Márton Áron Kaposváron

Márton Áron erdélyi püspök, de még inkább Erdély Püspöke, az erdélyi magyar (de nem csak) szellemiség vezéralakja, a vérzivataros XX. század egyik legkiemelkedőbb személyisége volt, és a jelenben is, jövőben is az marad. Hite az igazságban, szeretete magyar népe iránt olyan lelki erővel párosult, amelyen mind a két sötét politikai eszme, a nácizmus és a kommunizmus ideája, illetve annak egy nagyon torz, román soviniszta változata is megbicsaklott és kicsorbult őrajta.  Márton Áront az igazság, az isteni abszolút igazság vezette, ezért nem talált rajta fogást semmilyen sötét befolyás és erő.

Ennek köszönhette, hogy nemcsak az erdélyi magyarság leghitelesebb vezetője tudott lenni a diktatúra alatt, hanem egyszerre találhatta és találta is meg benne bármely erdélyi náció és bármely magyar nemzetrész polgára szerte a világban a saját lelki támaszát, belső erejének gyarapítóját, iránytűt és fáklyát a nehéz pillanatokban.

A kaposvári Csíksomlyói Búcsújárók képviselőjének, dr. Kéki Zoltánnak, Kaposvár Megyei Jogú Város nyugalmazott címzetes főjegyzője kezdeményezésének és fáradhatatlan szervezésének köszönhetően kapott Márton Áron szobrot, de még inkább emlékhelyet a jelenlegi Magyarország területén elsőként Kaposváron, a Dél-Dunántúl szívében.

– Zoli, hogyan született meg az ötlet? Mikor gondoltatok először arra, hogy Márton Áronnak Kaposváron szobrot kellene emelni?

– Pár évvel ezelőtt Székelyudvarhelyen megkoszorúztuk a „Vándor Székely”-szobrot, amikor váratlanul, 16.30-kor megkondultak a város harangjai és zúgtak, egyre csak zúgtak. Közben sokan, elsősorban ünneplőbe öltözött lányok és fiúk érkeztek Udvarhely főterére. Akkor kapott észbe búcsújáró csapatunk, hogy június 4-e, azaz a trianoni békediktátum napja van. S akkor figyeltük meg az érkező fiatalok és idősek arcán a büszke dacot a sopánkodás helyett. Megfogalmazódott bennünk egy gondolat, hogy a diktátum igazi elszenvedőinek, a határon túli magyarságnak egy emlékhelyet kellene odahaza, Somogy megye székhelyén, Kaposváron állítani. Úgy találtuk, hogy senkinek a szobra nem fejezhetné ki jobban a határon túli magyarok immár 100 éve tartó küzdelmét, helytállását, mint a XX. század legnagyobb magyarja, Márton Áron személye. A Püspök Úr ugyanis mindenkié, minden magyaré. De itthon is keveset tudunk róla, ezért is fontos, hogy ezt a ködöt oszlassuk el vele kapcsolatos megemlékezéssekkel, gondolatainak és munkásságának széles körben való terjesztésével.

– Melyik az a gondolat, amely legjobban jellemzi Márton Áront, és rajta keresztül az elvett területek magyarságának mindennapi küzdelmét?

– Mindenképpen a „Non recusco laborem” az egyik ilyen gondolat: „Nem futamodom meg a munkától”. Mindenkinek, aki vállalja a magyar nemzet feladatát a Kárpát-medencében és Európában, ezen gondolat mentén kell munkálkodnia. A másik ilyen, amit kevesebbet idéznek, de legalább ilyen fontos, az a két dolog, amit igazán szeretett Márton Áron: magyar nemzetét és az igazságot. Ahogyan ő fogalmazott: „Szerelemmel szeretett népem és az igazság” – amikért ő lángolt. Arra is képes volt, hogy mindezen elvek mentén a hatalom szolgáival és kiszolgálóival szemben fellépjen megtörhetetlenül. Még a máramarosszigeti börtönben sem mertek kezet emelni rá a román börtönőrök, olyan nagy volt a tisztelete egész Erdélyben.

– Ennyire erős és szimbolikus személye volt az ellenállásnak a kommunista diktatúrában?

– Még annál is több mint gondolod. Senkiről nem írtak annyi jelentést, mint Márton Áronról. 77 000 oldalnyi anyag lapul ma is a néhai Securitate irattárában, senkiről nem készítettek Erdélyben annyi kommunista feljegyzést, mint őróla. Legendák keringtek arról, hogyan szállt szembe a budapesti Szálasi-kormánnyal; védte és nyilvánosan felszólalt a zsidó üldözöttek mellett, és ugyanilyen módon nézett farkasszemet Petru Grozával és a román kommunizmussal is, mikor kiengedték a szigeti börtönből.

