Ilona asszony folytatja a közösségépítést

Almási Vince néhai kisiratosi polgármester feleségével, Ilona asszonnyal próbáljuk felidézni a közelmúltban elhunyt vezetővel és közösségépítővel kapcsolatos emlékeit. 

– Ehhez vissza kell menni az időben a szülőfalumba, Majláthfalvára, a gyermekkoromba, édesanyámhoz, aki mindig azt mondta: az emberek jók, ezért segített, ahol csak tudott, és az édesapám is társ volt ebben. Nem voltunk gazdagok, inkább szegények. Parasztcsalád módjára a szüleim látástól vakulásig dolgoztak, mindenben segítettek egymásnak. Tőlük örököltem a segítségnyújtás örömét. A mai napig sem tudom megérteni, hogy miért, de már óvodás vagy kisiskolás koromban elhatároztam: gyógyszerész leszek. Szerintem az egyik legszebb hivatás segíteni a beteg embereken. 1967-ben Gyógyszerészeti egyetem csak Kolozsváron, Bukarestben, Jászvásárban, illetve Marosvásárhelyen működött. Marosvásárhelyre kerültem, ahol megismerkedtem a jövendőbeli férjemmel, a kisiratosi Almási Vincével, aki a marosvásárhelyi Testnevelő Főiskolán tanult. 1972-ben diplomáztunk, összeházasodtunk, és Kürtösön telepedtünk le, mert ott volt gyógyszerész állás. Vince viszont Kisiratoson kapott testnevelő tanári állást, majd a kisiratosi iskola igazgatója lett – 36 évig naponta ingázott a két település között. Más-más területen, de mindketten segíteni próbáltunk az embereken. Közben Vince az odaadó munkájával olyannyira elnyerte nemcsak a kisiratosiak, hanem a kürtösiek bizalmát is, hogy közösségi tevékenységének az elismeréseként, megválasztották alpolgármesternek Kürtösön. Ugyancsak neki köszönhető a kürtösiek bizalmának az elnyerése, a kiírt népszavazáson hozzájárultak Kisiratosnak a Kürtöstől történt leválásához, amivel az addigi falu visszanyerte községi rangját is. Ő Kisiratoson dolgozott, de Kürtösön éltünk, csakhogy a kisiratosi rengeteg munkája miatt szinte soha nem volt otthon. Eleinte Kisiratoson nem volt gyógyszertár, hanem az orvosi rendelő előszobájában egy szekrényből osztottam szét a betegek között a gyógyszereket, hogy az emberek ne legyenek kénytelenek télen-nyáron Kürtösre utazni a gyógyszerekért. A kürtösi gyógyszertárban a román kolléganők számára nehéznek bizonyult az állam nyelvén hiányosan beszélő kisiratosi magyarok kiszolgálása. A forradalom után Kisiratoson eladóvá vált egy ház, azt megvásároltuk, és gyógyszertárrá alakítottuk, hogy a továbbiakban a kisiratosiak ne legyenek kénytelenek Kürtösre járni az orvosságokért. Ugyanakkor Kürtösön a patika órarendjén kívül is, legyen az hétköznap vagy ünnepnap, éjjel-nappal kiszolgáltam az orvosságot igénylőket. A gyermekeim úgy nőttek fel, hogy kopogtatásra, csengetésre kaput nyitottam a hozzám fordulóknak, kiszolgáltam őket. Olyan eset is volt, hogy egy asszonynak egy hétig székrekedése volt, ezért éjjel 3 órakor a férje bekopogott az ablakon, hogy adjak neki valami hashajtót, mert az asszony már képtelen elviselni a fájdalmakat.

– Meg kellett vásárolni a patikákat…

– 1992-ben köteleztek bennünket, hogy vásároljuk meg a patikákat, mert Ceauşescunak sok más mellett az is bűne volt, hogy nem lehetett gyógyszereket kapni. Úgy gondolták, a gyógyszerészek szerezzék be az orvosságokat, ahogyan tudják. A barátnőmmel nagy táskákkal Bukarestig mentünk orvosságokért a gyógyszergyárba. Közben a pénzügyi ellenőrök folyamatosan zaklatták a gyógyszerészeket. Adrian Năstase miniszterelnök idején például megesett, hogy megérkeztek az ellenőrök, és kijelentették: ha kifizetünk egy kisebb, meghatározott összegű bírságot, akkor nem ellenőrzik a nyilvántartást. Mindemellett sok fiatal gyógyszerész is jelentkezett nálam tapasztalatszerzés céljából. A 43 évi szolgálatom alatt mintegy 60-70 gyógyszerész, asszisztens vagy gyógyszerész-palánta fordult meg a patikámban. Egyesek közülük csak átmeneti időre jöttek, ugyanis a forradalom előtt nem lehetett csak versenyvizsgával bejutni Arad, Temes, Hunyad megye városaiba. Mivel Kürtös város volt, ahhoz, hogy Aradra vagy más városba mehessenek, a Gyógyszervállalat akkori igazgatója áthelyezte Kürtösre őket, ahonnan a továbbiakban Arad, Temes vagy Hunyad megye bármelyik városában elhelyezkedhettek. Én szívesen segítettem nekik, ezért mielőtt nyugdíjba vonultam, megkeresett néhány nálam is járt fiatal gyógyszerész, aki átölelt és megköszönte, amiért sokat tanulhatott tőlem. Mindig odafigyeltem, hogy a betegeimre ne tukmáljak nagyon drága gyógyszereket, amelyeknek a hatékonysága elmaradt az elvárttól. Ameddig a szüleim éltek, hetente vittük Majláthfalvára a gyógyszereket, amelyeket az emberek kérésére édesanyám rendelt meg, vitt nekik haza. Akkoriban ugyanis a faluban nem volt gyógyszertár, ezért az embereknek Vingára kellett menniük az orvosságokért. 

– Hogyan lehetett a hivatást összekötni a polgármester-feleség státusszal?

– Sajnos, mindketten állandóan nyakig voltunk a munkában, ezért a magánéletünkre, az együttlétünkre nagyon kevés idő adatott – gördülnek ki Ilona asszony könnyei. 

– Kérem, beszéljen az Őszirózsa Nyugdíjasklubról!

– Amikor a férjem, Vince nyugdíjba vonult, Kisiratoson megalakítottuk az Őszirózsa Nyugdíjasklubot. A férjem volt az elnök, magam a segéd, a titkár, a pénztáros, valamint a telefonszolgálatos. Őszintén szólva, nagyon szerettem a nyugdíjasoknak telefonálgatni, értesíteni őket a Vincével közösen szervezett programokról. A felhívott idősek elmondták az ügyes-bajos dolgaikat is, amelyeket türelmesen meghallgattam, és ha ötletekkel segíteni tudtam, azokat elmondtam nekik. A férjemmel, Vincével együtt, mindenfajta ellenszolgáltatás nélkül foglalkoztunk a nyugdíjasokkal. Vince halála után átvettem a nyugdíjasklub vezetését, az idősek iránti tisztelettől, szeretettől indítva. A továbbiakban egyedül szerveztem a kirándulásokat. A szentpáli és a nagyiratosi klubtagokkal együtt voltunk Hunyad megyében, Buziásfürdőn, Menyházán, a gyulai várban és az Almásy-kastélyban. A máriaradnai búcsún, továbbá a temesvári karácsonyi vásáron is részt vettünk. A jelzett kirándulások megszervezése nem volt könnyű, a nyugdíjasokkal csak sok szeretettel, odaadással, önkéntes munkával, önzetlenül lehet foglalkozni. Ez az én elvem, és amikor végképp elfogyott az erőm, szomorúan, de el kellett engednem őket. Lemondtam az elnökségről egészségi okokból, illetve mert túl fáradtnak éreztem magam. Mivel azonban nem szerettem volna teljesen megválni tőlük, felajánlottam, hogy a községi könyvtárban időnként felolvasnék nekik. Amint az időjárás megfelelő lesz, újra szeretném elkezdeni a felolvasásokat. Egy-egy kirándulás megszervezése nem könnyű vállalkozás, hiszen az autóbusz lefoglalása, a szállás, illetve a vendéglők lefoglalása is az én dolgom volt, mindezt két évig egyedül végeztem. A stafétát a keresztlányom, Almási Tímea vette át, aki a sógoromnak a leánya. Amikor hallotta, hogy én lemondok, bejelentette: ő átvenné, fiatalosabb lendülettel szervezné a nyugdíjasklub életét.

