Marczibányi-hagyaték

2014. szeptember 22. 19:27 (hétfő) /

Tóth András, tornyai lévén, szívén viseli a falu történelmét. Olvasva Szemétdomb a határon című cikkemet, jelezte, hogy van még sok minden, amit nem tudnak az emberek, de nagyon szívesen mesél nekem. Kitért egy pár sajnálatos hanyatlásra, és egy kicsit a jövőről is beszélt.

 

„A múlt elmúlt. A fiatalok nem emlékezhetnek rá, milyen volt a falu ezelőtt ötven-hatvan évvel, nekik tehát nem tűnik fel, milyen veszteség érte településünket. Lassan már semmi nem fog emlékeztetni a szebb időkre…”

Beszélgetésünk során szó esett a tornyai piactérről és szemétdombról. Kétségkívül akadt bőven mondanivaló, hiszen Tornya régebben könyvtárral és sok esetben színházként szolgáló kultúrotthonnal is dicsekedhetett. Sajnos, mindkettő az enyészeté: poros, elhanyagolt, gazos és üres. Egykor Székelyföldről is jártak ide színészek, a tornyaiak is jártak máshová előadni, volt könyv a könyvtárban és értéket képviseltek a kötetek. Verik Anna és a többi könyvtáros az órarendet lelkiismeretesen betartva a helyiek rendelkezésére álltak: aki olvasni akart, az olvashatott.

A nagyhíd lábánál, a templom felőli oldalon a mostani festmény helyén szobor állt, egészen az 1950-es évekig. Aki elhaladt előtte, kalapot emelt, keresztet vetett, vagy ehhez hasonló gesztussal tisztelte meg Szent János szobrát. Aztán a párt hű „katonái” letörték a szobrot a talapzatról, és a csatornába dobták. A helyi plébános és az egyháztanács sokáig keresték, mire megtalálták és ki tudták emelni a pocsolyából. Azóta a templomot ékesíti.

Ezek olyan történetek, melyek szinte már jelentéktelenek, hiszen lezárultak: elkezdődött és véget is ért a könyvtár, a kultúrotthon, a színészet, és nagyjából minden. A falu manapság csak arról híres, hogy határátkelőhely. Azonban a jövő más: tartogat még meglepetéseket!

Van tornyán egy Kiskastély nevű épület, amely a katolikus templommal szemben található. A 17 hektáros parcella, melyen található, 1752-ben került a Marczibányi család birtokába, amely gyönyörű, emeletes kastélyt épített a faluban, de nekik köszönhető a római katolikus templom is, és az egykori park a két épület között. „Nyugodjanak békében!” A tiszttartónak egy kisebb, de nagyon csinos épületet emelt, ezt ismerjük úgy, mint Kiskastély. A nagy kastélyt a többi épülettel együtt és természetesen a Tornyához tartozó birtokokat a Juszt család örökölte. Juszt János, az utolsó örökös, eladta a birtokot egy aradi polgárnak, aki 1938-ban a nagykastélyt lebontotta.

Az 1940-es években ugyanattól a tulajdonostól, aki a nagykastélyt lebontotta, a kisebb épületet megvette egy brassói család. A három nő Papp Rozália, Anna és Etelka. A 15 hektáron a kastély körül többnyire konyhakertészettel foglalkoztak, amit Etelka asszony irányított, elég jó eredményekkel, csak sajnos rövid ideig. 1950-ben elvették az épületet a földterülettel együtt. A tulajdonosnak adtak egy szobát az ún. kisiskolában, ahol meg tudta húzni magát egy ideig, de mivel nem akart a kollektívba vonulni, kitették a nagyvilágba. Egy évtizedig egy helyi család biztosított otthont számára. „Hát, így működött az akkori rendszer. Érdemes ezen gondolkodni, és átadni a tudnivalókat a fiatalabb korosztálynak.”

A plébánia épületével szemben volt a főbejárat. Az 1960-as évek környékén a kapuszárnyak eltűntek. Hosszú ideig árválkodott a három oszlop, mintha csak a múltat hirdetné, vagy a jelennel dacolna. Az elmúlt években a tornyai mezőgazdasági társaságtól megvette egy magánszemély, akinek komoly tervei vannak az épülettel. Kitartóan dolgoznak a munkások, és hála az új tulajdonosnak, úgy néz ki, hogy az épület visszanyeri régi pompáját. Valószínű, hogy a most oda tartozó egy hektár földet beparkosítják. Ha valóban így lesz, a falu egyik legszebb helyévé nőheti ki magát, már csak azért is, mert a templom előtti park most már rendezett és tiszta. „A jövő tehát se nem sötét, se nem fényes. Olyan, amilyenek mi vagyunk.”

Hozzászólások