– Mesélnél, kérlek, erről részletesebben!

– 1944-ben megírta a budapesti Minisztériumba, hogy ha nem állítják le a deportálásokat, akkor „Miniszter Úr nemcsak kereszténynek, de embernek is kevés vagy”. Vagy miután végleg kiengedték Máramarossziget kommunista börtönéből, és Bukarestbe szállították egy nemzetközi találkozó végett, megkérdezte, hogy mik a kommunista román kormány feltételei az elengedésével kapcsolatban. „Semmi, nincsenek feltételeink”, hangzott a válasz. „Akkor viszont nekem vannak feltételeim” – folytatta Márton Áron nyugodtan, farkasszemet nézve a román hatalom embereivel.

Az egyenességet, a nehézségek felvállalását mutatta az is, hogy miután Kolozsvár és Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz 20 embert próbáló év után, lehetőség nyílt a Gyulafehérvári Érsekséget Kolozsvárra menekíteni. Voltak is ilyen törekvések. De Márton Áron erre nem volt hajlandó, Gyulafehérváron maradt, és a több mint 900 éves központot is megvédte a költözködéstől.

Azonban sokszor ment át Kolozsvárra, a Szent Mihály-templomba misét tartani, sokszor gyalog tette meg az utat. Mikor az emberek megtudták, hogy Márton Áron aznap Kolozsvárott fog misézni, százak siettek a templomba, mert hallani akarták őt. Kivételes szónok hírében állt.

Amíg tudta, addig ő tartotta a csíksomlyói búcsúkat is egészen 1949-ig. Egyik leghíresebb beszédét 1946 pünkösdjén mondta el:

„A múltkori békeszerzésnél az önrendelkezés jogán számos népnek tették lehetővé, hogy fajtestvéreivel együtt és egy államban éljen; tőlünk akkor ezt a jogot megtagadták. Igazságunk tudatában és a változatlan természeti és isteni törvények alapján kérjük azokat, akiknek fölöttünk hatalma van – minden hatalom onnan felülről adatott! – ne feszítsék népünket egy újabb ítélettel a régi keresztre. Krisztusban szeretett híveim! (…) Itt az életünkről van szó! S az emberi élethez az Istentől nyertünk jogot. Az önmagunk becsülete és a jövő nemzedékek sorsáért reánk háruló felelősség követeli, hogy jogaink védelmében tiltakozzunk egy igazságtalan ítélet kimondása és végrehajtása ellen. A Mindenható Isten áldása és a Nagyasszonyunk védelmező jósága legyen veletek!” (In: Marton József (szerk.): Márton Áron hagyatéka 2. Marosvásárhely, 2006, Mentor Kiadó.)

De kiállt a román görög katolikus egyház mellett is, amikor a román ortodox egyház erőszakosan magába olvasztotta a görög katolikusokat azok akarata ellenére.

Mindent összevetve láthatod, milyen hatalmas tartása volt Márton Áronnak. Nem véletlenül hívta őt Illyés Gyula „emberkatedrálisnak”.

– Egy korábbi beszélgetésünkben említetted, hogy most zajlik a Vatikánban a boldoggá avatási pere Márton Áronnak. Ez hol tart most, erről tudsz-e valamit?

– Márton Áron Csíkszentdomokoson született 1896-ban. Abban a felcsíki faluban, ahol anno 1599-ben Báthory András püspököt, Erdély fejedelmét meggyilkolták a székelyek. Az elbeszélések szerint a csíkszentdomokosi határ azóta nem adott semmi jót az ottlakóknak, de Márton Áron születésének évében újra termőre fordult a föld. Ezért a Püspök Úr nagy tisztelője, Kovács Gergely, jelenlegi gyulafehérvári érsek, elindította a boldoggá avatási perét a Szentszéknél.

– Végül, Neked mit üzen Márton Áron idehaza Kaposváron?

– Az elmondottakon túl és nemcsak Kaposváron, de mindenfelé a Kárpát-medencében Márton Áron szellemisége a soha fel nem adott küzdelmet jelenti. Szeretnénk, ha a Püspök Úr szellemisége, munkássága széles körben ismert lenne a magyarság körében, és egyre több helyen találkozhatnánk Márton Áron emlékhelyekkel a Kárpát-medencében.

– Gratulálok a szoborhoz, és köszönöm, hogy megosztottad velünk ezeket a gondolatokat!

Miklós Gábor,

a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója