Isten veled, Laci!

Tudtuk, hogy egy napon bekövetkezik, hiszen évek óta betegeskedett, mégis döbbenettel vettük tudomásul, hogy a néhai magyartanár, Szabó J. László, kedves Laci barátunk, néhány nappal a hatvanhetedik születésnapja után itthagyta ezt a sivár világot, és jobb hazába költözött.

Halálával sok ember – családtagok, kollégák, volt osztálytársak, tanítványok – szívében nagy űrt hagyott maga után.

Én most a magam nevében szeretném neki megköszönni azt a sok emberi és szakmai segítséget, amelyet kaptam tőle pedagógusi pályámon és nyugdíjas éveimben, amikor versírásra adtam a fejem. Laci volt mind a négy megjelent kötetemnek a korrektora (hasonló szolgálatot nagy szakértelemmel, önzetlenül vállalt bárkinek, aki megkérte erre, még súlyos betegen is).  Ő figyelmeztetett a nyelvi pontatlanságokra, a magyartalan kifejezésekre, ugyanakkor dicsért és biztatott is, ha a versekben megcsillant a nyelvi lelemény vagy a humor. Ugyanezt tette a tanórákon is: tanítványait mindig az anyanyelv iránti hűségre és igényes nyelvhasználatra nevelte. Kedvenc írójával, Esterházy Péterrel vallotta:

„hűséggel …egyes egyedül a nyelvnek tartozom, a magyar nyelvnek”.

Isten veled! Nyugodj békében, Laci! Egy voltál azon nagy tudású pedagógusok közül, akiktől volt mit tanulnia pályatársnak, diáknak egyaránt.

                                                                                Nagy Gizella, ny. magyartanár

Utóirat

A fenti szöveg közvetlenül a Laci halálhíre után született, és került fel az idővonalamra.  Ezért fogalmaztam így: a magam nevében. Azóta számos hozzászólás, részvétnyilvánítás, méltatás érkezett a bejegyzésemre. Helyesbítek hát: nemcsak a magam nevében, hanem a sok-sok kolléga, barát, ismerős, volt tanítvány nevében fejezem ki szeretetteljes köszönetemet és hálámat Lacinak.