– Térjünk vissza Vincére, akivel igen jó barátságban voltam, hiszen a közösségi tevékenységeink gyakran összefonódtak, ő szervezte, én a sajtóban népszerűsítettem azokat. Legjobban azt tiszteltem benne: ha bármikor témahiányban „szenvedtem”, felhívtam Vincét, aki minden alkalommal 3-4 kisiratosi tervezett vagy megtörtént közösségi tevékenységről tudott beszámolni. Soha nem mondta, hogy Kisiratoson nem történt semmi. Nem egyszer „ki is kaptam” más polgármesterektől, akik azt állították, hogy kivételt teszek Vincével. Bizonyára volt is benne valami igazság, de az ő gondoskodása, lelkesedése párját ritkította. Tulajdonképpen mikor derült ki a betegsége?

–  2023 augusztusában erős csípőtáji fájdalommal kezdődött, majd étvágytalanná vált, és lefogyott. Ő azonban ilyen állapotban is járta biciklivel a községet, könyvbemutatókra hívták citerázni. Az állapota egyre romlott, a kivizsgálások sora sem mutatott súlyosabb elváltozást. Március 14-én, miután hazaért Aradról, ahol egy könyvbemutatón citerázott, már nagyon rosszul érezte magát. Március 15-én, miután napokig még a víz is telítettségi érzetet váltott ki nála, átmentünk Magyarországra. Azonnal beutalták a kórházba, majd egy éjszakai elviselhetetlen fájdalomhullám után megműtötték. A diagnózis: menthetetlen, mert hasnyálmirigy rákban szenved. Néhány nap múlva, április 10-én meghalt – csuklik el a hangja Ilonának. 

Nem véletlenül, hiszen elment az örökmozgó, határtalan segítőszándékkal magáldott ember, aki nyugdíjasként úszótanfolyamokat tartott a gyermekeknek. 2024-ben is tervezte a tanfolyamok folytatását nemcsak a helybelieknek, hanem a megyebelieknek is. Összesen, mintegy 3000 gyermek tanult meg úszni Almási Vince jóvoltából. Ugyancsak sokat segített a kisiratosi szántóföldeknek a visszaigénylésében és telekkönyvezésében. 

Ilona asszony, az elhunyt férje példáján elindulva, manapság is több szeletet vállal fel a kisiratosi közéletből. A közelmúltban megválasztották, Gulyás Judit elnök mellett, az RMDSZ Kisiratosi Nőszervezete alelnöki tisztségébe. A vezetésével rendbe tették a helybeli könyvtárat, ahol azonban nincs fűtés, ezért Korondi Józsa Erika polgármester megígérte, hogy hideg időben a könyvbarátok a polgármesteri hivatal dísztermében találkozhatnak, olvashatnak, beszélgethetnek. Ilona asszony azonban elhatározta, hogy a tágas házának a nappalijában is találkozhatnak, ahol jó feltételek mellett, közösen énekelhetnének, beszélgethetnének. Erre talán a közelgő karácsony adhatna alkalmat, amikor együtt lehetnének. Nyáron is nagyon jó helyszín lenne a házuk, hiszen nagy udvaruk van, ahol árnyékban élvezhetnék az együttlétet. Ameddig élt Vince, és este hazaért, bármilyen fáradt is volt, hozzáfogott az udvar és a kert takarításához, csinosításához. Manapság Ilona foglalkozik vele – mondta el Ilona asszony, aki mindenben megpróbál megfelelni az örökmozgó, közösségépítő férje, Almási Vince néhai polgármester szellemi hagyatékának.