Kis Szeben megyei gyöngyszem: Mihályfalva (és Bólya, Bürkös)

Falvak a Szeben megyei Hidegvíz-patak mentén, a dél-erdélyi tájban. Magyar falvak. A ritkán járt dél-erdélyi zugokban, eldugott kis szegletekben. De minél jobban rejtőzködnek, annál különösebb hangulatuk van. Annál egyedibb és  megismételhetetlen érzés keresztülmenni rajtuk, de még inkább megállni, és bekopogtatni az itteni magyar lakosokhoz. Ajándéknak éreztem erre tekerni, megismerni a kis községek magyar lakosait, mindennapi életüket.

Bürkös a vidék kis köz(ép)pontja is lehetne, de ez a kis aranyos falu, egyfajta könnyed lazasággal, mintha nem is venne róla tudomást, milyen jó helyen is fekszik. Innen ugyanis szinte bárhova könnyedén el lehet jutni, mert mint egy nagy elosztó állomás, ül bent a völgyben, és az utak elvezetnek Nagyszebenbe, Medgyesre, Szentágotára, Berethalomra, Bólyára. Ez csak egy nagyon szűk lista Szeben megye értékeit lajstromba véve.

Bürkösön fordítva esett minden: a református templom zárva volt, de az Isten gondoskodott valami egészen másról: épp a helyi magyarok pálinkafőzésébe csöppentem bele. Nem is eresztettek, csak bő 3 óra beszélgetés után. Ami valójában csak perceknek tűnt.

Bólyán már a nap is elérte a horizontot: még szeptember eleji nap volt aranysugarakkal. Bolyai Farkas szülőfaluján csak átrohantam aznap este, azaz áttekertem, mert a kis térség legmagyarabb falujába, Mihályfalvára siettem. Ott már várt Zsebe Attila református lelkész és kedves felesége, Zsebe Ildikó.

Az Attilával készült interjút olvashatják az alábbiakban, milyen is Mihályfalva magyar szemmel.

– Attila, ha jól tudom, a Kalota vidékén születtél. Hogyan kerültél el mégis ide, a dél-erdélyi Szeben megyébe? Saját választásod volt?

– Igen, így van. A Kolozs megyei Jákótelkén születtem, ami közigazgatásilag Kalotaszentkirályhoz tartozik. Az elemi osztályokat is itt, szülőfalumban végeztem, középiskolába Bánffyhunyadra jártam. 1995-ben nyertem felvételt a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetbe a református fakultásba. 2000-ben, az utolsó egyetemi évemben már közösségekbe kellett menni, és épp akkor itt, Mihályfalván a betlenszentmiklósi születésű Vas Árpád lelkész úr 45 év szolgálat után nyugdíjba vonult. Így jelentkeztem erre a szolgálatra. Ennek már 20 esztendeje, de nem bántam meg. Nagyon megszerettem Mihályfalvát és feleségem, Ildikó révén is erősen kötődöm ide.

– Mekkora pontosan az a térség, ahol a lelkipásztori szolgálatot végzed?

– Hozzám tartozik Bólya, Kiskapus, Mikeszásza, Csicsóholdvilág, Sorostély, Szászvessződ és természetesen a központ, Mihályfalva. Igazság szerint, sajnos, Sorostélyon és Szászvessződön már nem él magyar ajkú társunk, de lelkiekben és szellemi javakban számontartjuk ezeket a falvakat is. Annál is inkább, mert amikor a szászvessződi református közösség megszűnt, a bontás után 3 mihályfalvi ház is kapott a téglákból. Ha máshogyan nem, hát így hasznosult tovább a kis vessződi közösség értéke, munkája. Sorostély azért is fontos számunkra, mert nagy magyar nemesi és gazdálkodó családok birtokaihoz tartozott ez a vidék. Például az előbb említett Sorostélyon a Teleki család finom borokat készített.

– Hogyan látod, mekkora különbség van a Kalota vidékének magyarsága és itt, a dél-erdélyi szórvány magyarságának léte, hétköznapjai között?

– Kétségkívül Kalotaszeg térsége egy nagyobb és jobban szem előtt lévő magyar közösséget tudhat magáénak. Hozzánk közel fut el a Nagyváradot Kolozsvárral összekötő autóút és vasút. De itt, Szeben megyében is sok magyar vonatkozású eseményt szerveznek nekünk köszönhetően a két fontos város, Nagyszeben és Medgyes közelségének és magyar közösségeinek. A Medgyesi Magyar Napok alatt vagy a Híd – Szebeni Magyar Egyesület szervezte programokon nem csak részt tudunk venni mi is, a környező kis falvak lakosaihoz hasonlóan. Sokszor maguk is kijönnek hozzánk, és színi- és bábelőadásokat, filmvetítéseket, táncházat szerveznek nekünk. Hidd el, nagyon sokat jelent ez számunkra. Ezen túlmenően, tekintve, hogy Nagyszeben egyetemi központ és gazdaságilag is erős város, ezért sok székelyföldi fiatal választja Szebent lakhelyéül. Ennek is érezzük jótékony hatását. Ad egyfajta utánpótlást a dél-erdélyi magyarságnak. Jó ilyenkor együtt lenni, épülni nyelvileg, kulturálisan. Ezek mindig kis ünnepnapok számunkra.

– Milyen programokkal, foglalkozásokkal tudod összetartani a gyülekezeted? És egyáltalán, a mostani COVID-járvány időszakában tudsz-e segíteni a református híveknek?

– Amíg nem jött a járvány, közösen köszöntöttük fel az édesanyákat és nagymamákat anyák napja alkalmából. Bibliaórákat, imaórákat szerveztünk. A közös imahetünkre más települések lelkészeit is elhívtuk, ami mindig jól sikerült kis közösségünkben. Nekem személy szerint is nagy élmény volt, hogy a járvány miatt idén szó szerint is, a Jóisten szabad ege alatt tarthattam istentiszteletet. Sokszor kirándultunk is például Kolozsvárra, Székelyföldre. Amióta velünk él a járvány, azóta természetesen sok programunkat nem tudtuk megvalósítani, de amit lehet, azt megtettük, megtesszük.

– Nem tudom, és nem is akarom megkerülni a kérdést: hogyan látod ennek a kis Szeben megyei magyar világnak a jövőjét?

– Ha meg tudjuk tölteni magunkat tartalommal, ha van célunk, akkor van jövőnk, mert van tettre kész erőnk és küzdelmünk a szó pozitív értelmében. Az árva gyerek is többre viheti, ha olyan közösségbe kerül, ahol figyelnek a fejlődésére, szellemi, lelki gyarapodására. Van most már egy 10 ágyas Szalánczi gyülekezeti házunk, ahol tudjuk fogadni a vendégeinket, alvási lehetőséget biztosíthatunk nekik.

Láttad ezt a gyönyörű völgyet, láttad a világ egyik legnagyobb matematikus családjának kúriáját Bólyán. Olyan egyetemes emberi, tudományos és egyben magyar értékek ezek, amelyeket mindenkinek szívesen és büszkén megmutatunk. Mi ezzel tudunk hozzájárulni a nagy egészhez, és szerintem ez nem is kevés!

– További kitartást, sok lelkierőt kívánok e maroknyi magyar közösségnek a szolgálatához, a hitében és anyanyelvű kultúrájában való megtartásához!

– Köszönöm szépen a biztatást és értékeink bemutatásának a lehetőségét!

Miklós Gábor,

a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója