindavval, amit elértem. 

– Büszke embernek tartod magad?

– Igen. Azért vagyok büszke, mert magyar vagyok. Ez az érzés benne van a lelkemben. És beszélem ezt a különleges nyelvet. Amelynek a logikája különbözik más nyelvekétől. Arra is büszke vagyok, hogy mint magyar többet kellett teljesítenem, hogy megálljam a helyem. És sikerült.