Jámborék gyémánt-boldogsága

Vasárnap a majláthfalvi római katolikus templomban megtartott gyémántlakodalmas szertartás után az otthonukban elbeszélgettünk Jámbor Györggyel és feleségével, Erzsébettel.

Amint Erzsébet asszony előrebocsátotta, 1962. március 3-án és 4-én, azaz két napig tartott a lakodalmuk. Mivel a férje György vingai, első nap Majláthfalván, másnap Vingán tartották meg a lakodalmat, hogy mindkét félnek a rokonsága elégedett legyen. Majláthfalván 250-300 személy vett részt a lakodalmon, Erzsébet szülei nem voltak gazdagok, akkoriban a falunak a jelenleginél jóval több lakosa a kollektív gazdaságban dolgozott.

A megismerkedésük körülményeit György mondja el, aki traktorista beosztásban dolgozva, 1958 nyarán egy lánctalpas traktorral hajtotta a cséplőgépet Majláthfalván, ahol a búzát csépelték. Ugyancsak a cséplőgépnél, más lányok társaságában, Erzsébet 15 évesen a polyvát és a töreket szedte ki a gép alól, illetve rakta fel a pelyva-, valamint a törekkazalra. Utána ősszel György eljött a Majláthfalván szervezett szüreti bálra, ahol együtt táncoltak és ismerkedtek. Udvarolt neki, majd 19 évesen a jelzett napon összeházasodtak.

Egy ideig Erzsébet szüleinél laktak, majd saját házat vásároltak, 1963-ban megszületett a fiuk, János, majd a lányuk is, Erzsébet. A fiuk, Jámbor János manapság is Majláthfalván lakik, a lányuk viszont a férjével és a két gyermekével Svájcba költözött.

Erzsébet, visszaemlékezve az eltelt 60 évre, megállapítja: abban volt minden, jó is, rossz is, de talán nehézség volt a legtöbb. Azokon azonban a Jóisten segítségével mindig sikerült túllépniük. Mindig, mindent megbeszéltek, ha egyikük túl ideges volt, a házastárs hallgatott, hogy ne fokozza tovább a feszültséget. Mert egy házasságban engedni is meg kell tanulni! Ha nem ezt teszik, abból csak nézeteltérés, veszedelem származott volna.

A Majláthfalvára történt befogadásával kapcsolatban György megjegyzi: jó helyre érkezett, befogadták. Igaz, szinte állandóan késő estig, szántás idején éjjel is a mezőn dolgozott a traktorral, vagyis elég keveset érintkezett az emberekkel. Általában késő este ért haza, kora reggel indult a mezőre. Abban az időben szinte látástól vakulásig kellett a traktorral dolgozni, de meg is fizették. Amikor összegyűlt a pénz, a rokonok, a szomszédok és a barátok segítségével, kalákában építették fel a házukat. Akkoriban az emberek sokkal segítőkészebbek voltak, mint manapság – jegyzi meg Erzsébet asszony. Közben a gyermekek is érkeztek, ezért előbb csak a háznak a felét húzták fel, később kibővítették, illetve a gyermekeket iskoláztatták – mindig mozgalmas életük volt.

Jóban is, rosszban is együtt

Közben a betegségek sem kerülték el a családot, főként Györgyöt gyötörték, aki két agyvérzésen van túl, de pikkelysömörrel, vérnyomással, cukorbetegséggel is küszködik, ráadásul a 84 év is sokat nyom a latban.

Ezzel együtt, a ház kertjét megművelik, állatokat is tartanak családi szükségletre. Mivel Erzsébetnek a majláthfalvi menye a társulásban könyvelőként dolgozik, a fia Temesvárra ingázik, maga főz nekik is. Amit tudnak, segítenek a faluban lakó fiuk családjának, hiszen rajtuk is azok segítenek a legtöbbet. Összesen 3 unokájuk van, sajnos, az egyik Svájcból nem tudott hazajönni a gyémántlakodalomra, mert az egyetemen éppen vizsgázik.

Mindent egybevetve, boldogok, amiért megélték a 60. házassági évfordulójukat, amikor újra együtt van a család és a rokonság. A családnak a szeretete élteti őket. A templomban megtartott ünnepi szertartás, a jelen volt majláthfalviak nagy száma lélekben feltöltötte, megerősítette őket. Mert a hosszú évtizedek során bármilyen nehézségek is adódtak, mindig összetartó közösségben érezhették magukat, testvérként viszonyultak egymáshoz. Itthon, jól érzik magukat Majláthfalván, innen sehova nem kívánnak elköltözni. A gyémántlakodalmukon különösen boldogok, amiért a házukban mintegy 25-en ebédelnek együtt, békességben, szeretetben. Erzsébet és György a szeretteik körében ugyanolyan boldogok, mint 60 évvel ezelőtt, amikor örök hűséget esküdtek egymásnak.

Erzsébet és György gyémánt-boldogsága nem csupán a templomot megtöltött hívekre és a hozzátartozókra ragadt át, hanem kicsit talán a krónikásra is, akit váltig marasztaltak az ünnepi ebédre. Ő viszont érezte: bizonyára nem tudna beilleszkedni a boldogok társaságába, hiszen magának két évtizednyi boldog házasélet sem jutott…