Legyünk optimisták, hogy zökkenőmentes legyen az újrakezdés

A sok rémhír között szeretnénk egyfajta oázist nyújtani olvasóinknak, és közismert embereket kérünk arra, hogy engedjenek betekinteni házi karanténjukba, hétköznapjaikba, osszák meg velünk érzéseiket, gondolataikat, esetleg ötleteiket, jó tanácsaikat, melyekkel talán egymás segítségére lehetünk ebben a nehéz, megterhelő időszakban.

TAKÁTS ÁGNES rovata

BALTA EMESE tanítónő, az RMDSZ Arad Megyei Nőszervezetének alelnöke

Március 12-én töltöttem utolsó napom az iskolában, akkor már csak tantestületi gyűlés volt. Eleinte nem tudtam mit kezdjek magammal. A reggeltől estig tartó nyüzsgés után minden leállt. Először még örültem is pár nap pihenésnek, nem fogtam fel a helyzet súlyosságát. Aztán lassan kezdtem rádöbbenni, mi is történik.

Járok vásárolni mikor szükséges, kutyát sétáltatok minden egyes napon, betartom a szabályokat. Telefonon tartom a kapcsolatot a családdal, barátokkal és rendszeresen beszélgetek idős, egyedül élő személyekkel, hogy kicsit feldobjam a monoton mindennapjaikat. Nekik a legnehezebb elfogadniuk ezt a helyzetet…

Összességében nem mondhatom, hogy unatkozom, az életem teljesen megváltozott. A számítógép és a telefon nélkülözhetetlenné vált, online tanfolyamon veszek részt, órákat tartok a tanítványaimnak naponta, még a vakáció ideje alatt is rendszeresen láttuk egymást.

Szerencsés a helyzetem, mert negyedik osztályom van, és minden gyermeknek van internet-hozzáférhetősége, számítógépe, és nagyon ügyesen használja. Egy okos, ügyes, talpraesett gyerekekből álló osztályom van, így ők hamar belejöttek az online tanulásba. Azt sajnálom a legjobban, hogy végzősök, és én többé nem taníthatom őket. Az időm többi részét olyan dolgokkal töltöm,l amiket szeretek, és amikre kevés idő jutott a rohanó hétköznapokban. Többet olvasok, meditálok, kertészkedek, és sokat játszok az állatkáimmal. Mikor fáradt vagyok, kiülök az udvarra, és gyönyörködöm a virágaimban. Ez teljesen feltölt energiával.

A karantén bevezetésekor háborogtam, mert rengeteg tervem volt erre az évre. Aztán rájöttem, hogy ez ellen semmit nem tehetek, és elfogadtam. A nehéz helyzetek megváltoztatják az ember értékrendjét, hozzáállását a dolgokhoz, szituációkhoz, emberekhez. Én is elgondolkodtam az életemen, rájöttem, melyek a fontos dolgok és melyek kevésbé, mire kell jobban figyelnem és mit kell hanyagolnom. Biztos vagyok benne, hogy semmi sem lesz ugyanolyan, mint volt. Nagy változások elé nézünk minden szinten, alkalmazkodnunk kell az adott helyzethez, új célokat kitűzni, új lehetőségeket keresni vágyaink megvalósításához. A lényeg, hogy soha nem szabad elveszíteni a reményt. Engem az bátorít, hogy nincs az ismeretségi körömben olyan személy, aki elkapta ezt a vírust, és bízom benne, hogy nem is lesz…

Optimista vagyok, és remélem, hogy valami jó vár ránk, ami változást hoz az emberi kapcsolatok terén, jobbá, elfogadóbbá, segítőkészebbé és összetartóbbá teszi az embereket. Országos szinten pedig remélem, hogy rájönnek arra, hol vannak a gyenge pontok, és azokat fogják leginkább támogatni. Gondolok itt az egészségügyre és a tanügyre. Most tanúi lehetünk annak, hogy a váratlan helyzet milyen nehézségeket tud okozni.

Azt tanácsolnám másoknak, hogy ne nézzék a rémhíreket, szelektáljanak. A negatív, szomorú és félelemkeltő hírek depresszióssá teszik az embert. Ehelyett inkább foglalkozzon mindenki olyan dolgokkal, amiket szeret és esetleg eddig nem volt ideje rá. Beszéljen pozitív gondolkodású emberekkel, együttesen-egymagukban hallgassanak zenét, nézzenek jó filmeket, látogassanak el online múzeumokba. Legyenek optimisták, vigyázzanak magukra, a családjukra, tartsák be a szabályokat, hogy zökkenőmentes legyen az újrakezdés!