Idősek vasárnapja Ágyán

„Istenem, ne hagyj el késő vénségemben sem,

míg csak hirdethetem hatalmadat,

nagy tetteidet a jövő nemzedéknek.” Zsoltárok 71, 18.

Vasárnap délután második alkalommal került megrendezésre az Ágyai Református Egyházközségben az idősek vasárnapja.  A presbiterek és más gyülekezeti tagok példás összefogása eredményeként megszerveződött a mozgáskorlátozott, házhoz kötött idős egyháztagok templomba szállítása.  Istennek legyen hála, a gyönyörű vasárnap délutánon a sok gyönyörű virággal ékesített templomba szép számban érkeztek idős testvéreink, a gyermekek és ifjak serege, valamint a falu számos lakója.

A délutáni istentisztelet alapigéjét szolgáló 71. Zsoltár 14–21 versei elsősorban az idős kor áldásaira hívták fel a gyülekezet figyelmét, hangsúlyozva azt, hogy az öreg kor – a maga gyengeségeivel és bajaival együtt – az Úr ajándéka, mellyel határozott célja van az Ő gyermekei életében. Nehéz elfogadni azt, hogy a kor előrehaladtával egyre körülményesebb a mindennapi teendők elvégzése, de Isten szerint visszaemlékezve a múlt áldásaira, erőt meríthetünk ma is az Ő igéjéből. Nagy szüksége van az ifjabb nemzedéknek azokra az idősebb testvérekre, akik értük is imádkoznak, s az Úr gondviseléséről, megtartó erejéről, dicsőséges tetteiről vallást tesznek előttük.

Az igehirdetés után a gyermekek énekekkel és szavalatokkal köszöntötték az időseket, s mosolygós arcukkal varázsolták csillogóvá a nagy- és dédszülők szemeit. Ezt követte az ifjak énekszolgálata, mely különösen szépen hangzott László Barbara gitár kíséretével. Egy újabb generáció, a középkorúak szavalatai buzdították a gyermekeket az idősek tiszteletére és szeretetére.

Az istentiszteletet az ökumenikus kórus két gyönyörű ének szolgálata tette még meghittebbé, s Koncsek Gizella nyugalmazott tanítónő Reményik Sándor Templom és iskola című versének elszavalásával minden jelenlévő számára feledhetetlenné.

Nemzeti imánk eléneklése után, gyülekezeti tagjaink jóvoltából szeretetvendégséggel folytatódott az együttlét, s alkalom adódott az egymással való beszélgetésre is. Érezni lehetett a közösség örömét, mert rég nem látott kedves emberek ültek viszontlátott testvérként a padokban. A találkozó után egy gyülekezeti tagunk felajánlásából minden idős testvérünk egy-egy csokor virággal és örömteli szívvel térhetett haza a templomból, azzal a reménnyel, hogy ha az Úr úgy akarja, ismét találkozni fogunk!

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik elfogadták a meghívást és hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen meghitt hangulatban köszönthettük időseinket, s adhattunk hálát érettük is a kegyelem Istenének!

Istené legyen a dicsőség!

Módi Kinga vallástanár