Hányan?

Holnap urnák elé járul az ország lakossága a helyhatósági választásokon. Már aki elmegy szavazni – magam mindenkinek azt ajánlanám, hogy ezt tegye, s ha nem megy, akkor a későbbi véleménynyilvánításhoz sem nagyon van joga.

Vajon hányan leszünk, akik leadjuk voksunkat? Ami biztos, jóval kevesebben, mint ahányan az idei országos választási névjegyzéken szerepelnek. Idén március elején ezen a jegyzéken 18 275 109 személy neve volt olvasható, s úgy 18 millió körülinek még mindig rajta kellene lennie. Nagyon gyanúsnak tűnik ez a szám, nem tudom, hogyan is kerekedett ki. Csak sejtem: mindenkit rátettek a listára, aki elméletileg romániai lakos, és választójoggal rendelkezik. Hogy már egy részük, talán 2,5-3 millió ember (számukra nézve csak becslések vannak) rég Olaszországban, Spanyolországban, Németországban, Angliában, Franciaországban vagy másutt dolgozik, és talán – ha van mód rá – nem is akar már hazajönni, az más kérdés.

Most olvasom: csütörtökön az Országos Statisztikai Hivatal elnöke egy tudományos konferencián kijelentette (s ha valaki tudja, hát neki tudnia kell): jelenleg az ország lakossága 19,8 millió fő. Nem is ez az igazi „bomba” (ma televízióink és újságjaink tele vannak, naponta, „bombahírekkel”), hanem az: félő, hogy 30-40 éve múlva, egy pesszimista forgatókönyv szerint, 14-15 millióra csökken.

Na és mi van akkor, ha 4-5 millióval kevesebben leszünk?, kérdezheti valaki. Hát – máris nagy baj van, de akkor borzasztóan nagy lesz. És nem azért, mert egy akkora lakosság eleve életképtelen (lehetnek ennél jóval kisebb létszámú életképes nemzetek is), hanem azért, mert ez azt jelenti majd, hogy a hazai lakosság menthetetlenül elöregedik, s minél inkább, annál kevésbé lesz képes fenntartani egy egészséges, a társadalom fenn- és megmaradását szolgáló korösszetételt. Köztudott, hogy az időseket – nyugdíjjal – a dolgozóknak kell eltartaniuk, s minél kevesebb a dolgozó az eltartottak számához képest (az átlagos életkor egyfolytában növekszik), annál kevesebb jut ez utóbbiaknak. Közismert igazság, ilyen húrokat már rég pengetnek Romániában, de az egész (öngyilkos demográfiai magatartást tanúsító) Európában is, amióta, pár évtizede, a nagyon kevés gyermek divatja hódít. Statisztikai tény, hogy egy emberi populáció szinten maradásához 2,1 gyermek szükséges – ehhez képest Romániában (2011-es adat) egy nemzőképes korú nő 1,36 gyermeket szül. Az ország lakossága (népszámlálási adatok!) 1989-ig folyamatosan gyarapodott (1992-ben már vagy még 22,8 millió volt), azóta fokozatosan csökken – a magyarságé még inkább), s ha a jelenlegi tendencia marad (pillanatnyilag semmi kilátás a változásra), az összlakosság fogyása fokozottan gyorsul, annak minden negatív következményével együtt.

Hogy a magyaroké milyen mértékben, belegondolni se merek. De eljátszom a gondolattal: mi lenne, ha mostantól egy fiatal magyar házaspár három, netán négy gyermeket vállalna, mindenféle hazai és európai tendenciával szembefordulva? Hogy nézne ki harminc-negyven év múlva a hazai lakosság kor- és nemzetiségi összetételét rögzítő statisztika? Hát biztosan jobban a mainál.