Halottainkra emlékeztünk a központi keresztnél

Amint az előre közöltük, mindeneszetek napján, vasárnap 16 órakor az aradi felsőtemetőben lévő központi keresztnél, nagyszámú hívő jelenlétében tartotta meg ft. Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébános a hagyományos megemlékező szentmisét az elhunytakért. Prédikációjában kifejtette: amikor halottak napja előestéjén kijöttünk elhunyt szeretteink sírjainál gyertyát gyújtani, tegyük ezt kegyelet teljes cselekedettel az apostolok igéjével, „hiszem a test feltámadását, hiszem az örök életet.” Amikor meggyújtottuk a hit fényét jelképező gyertyát, az emlékezés és a szeretet lángjának a fényébe nézve felidéztük emlékeiket, elmondtuk nekik, mennyire hiányoznak, mi az, ami fáj az életben, mennyire magányos az életünk nélkülük. Ha a sírnál az elmúlás mellett, az örök boldogságról is gondolkoztunk, mindenképp tudnunk kell: megváltott emberek vagyunk, ezért mindent másképp kell felfognunk, értelmeznünk.

Szent Jeromos megfogalmazása szerint: „Halottainkat, nem akarjuk gyászolni, amiért elveszítettük őket, hanem hálásak vagyunk, amikért kaptuk őket. Ők még most is a mijeink, mert akik hazamennek az Úrhoz, megmaradnak Isten családjának a közösségében, és csupán előre mentek. Ők most is Isten népének a nagy családja, továbbra is a családtagjaink, ezért jöttünk imádkozni értük.”

Amikor azonban halottainkra emlékezünk, a szeretet hullámhosszán, el kell gondolkodnunk saját életünkön is. A sír, a gyertyák fénye, a virág, a szeretetnek a jelképe el kell, hogy gondolkoztasson bennünket: mit jelent számunkra az Istentől kapott élet? Ugyanakkor azon is, hogy életünkben eljön egyszer a pillanat, amikor Isten elé kell állnunk. Éppen ezért, nem azt kell kérdeznünk, miért halunk meg, hanem arra kell törekednünk, hogy a mindennapi életünket olyan tartalommal töltsük meg, mint az imádság, a jó cselekedet, a szeretet, illetve a hűség a Jóistenhez.

Szentbeszéde végén megszentelte a központi keresztet, az oda helyezett sok virágot, valamint a nagyszámú híveket. A közös imával, énekkel zárult szertartás után a főesperes megszentelte a minorita anyák, valamint az apácák nyughelyeit, majd igényre, sírszentelést végzett a híveknek.